Néhány évvel a Színház- és Filmművészeti Egyetem befejezése után vágyuk lett arról beszélni, mit jelentettek azok az évek, s éppen hol tartanak. Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című műve jó alapanyagnak tűnt ehhez: beszélni barátságról, egymáshoz tartozásról, igazságkeresésről. Négy fiú, évfolyamtársak, barátok tíz éve játsszák, róluk szól, velük alakul. A „negyedik” a bábosztályból érkezett, távolság és közelség. Jankovics Péterrel beszélgettünk.
– Eredetileg az ő, prózai osztályukból lettek volna mind a négyen, az egyikük végül visszalépett, ekkor hívtak engem. A harmadrostán velük felvételiztem, én végül Meczner János báb szakán végeztem, de az egyetem alatt is nagyon jóban voltunk.
– Egy kész előadásba kerültél, vagy volt lehetőséged a saját ötleteid is belevinni?
– A szövegen Laboda Kornél és Faragó Zsuzsa már dolgoztak akkor, körvonalazódott, hogy milyen legyen az előadás, de közösen választottuk ki a jeleneteket, írtuk a zenéket, a dalszövegeket. Része voltam én is a közös munkának. A zsámbéki bemutatóra – egy hétre odaköltöztünk dolgozni – egy munkafázis változat készült, amit az ottani silóra terveztünk. Ősszel, amikor a MU Színház befogadta a produkciót, készült el a karamazov előadás második része, ami alkalmazkodott a zárt térhez. Tíz éve játsszuk, jó dolog, hogy nem csak egy nyári kaland lett.
– Mintha Szmergyakov, a fattyú fiú és az apa szerepe is tükrözné, hogy „kívülről” érkeztél.
– Kifejezetten örültem, hogy így alakult. A próbafolyamatok során jöttem rá, nem probléma, hogy nem mindent értek abból, amit beszélnek, ami az osztályuk belső nyelve. Lazók Matyi a Dosztojevszkij-műben érezte meg annak a lehetőségét, hogy kicsit tovább vigye az egyetemi évek alatt történteket, megmutassa, milyen fontosak vagyunk egymásnak. Hogy pont az apa vagyok, meg Szmergyakov, akiket egyik fiú sem kedvel, ez a kívül-állóságom jót is tett a szerepeimnek.
– Ráadásul az apa gyilkosa, meg az apa – két lélektani folyamat is.
– Nagyon nagy kihívás, nagy munka. Az előadás ki-be ugrál a jelenetekből, van, hogy az apából hirtelen kell váltanom Szmergyakovba. Két teljesen más figura, amit nagyon élvezek.
– A tíz év hogyan pakolódott a szerepeidre: megengedőbb lettél velük, dühösebb lettél rájuk?
– Mint minden szerep, amit sokáig lehet játszani, együtt fejlődik az emberrel. Azt vallom, minden szerepet magából kell valahogy az embernek megtalálnia, kihoznia, még ha egy ilyen brutális apát vagy gyilkost is kell játszania. Mindenkiben ott van a gonoszság és a jóság is – nekem is ezt kellett magamból kibogarászni, hogy mi az a helyzet, amikor akár ilyen végletesen tudnék működni. Ahogy tíz év alatt a pályám, a saját életem alakult, úgy alakultak velem ők is. Szerencsére ez egy olyan előadás, amiben rengeteg az improvizáció, belefér, hogy belecsempészünk egy aznapi problémát, hogy röhögünk egyet az egészen, de csak akkor, ha utána is megmarad a történet feszessége és igazsága. Lazók Matyinak van egy jelenete, amikor kifakad, az nem lett megírva, azt gondoltuk, oldja meg mindig a jelen aktuális problémáival. Nekünk is mindig meglepetés, hogy éppen mit hoz aznap elő.
– Ez az igazság, annak a keresése is változott a tíz év során?
Az ember, ahogy változik maga is, meg körülötte a dolgok, mindig valami mást hall meg a szövegből. Tíz év után is, ahogy figyelem a többieket, az életemnek megfelelően hallok meg olyan mondatokat, amik addig elsiklottak, s ebből fakadóan az én reakcióm is lehet teljesen más.
– Mindig független társulatokban dolgoztál, a Szputnyikban kezdtél, most a Pintér Béla Társulatban és a Neptun Brigádban vagy. Ennyi év meghatározza azt is, hogy nem tudsz, nem akarsz máshogy működni?
– Nem volt tervezett, az egyetem sem ezt az irányt erősítette meg. A Szputnyik közben, után alakult ki bennem, ahogy sokakban, egy nagyon erős független színházi létezés. Sajnos most egyre nehezebb helyzetben vannak, tűnnek el ezek a társulatok. A Szputnyik megszűnése nagy fájdalom volt, hogy annyi küzdelem, külföldi lehetőségek keresése után vége lett. Nekem meghatározó lett, hogy ilyen formában kezdhettem el a pályámat, s mint kiderült, nagyon közel áll hozzám. Rengeteg előadásom van, mindet nagyon szeretem, de kicsit elfáradtam, szeretném csökkenteni. Bár egyre nehezebb, egyelőre nem gondolkodom kőszínházban.
– Ezt a szabadságot adja a karamazov is?
– A szabadság a játékkedvben van, abban, ahogy összeállítottuk az előadást, ahogy azóta is működik. Ez a színházcsinálás őrületes szabadság.
– Hogy lehet egyszer majd elereszteni az előadást, gondoltatok-e már erre?
– Mindig ünnepnap az előadás, egyikünk se mondta még, hogy elfáradt volna az előadás, sőt, minden előadás után elmondjuk, hogy még nincs vége. Csinálni kell.
