A Royal Opera House idei évadának A diótörő című előadásával és Nyári Károly adventi koncertjével debütál a Café Liszt zenei programja az Aria Hotelben.
A New York-i Library Hotel Collectionhöz tartozó, zenei tematikájú butik szálloda, az Aria Hotel Budapest karácsonyi fényeinek ünnepélyes felkapcsolásával együtt jelentette be, hogy az épületében működő Café Lisztben a jazz, klasszikus, opera és könnyűzene műfajok kimagasló képviselőivel indítanak koncerteket. Az új zenei program részeként, elsőként Nyári Károly december 15-i adventi koncertje kerül megrendezésre, ahol a megszokott több ezer fős koncertekhez képest, intim közelségben hallhatja a közönség Magyarország legismertebb énekes zongoristáját. A korábban Frank Sinatrával, Phil Collinsszal, Michael Jacksonnal és Luciano Pavarottival is fellépő előadóművész a világvárosi klubok világába repíti el a hallgatókat klasszikus dalokkal és jazz sztenderdekkel.
A különleges koncert mellett, decemberben a szálloda magas szintű hang- és vetítéstechnikával felszerelt mozitermében a londoni Royal Opera House idei évadának élő A diótörő című balett produkcióját mutatják be. A Royal Ballet előadásában látható műholdas közvetítés felvételét a szálloda 11 alkalommal tűzte műsorára.
Nyári Károly Prima díjas jazz-zongorista, énekes, dalszerző ünnepélyes keretek között kapcsolta fel az Aria Hotel idei karácsonyi fényeit. A ceremónia nemcsak az ünnepek kezdetét jelezte, hanem azt is, hogy hamarosan intim atmoszférájú adventi koncertre várja a közönséget az Aria Hotelben található Café Lisztbe. A koncert címe Legyen ünnep, ami egyszerre utal Demjén Ferenc klasszikussá vált szerzeményére és az előadóművész családja és közönsége iránti szeretetteljes elkötelezettségére. Decemberben a rajongói számára már szinte hagyománnyá váltak a művész nagyszabású koncertjei, amelyek mellett nagy örömmel vállalta a Café Lisztben a fellépést.

A Nyári család otthon is bensőséges atmoszférában várja az ünnepi időszakot, amikor a kiváló előadóművészekből álló családtagok gyakran zenélnek együtt. Ezt az intim hangulatot és zenei élményt nyújtja a hallgatóknak Nyári Károly a koncert alkalmával, amikor megszólalnak a legszebb karácsonyi dalok mellett, a művész pályáját meghatározó legismertebb dallamok Frank Sinatrától a jazz sztenderdekig.
Az est során meghívott vendége, lánya, Nyári Aliz lesz, akivel gyönyörű duett dalok is elhangzanak, feledhetetlen élményt szerezve a közönségnek. A művész világvárosi klubok hangulatát fogja felidézni személyes emlékekkel, humorral és szeretettel fűszerezve. A bevétel egy részével az állami gondoskodásban élőket segítő Szülők Háza Közhasznú Alapítványt támogatják; az Alapítvánnyal Nyári Károly és családja rendszeres kapcsolatot ápol és ezzel a gesztussal abban szeretne segíteni, hogy a gyerekek karácsonyi ünnepe könnyebben teljen.
„A kiváló zenei élmények után jellemző, hogy a közönség nem szeret hazamenni, folytatni szeretné az estét. A Café Lisztben arra készülünk, hogy finom fogásokat és italokat szolgáljunk fel menünkből a nálunk szórakozó közönségnek” – mondta el Marx Ferenc az Aria Hotel igazgatója.

E különleges koncert mellett, Budapest díjnyertes szállodája a londoni Royal Opera House Live Cinema Season 2022-23 közvetítéseinek A diótörő című előadását tűzte műsorára mozitermében. A közvetítések alkalmával a nézők színházi látcső nélkül, közelről élvezhetik az előadásokat. Sir Peter Wright The Royal Ballet számára koreografált közönségkedvence Julia Trevelyan Oman csodálatos, korhű díszleteivel és jelmezeivel a klasszikus balett mű egyik leghagyományosabb, legpazarabb feldolgozása. E.T.A. Hoffmann meséjében egy kislány, Clara számára egy kellemes karácsonyi összejövetelt egy csodálatos kaland követ, miután már mindenki aludni tért. A néző Csajkovszkij ragyogó zenéjében gyönyörködhet, amint Clara és az ő elvarázsolt Diótörője legyőzik Egérkirályt, majd meglátogatják Cukrozott Szilva Tündért az Édességek Birodalmában.
A Royal Ballet élő műholdas közvetítésének felvételét december 10. és 30. között 11 alkalommal vetítik, hétvégente és a két ünnep között, reggel 11:00 órai kezdettel. Az előadást elbűvölő havas jeleneteivel, bűvészmutatványaival Varró Zoltán designer tervei szerint megvalósult karácsonyi miliőben reggelivel együtt élvezheti a közönség a magas színvonalú vetítés- és hangtechnikával felszerelt moziteremben. A közvetítések szünetében interjúkban derül fény a kulisszatitkokra, illetve előre felvett mini dokumentumfilmek tudósítanak a parádés előadásokhoz vezető kőkemény próbafolyamat viszontagságairól.
A Café Liszt az ínycsiklandó reggeli fogások mellett, két különleges téli meleg itallal készül: az ananászlé, tonkabab, vaj és fahéj felhasználásával készült Hot Buttered Pineapple-lel és az ital Plantation Pineapple rummal készült alkoholos verziójával. A reggelit követően vagy az előadás szünetében, a szálloda cukrászának pekándiós répatortáját ajánlják, melyet fahéjas ganache-sal tálalnak.
A New York-i Library Hotel Collection szállodacsoporthoz tartozó Aria Hotel minden részletében a zenének hódol. Az épület négy zenei szárnyát a jazz, opera, klasszikus és könnyűzenének dedikálták, 49 szobájának mindegyikét egy-egy zenei legenda öröksége fémjelzi, a 302-es szoba például Csajkovszkij emlékét idézi meg. A szállodának saját zenei igazgatója van Magyar Kornél személyében, aki kiemelten foglalkozik a magyar és nemzetközi zenei intézményekkel és előadóművészekkel való kapcsolat építésével.
Részben ennek köszönhető, hogy a földszinten található Café Liszt tükörtermének felületeit a világ leghíresebb muzsikusai látták el kézjegyükkel: Anna Netrebko, Gregory Porter, Lenny Kravitz, Hans Zimmer, Rita Ora, hogy csak néhányat említsünk. A hotel klasszikus zenei szárnyának tiszteletbeli zenei kurátora Fischer Iván, az opera szárnyé Rost Andrea, a kortárs zenei szárnyé pedig Rúzsa Magdolna. Az épületbe belépve olykor az is előfordul, hogy Bogányi Gergely zongoraművész játszik spontán, a nevével fémjelzett hangszeren.