A Mozaik Országos Színházi Találkozó célja, hogy a független színházi szférának nyújtson lehetőséget a bemutatkozásra. A fesztiválon Kálid Artúr három előadásban is szerepel, ennek kapcsán beszélgettünk a szabadúszó létről, a függetlenek helyzetéről.
– A Mozaik Országos Színházi Találkozó legtöbbet szereplő művésze vagy. A 12 előadásból háromban főszerepet játszol. Sőt, május 27-én egy napon belül kétszer is színpadra lépsz Kápolnásnyéken. Nem megterhelő ez?
– Természetesen megkérdeztek, hogy vállalom-e és úgy térképeztem fel az energiáimat, hogy meg tudom oldani. Ez fontos a színházaknak, amelyeknek dolgozom, hiszen mindenféleképpen rang egy ilyen programba bekerülni és ha önző akarok lenni, azt mondom, hogy magam miatt is, mert jó ott lenni egy ilyen induló fesztiválon.
A De mi lett a nővel? (A Gózon Kamaraszínház előadása 15 órától) egy fizikálisan is elég fárasztó előadás. Bár nagyon szórakoztató és alapvetően sokat nevet rajta a közönség, ez mégis egy kicsit drámaibb hangvételű darab, ami megterhel lelkileg is, mert én képviselem benne a szomorú, melankolikus vonalat. Ott nekem meg kell gyötörni a lelkemet. Ehhez képest a Hogyan nevezzelek (Veres 1 Színház előadása 18 órától) a szívem csücske, abból a szempontból, hogy mindig feltöltődés játszani. Örömteli, jó energiákat kapok közben. Ha két olyan előadás lenne egymás után, amelyek fizikálisan is megterhelők, nem vállaltam volna be.
– Van olyan művész, aki szerint a színészet folyamatos energiaátadás, te pedig most úgy fogalmaztál, hogy energiát kapsz.
– Én ezt úgy képzelem, hogy minimum három irányba áramlik az energia. Egyrészt mindig áramlik a partner felé és onnan vissza, illetve a közönség felé és onnan is visszafelé. Amikor azt szokták mondani a felkentek, hogy a közönség akkor jó, ha ti jók vagytok, már bocsánat de ez nem így van. Ez egy kölcsönhatás. Megéltem elég sok mindent ez alatt a 30 év alatt és pontosan lehet érzékelni már a közönség zsizsgéséből, hogy milyen energiák vannak. Ha ez nem egy ilyen oda vissza játék, akkor a színész is hajlamos elkedvetlenedni, és akkor valóban nem lesz egy jól sikerült előadás.
MÁJ 28. SZOMBAT, 15:00 Kápolnásnyék, Halász Gedeon Eseményközpont Halász Kastély rendezvényterem – fotó: Gordon Eszter
– Azt is szokták mondani, hogy szórakoztató előadást nehezebb játszani.
– Ilyen szempontból feltétlenül, mert ott a közvetlen visszajelzés nagyon fontos. Egy drámai előadásnál csend van, abból nem lehet feltétlenül leszűrni, bár szerintem érzékelhető, hogy mennyire jut el a szívekig, vagy mennyire okoz katarzist, ami a színpadon történik. De egy szórakoztató előadás első fokmérője, hogy nevetnek-e azon a poénon, amit te poénnak gondolsz, vagy sem és nincs erre recept. Az nyilvánvalóan fontos, és ez igaz mindhárom darabra, amivel a Találkozón leszek, hogy a legfontosabb, hogy a színész szeresse azt, amivel ki kell mennie a színpadra; akarjon mondani valamit a darabról, magáról; akarjon hatni, gondolkodtatni. Mindhárom produkció, a két korábban említett és a Jaj, Istenem! (Gólem Színház előadása május 28-án 15 órakor) is nagyon alkalmas erre. Más módon és más oldalról közelít, de nagyon fontos kérdéseket feszeget. Nekem nagy öröm, hogy ezeket játszhatom, nagyon jó szerepeim vannak benne.
– Szabadúszóként mennyire tudod megoldani, hogy minden szerepedet szeresd?
– Ezt nem lehet megoldani. Most se szeretem minden szerepemet egyébként. Szerencsére az, amit most éppen nagyon nem szeretek, úgy tűnik, nem lesz többet. Az sajnos egy nagyon rossz csillagzat alatt létrejött előadás. Aztán persze fene tudja, lehet, hogy az is benne volt, hogy nekem rögtön volt egy ellenállásom ezzel kapcsolatban. De hát végül is bemutattuk, és állítólag akik nézték, azok szerették is, de nekem egy kínszenvedés volt minden egyes alkalommal.
