Kováts Krisztával egy csendes, Andrássy úti kávézóban ülünk le beszélgetni a legközelebbi, Budapest bámészko… című koncertjéről, mely november elején a Madách Színházban kerül bemutatásra. Kriszta ragyogó tekintettel mesél a koncertről, közelgő thaiföldi útjáról és aktuális elfoglaltságairól. Magával ragadó lelkesedés árad szavaiból, egyértelmű, hogy amiről beszél, az számára nagyon fontos és kedves.
– Mesélj, kérlek, a Budapest bámészko… koncertről. Miért lett ez a címe?
– November 9-én a Madách Színház stúdiójában lesz a közös estem Nádasdy Ádámmal. Az alcíme: budapesti legendák dalban és prózában. Fontos elmondani, hogy ez egy korábbi, 2014-es anyag, akkor jelentettünk meg Ádámmal egy könyvet CD-melléklettel. Annak idején úgy kértük fel Ádámot, hogy írjon novellákat, bármit a dalokról, ami eszébe jut.
A címe pedig az egyik dalból való, mégpedig Gallai Péter és Fábri Péter „Lófrálni még” című régi dalából, amit még ma is így érzek: „Addig jó, ameddig álmélkodunk/ míg bámészko, bámészko, bámészkodunk.” Mert nagyon jó újra és újra rácsodálkozni a városra. Látod, most itt ülünk az Andrássy úton és amikor a dal született, 1985-ben, még Népköztársaság útja volt a neve. De én már ebben a dalban akkor is Andrássy útról énekeltem…
2014-ben több koncert volt belőle, itt a Madáchban is, sőt Amerikában is, de most Budapest 150. születésnapja az apropó. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat támogatja a koncertet, amit a Madách Színház ismét befogadott – hiszen a Madách is a hetedik kerületben van, így az egész koncert most Erzsébetvároshoz kötődik és Budapestet ünnepli. És ráadásul az album is most került fel a streamingoldalakra.
– Mi a kötődésed Erzsébetvároshoz?
– Elnyertem – azt hiszem, három éve – a Pro Artis Erzsébetváros díjat. Akkor már hat éve játszottam a Madách Színházban a Mamma Mia! főszerepét, Donnát. A Zsidó Művészeti Napok keretében pedig több lemezanyagomat is a kerületben mutattam be, és ők az addigi munkásságomat ezzel honorálták. Így kerültem kapcsolatba velük, és ez a jó kapcsolat megmaradt.
– Mire számítsanak, akik elmennek november 9-én?
– Nádasdy Ádám Angliában él, de erre a koncertre hazajön, és a Kováts Kriszta Kvintett, a régi zenekarom is újból összeáll, ők kísérnek majd. Koncert és próza lesz együtt, színházi elemekkel: lesz vetítés, pici díszlet, amit talán túlzás is díszletnek nevezni, de lesz egy kávéházi miliője az egésznek. Ádám eleve egy kávéházi asztalnál ülve mesél majd, sőt talán még ő is dalra fakad, én pedig egy-két kellékkel vagy ruhadarabbal jelzem, hogy kiről éneklek. Bensőséges, intim hangulatot szeretnénk teremteni. Már maguk a prózák, amiket Ádám a dalokhoz írt, többnyire mélyen személyes, vallomásszerű írások… remélem, különleges este lesz.
– Kik a szerzők?
– Az összes dalom szövegét férjem és munkatársam, Fábri Péter írta. A legtöbb budapesti dalt még Gallai Péter írta nekem, Vedres Csabától is volt egy lemezem, azon is van olyan dal, ami nagyon beleillik ebbe a Budapest-koncepcióba. Ebben a dalban gitározom is Schneider Zoltánnal együtt – ez egy nagyon szívszorító dal egy olyan szakításról, ami még egy füstös bárban zajlott. És persze Wolf Péter budapesti dalai is benne lesznek.
– Eszerint nem csak és kizárólag Budapest lesz a téma?
