Október 8-án a székesfehérvári Vörösmarty Színházba költözik egy rég elfeledett Róma. Ami akár ma is lehet. Ami itt is lehet. Ami bárhol lehet. Shakespeare klasszikusát Bagó Bertalan vitte színpadra. A főbb szerepekben Gáspár Sándor, Sághy Tamás, Sarádi Zsolt, Krisztik Csaba és Imre Krisztián.
Hatalmi játszmák, diktatúrára törekvő demokrácia és vérben fetrengő egyenjog. Az ókori Rómában tudták, hogy mi ellen villant a penge március idusán, Shakespeare mester Angliájában is, akit most Székesfehérváron Bagó Bertalan követ hűen a sorban:
„William Shakespeare úgy írta meg ezt a darabot, hogy teljesen kortárs volt. Annyira közel hozta a saját világához a darab problematikáját, hogy kortárssá tette. Én nem teszek mást, mint hogy ugyanúgy kortárssá teszem. Nem direkt asszociálva, hanem használva azt az asszociációs mezőt, hogy aki nézi, jöjjön rá azokra az összefüggésekre, ami rímel a mára.”
Nincs spoiler-veszély, hiszen mindnyájan tudjuk, mi történt annak idején március idusán. Julius Caesar (Gáspár Sándor) azonban minden intő jel ellenére nem óvakodott. Jó oka is lehetett erre, hiszen két tükör is volt előtte, bár mindkettő homályos:
„Az egyik tábor szerint nagyon képességes, ámde diktátori hajlamokkal megáldott, veszélyes ember. Mások szerint szintén képességes ember, de az ország jövője az ő császárságán keresztül tudna magasságokig fejlődni. Jól jellemzi Shakespeare a körülötte lévő szereplők által. Valószínűleg a politikai képességei kivételesek, viszont az, hogy ebbe a csapdába bele tudott sétálni, azt is jelenti, hogy bizonyos fokig ezek az éles látások beszűkültek, és a hübrisz, mint olyan, kevésbé teszi őt óvatossá, hiszen a maga istensége a realitások fölé nő, és ezért védtelenné válik.”
Brutus (Sághy Tamás), aki az utolsó tőrdöféssel véget vet a diktatórikus berendezkedésnek, ezzel egyidőben pedig szükségszerűen vérengző polgárháborúba taszítja a szeretett népet, teszi a dolgát, és lássuk be, neki is jó oka van:
„Brutus egy olyan ember, akinek azok az alapértékek, mint az emberi szabadság, a demokrácia, a közjó mindenek felett létezik. Ebben az értelemben nevezhetjük politikusnak, szerintem így nagybetűvel ÁLLAMFÉRFI, aki nagyon komolyan gondolja, amit gondol. Az a demokratikus rendszer, amiben eddig éltek, rogyadozik. És van egy ember, aki egy diktatórikus, egy ember kezében lévő hatalmat összpontosít, ami tönkrezúzza a demokráciát. Ezért képes olyan tettre is, hogy azt az embert, aki az apja, a közjó érdekében megöli. Mindenképp egy tiszta férfi, egy hiteles ember. És mint minden hiteles embernek, óriási karizmája van. Mert egyszerűen önazonos. Ez egy nagyon nagy erő.”
A másik oldalon egy igazi második ember, Antonius (Sarádi Zsolt) – mindig valaki árnyékában, mégis jól láthatóan – követeli saját jogon igazát, és nem mellesleg a drámairodalom egyik legnagyobb hatású monológjában bőven bizonyítja, hogy a szavak ereje és a beszéd hatalma mi mindenre képes:
„Benne van az irányító szellem, de egyik pillanatról a másikra át is tudja adni. Megvan annyi hatalma, amennyi neki kell, de a vezetői hatalom szerintem nem érdekli. Az a hatalom érdekli, amivel rendelkezik: a beszéd hatalmával, ahogy a nagy beszédben el is mondja. Bár ellentétbe állítja magát Brutusszal, hogy „én nem vagyok akkora szónok, mint Brutus, nem tudok úgy beszélni”, de közben kiderül, hogy de igen, sőt méginkább. Jobban élvezi azt a részét a hatalmának, hogy második ember Rómában, mindenki ismeri, kevesen szeretik, de sokan tisztelik.”
A többi nem néma csend, hiszen október 8-tól a Vörösmarty Színház színpadán Shakespeare Julius Caesarja Bagó Bertalan rendezésében.