– Ez nagyon nehéz lehet.
– Van ilyen. A szakmánk, végül is, olyan, mint bármelyik másik szakma. Nagyon sok szép és örömteli dolog van benne, meg olyan, ami nem annyira jó. Az ember tudja, hogy vannak olyan helyzetek, szerepek, darabok, amit nem szeret, de úgy vagyok ezzel, hogy szabadúszóként annyival könnyebb dolgom van, hogy mérlegelhetek. Nyilván 30 év után a pályán valamiféle antennája kifejlődik az embernek. Nagyon fontosak az alkotótársak, tehát az, hogy ki kért föl, ki fogja rendezni, és kik játszanak benne. Ez az elsődleges. Érdekes módon, szabadúszóként megtanultam, hogy ez néha sokkal fontosabb, mert lehet, hogy van egy jó darab, de olyan partnerekkel és olyan rendezővel, ami egy kínszenvedés lesz, és akkor meg azért nem érdemes csinálni.
– Jelenleg, ha jól számoltam, nyolc előadásban játszol. Mit jelent neked, hogy mindig más partnerekkel, más társulatba kell beintegrálódni?
– Én ezt szeretem. És igazából ilyen szempontból szerettem a társulati létet is, amikor olyan társulatban léteztem, mint a Maladype vagy a Bárka. Egyébként azt is megtanultam a mögöttem álló évek alatt, és ezt a COVID is elég erősen bizonyította, hogy a szent akarások és szent tüzek, nagyon hamar ki tudnak fújni. Minden másra nagyobb szükségük van az embereknek, mint a színházra. Ami persze nem igaz, mert rájönnek, hogy azért kell. Majd. Majd egyszer igen.
De már most, ahogy visszazökkenni látszik az élet a normál kerékvágásban, látjuk hogy például a Spirita Társulat, amellyel nemrég néztem egy egészen remek előadást Gáspár András, a Mozaik fesztiváligazgatójának szereplésével, bejelentette, hogy nem tudják tovább folytatni. Van szándék arra, hogy ezek a független társulatok lehetőleg ne létezzenek, másrészt a COVID utáni idő sem kedvez nekik, mert az embereknek kevesebb lett a pénze és sokan még mindig nem igazán mernek színházba járni. Ha pedig mennek, akkor kifejezetten inkább a szórakoztató darabokat választják. Úgyhogy egy kicsit nehezebb most, de ezért is nagyon jó, hogy vannak ilyen lehetőségek, mint a Mozaik fesztivál, ami a függetleneknek biztosít lehetőséget, hogy megmutassák magukat.
MÁJ 28. SZOMBAT, 15:00 Kápolnásnyék, Halász Gedeon Eseményközpont Halász Kastély rendezvényterem – fotó: Gordon Eszter
– Ezt látva, és figyelembe véve, hogy nem tudni mi áll előttünk, elképzelhető, hogy újragondolod a szabadúszó létet?
– Konformista módon megpróbálni leszerződni egy színházhoz? Úgy vagyok vele, hogy eddig tudtam ezt tartani, igazából nem múlt el úgy évad, hogy ne lett volna legalább két bemutatóm. Ugyan voltak mélypontok, ez a másfél év tényleg gyötrelmes volt, amikor egyik pillanatról a másikra tulajdonképpen munkanélküli lettem. Nem úgy, mint a társulatnál lévő színészek, akik megkapták a fizetésüket, hanem úgy, hogy 50 előadásom maradt el, amire senki nem mondta azt, hogy a felét azért megkapod, senki nem mondta, hogy akkor ne fizess járulékot. Hiába volt valamennyi tartalékunk, azt nagyon hamar föléltük két gyerekkel, albérlettel. De nem panaszkodom, mindig eléldegéltünk. És azt hiszem, hogy már nehezen tudnék beállni úgy valahova, ahol egy katona vagyok, és csinálom üzemszerűen a dolgomat. Meg alkatilag is valószínűleg a túl nagy kötöttség nekem valahogy nem tesz jót. Tehát remélem, hogy sose kell ilyenfajta kompromisszumot kötnöm, hogy azért szerződöm le egy társulathoz, hogy a mindennapi kenyerem meglegyen.