– Dehogynem, de nem csak a hely, hanem a budapesti emberek is. Dehát miattuk is kötődünk ennyire a városhoz, a közös kulturális élményeink miatt. Például a Madách Színház egykori sztárjáról, Domján Editről is fogok énekelni, de vannak más legendás személyek is, akik a hetedik kerülethez kötődnek. Például Seress Rezső, aki a Kispipában játszott évekig, ott is lakott a kerületben, sajnos az életének is ott vetett véget. Nagyon sok budapesti kötődésű dalom van, mint a Füttyös Gyuri, aki egy régi figurája Budapestnek, az én korosztályom abszolút emlékszik rá, a fiatalok már épp csak hallhattak róla. A legendák között megemlíthetjük a Thököly úti asszonyt, a szobrot, ami (aki) egy erkélyen állva néz a távolba – sok mendemonda keringett róla. Péter ezekből írta meg, hogy az asszony várja, hogy hazajöjjön a háborúból a férje, aki nem jön vissza – sőt kitágítva, már nem csak az első világháborúra értve, hanem hogy mindig így van: a nők szoborrá válva várják haza a férjüket minden háborúból – és ők nem jönnek vissza.
Sokféle dal és próza lesz még: szó lesz olyan írókról, mint Molnár Ferenc és Rejtő Jenő, de lesznek olyan slágerek is, mint „A híd felé” vagy az „Elvarázsolt kávéház” – ezért is lesz egy kávéházi helyszín is a színpadon.
– Más kötődésed van a kerülethez?
– Szintén a hetedik kerületben, a Mazel tovban csinálom a Heti Kultúrflódni Kováts Krisztával című műsort: mindig más vendéggel, mindig más témában, egy-egy dalom klipjéből kiindulva beszélgetünk. A későbbiekben a Heti tévé fogja műsorára tűzni a felvételeket, az első öt adás már készen van. Mindig megosztom a hivatalos Facebook-oldalamon, hogy ki a vendég és mi lesz a téma, csak regisztráció szükséges, és aki szeretne, el tud jönni. Olyan vendégeim lesznek még, mint többek között Nyáry Krisztián, Tóth Krisztina és Nádasdy Ádám.
– A Facebook-oldaladon láttam, hogy videoklipeket forgattatok.
– Igen, nyertem az NKA-ban támogatást arra, hogy két videoklipet csináljak, és az egyik az „Elvarázsolt kávéház” lesz, a másik pedig az „Öt perccel tíz előtt” – két régebbi dalom. A képi anyag felvételei már megvannak, most a vágás eredményét várom izgatottan a Daniel Mediától. Remélem, nemsokára be tudom őket mutatni.
– Távolabbi tervek? Egyszer említettél egy thaiföldi utat, arról van valami konkrétum?
– Igen, január elején indulunk Ruttka Andreával egy hónapra, önkéntes munkára. Pattayában egy katolikus kolostorban fogunk Down-szindrómás középiskolásokkal egy előadást csinálni, Balázs Béla – Bartók Béla: A fából faragott királyfi című balettjéből.
– Te csinálod a koreográfiát?
– A mozgást és a játékot, persze. Bartók Béla zenéjére a Balázs Béla-mesét rendezem meg velük. Ruttka Andrea jelmeztervező pedig segít, hogy velük együtt az ottani anyagokból, növényekből és virágokból közösen alkossuk meg velük együtt az előadás díszletét, jelmezét és kellékeit. De nagyon izgalmas lesz, mert nem tudom, hogy kikkel találkozom. Ott fog minden eldőlni a helyszínen, amikor megismerkedünk: ki mire alkalmas. Nagy nyitottságot és rugalmasságot követel majd meg ez a munka tőlünk. A Baltazár Színházból már van több mint tíz évnyi tapasztalatom a fogyatékkal élőkkel való színházi munkában – remélem, erre tudok majd támaszkodni. Nagyon más kultúrában kell magamat megértetni – nagy kihívás lesz.
– Thai gyerekek lesznek?
– Persze. Lesz egy angol tolmácsom, egyébként meg alapvetően meg fogom nekik mutatni, hogy mit szeretnék és a közös munkából fog kialakulni valami.
– Olyan mozgásszínház-féle lesz ez?
