Május 20-án a Zeneakadémián ad koncert Borbély László zongoraművész, melynek keretében nem egyébre vállalkozik, mint arra, hogy a különböző zenei korok áthatolhatatlannak vélt barikádjait – az idén 100 éve született Ligeti Györgyöt segítségül hívva -, a zene univerzalitásának erejével bontsa le.
Ligeti György műveiben legelsősorban a soha-nem-nyugvó kíváncsiság az, mely már első hallgatásra is elvarázsolja a hallgatót. Ligeti, ahogy a ma esti koncert egyéb szerzői is, mindig új kifejezőeszközöket keresett, ehhez pedig újra és újra segítségül hívta a korábbi korok és stílusok komponistáit, de ugyanígy a legtávolabbi kultúrák hatásait is előszeretettel használta fel műveiben ihlető forrásként – ebben is Bartók Béla közvetlen zenei utódja volt. Schumann és Chopin zongoraművei különösképp fontosak voltak számára – nem utolsósorban a Zongoraetüdök megkomponálásában is.
Ő maga így vall e kötődéséről: „Gyakran megesik, hogy már ismert, de egymástól elkülönülő területek összekapcsolásával valami minőségileg új jön létre. Így én is két, távoli zenei gondolkodásmódot kötöttem össze egymással: Schumann és Chopin ütemmetrikán alapuló hemiolamintáinak technikáját és az afrikai zene additív lüktetésmetrikáját.”
Az úgy nevezett „spektralizmus” egyik legjelesebb képviselője, a Stockhausen-tanítvány Claude Vivier Ligeti számára az akkor fiatal zeneszerző generáció legjelentősebbje volt. „Vivier modern zeneszerző, se nem neo, se nem retro, ugyanakkor az avantgárd körein is kívül áll. Vivier-nél is megmutatkozik ugyanaz az érzékenység a hangzás iránt, amely Messiaen zenéjét is jellemzi. A maga választotta területen, a komplex hangszínek érzékiségével való csábítás terén ő volt a legnagyobb mester.” A kanadai komponista Pianoforte című műve a ma esti koncerten magyarországi bemutatóként hangzik majd el. Ezt a művét Vivier a Montréalban 1975-ben megrendezett Tremplin Nemzetközi Zongoraversenyre írta a kötelező darabok egyikeként.
Kurtág és Ligeti annak ellenére, hogy gyökereik azonosak, mindketten modern korunk stílusteremtő zeneszerzői. Személyes barátságuk sok évtizeddel korábbra nyúlik vissza. Erre Ligeti a következőképp emlékezik:
„…arra vágytunk, hogy a budapesti Zeneakadémián tanuljunk, Délkelet-Európa legjobb zeneakadémiáján, melynek nagy hagyományai Liszt Ferencig nyúlnak vissza. Zarándokutunk célja tulajdonképpen nemcsak maga az Akadémia volt, hanem még inkább Bartók Béla személye, akit 1945 őszén vártunk vissza New Yorkból, hogy újból elfoglalja mind a zeneakadémiai professzori állását, mind a magyar zenei életben betöltött kiemelkedő helyét. Habár korábban egyikünk sem ismerte őt, teljes odaadással csodáltuk, és alig vártuk a napot, amikor személyesen láthatjuk és hallhatjuk. El lehet képzelni kétségbeesésünket, amikor a felvételi vizsga napján megláttuk a Zeneakadémián lobogó fekete zászlót: éppen azon a napon érkezett a hír, hogy Bartók 64 éves korában meghalt New Yorkban. Az alatt a félóra alatt, ameddig szívdobogva vártuk az Akadémia szecessziós folyosóján, hogy behívjanak a vizsga termébe, Kurtág és én köztem teljesen spontán barátság született. Úgy éreztem, Kurtág személyében zenei útitársat találtam – annyira rokon nézeteink voltak, és annyira pontos elképzeléseink egy új zenei stílusról.”
A koncert műsora:
- Chopin: Asz-dúr Polonéz-fantázia, Op.61
- Schumann: Kreisleriana, Op.16
- Kurtág: Kalandozás a múltban – Ligatúra Ligetinek születésnapra, szeretettel (Játékok, VII.)
- Claude Vivier: Pianoforte – magyarországi bemutató
- Ligeti: Etüdök: I. sorozat (Rendezetlenség – Üres húrok – Blokkolt billentyűk – Fanfárok – Szívárvány – Varsói ősz