– Gondolom, hogy igen, hiszen nincs benne szöveg. Amúgy is hajlamos vagyok úgy rendezni, hogy mindent előjátszom. De nem azért, mert pontosan azt szeretném viszontlátni, amit mutatok, csak a szándékot, a gondolatot vagy érzelmet könnyebb és egyszerűbb így átadnom. És mivel nem beszélünk egy nyelvet, ezen a testbeszéd-nyelven amúgy is könnyebb lesz kommunikálni. De nem tudom, hogy hányan lesznek, nem tudom, hány évesek, hány fiú van, hány lány – mindezt nem tudom. De majd ott meglátjuk…
– Van egy alapkoncepciód, a többit hozza az élet?
– Van egy elképzelésem, hogy mit szeretnék csinálni, de teljesen nyitott leszek arra, hogy ők milyenek, hogy ők kik, hogy az erdő nyolc emberből fog állni, vagy háromból, hogy ki lesz a főszereplő fiú és lány, ki lesz a tündér, találok-e egy olyan erős személyiséget, aki erre alkalmas…
– Nem fogsz beállni?
– Ez nem jutott eszembe… (nevet) Illetve a próbán persze, sokszor. De aztán nem, mert látnom kell őket. Bemutatjuk – most szó van róla, hogy valami színházat ki akarnak bérelni a premierre -, és ha jól sikerül, akkor ők ezt körbe akarják vinni az országban, aminek én rendkívül örülnék, de nyilvánvalóan, ha benne is lennék a bemutatón, a turnéra már nem tudnék velük menni. De azt gondolom, hogy ha sikerül egy jó munkakapcsolatot kiépíteni, akkor össze lehetne hozni a Baltazár Színházzal is valami együttműködést. Ezt majd mind meglátjuk ott.
Egyelőre még számunkra is egy nagy kérdőjel az egész, úgy tervezzük, hogy mindent arra építünk, ami ott fogad minket. Most még csak azt tudom, hogy nagyon várom.
– Ez látszik, a lelkesedést le se tudnád tagadni.
– Nagyon izgatott vagyok ez ügyben, de most a koncert az első, és utána majd ráfordulok erre.
– És ha hazajössz a messzi tájról?
– Készül egy új lemezanyag, Szirtes Edina Mókus írja a zenét, Péter a szöveget, és az egésznek a témája a víz. Víz-dalok a munkacíme egyelőre. Én úgy gondolom, hogy május környékén készülhet el teljesen úgy, hogy be is tudjuk mutatni, de az még nagyon messze van. Mindenesetre ott van még a Kovátsműhely című saját heti műsorom is a Kubrádióban, azt is folytatom tovább.
– Hogy vannak az Öreglányok?
– Jól, köszönjük. (nevet) Játszom az Öreglányokban is, igen, nagyon szeretünk együtt játszani négyen, Oszvald Marikával, Papadimitriu Athinával és Bede-Fazekas Annamáriával. Most beugrott Kocsis Judit Marika helyett egy időre, és szenzációs! Istenien beilleszkedett a csapatba és remek a szerepben, pedig azért a csodálatos Marika után nem lehetett könnyű – de Juci egészen más és kiváló kolléga is.
Minden alkalommal szétverik a házat, annyira imádják az előadást – valószínűleg kell ez a fajta derű, életöröm, amit egyébként a Mamma Mia!-nál is éreztem. Pláne, hogy ez hetvenes csajokról szól. Többen mondják, hogy szinte nem lehet rám ismerni. (nevet) De nem baj, pont ez a lényege a szerepnek. Négy nagyon szerethető nő van a színpadon, a darab vidám bulvár, rengeteg humorral, de azért a végére csak meglegyinti a történelem drámája is a társaságot – és persze ott vannak az örökzöld slágerek. Örülök, hogy gyakorlom a szakmámat, nem marad ki a színpad sem az életemből.
– Hihetetlen az a lelkesedés, amivel a munkáidról beszélni tudsz. Le se tagadhatnád, hogy te ezeket nagyon szereted.
– Persze! Mindennel sok a munka (nevet), de igen, szeretem mindet. És reménykedem abban is, hogy tudok majd koncertezni a régi és az új lemezeim anyagával is sokfelé az országban. Mert hiszen tudod, mennyire szeretek énekelni! (nevet) Várom is a nézőket most a Madáchba, ha szeretik Budapestet, Ádámot és engem – nem fogják megbánni, ha eljönnek! (nevet)
