Papageno Radio
- hirdetés -
Nyitó Tag-ek Nádasdy ádám

Tag: nádasdy ádám

Ők kapják 2020-ban a Merítés-díjat

A koronavírus-járványra való tekintettel idén a szokásos díjátadó helyett egy online esemény keretében, virtuálisan adják át a Merítés-díjakat. December 4-6. között egy három napos online...

Ők kerültek idén az Aegon Irodalmi Díj szűkített listájára

Gumicsizma, kiskocsma és magadra ismerés – mi fér bele egy igazán személyes könyvajánlóba? Az Aegon Irodalmi Díj idei zsűrije szerint mindezek és még sok...

Ismét magyar Oscarért drukkolhatunk – heti hírösszefoglaló

2019 ötvenedik hetében kiderült, hogy az Akik maradtak is szerepel az Oscar-díjra esélyes nemzetközi filmek szűkített listáján. Magyar zeneszerző hozta el a legjobb filmzenéért...

Nádasdy Ádám: „Felnőtt fejjel szerettem meg az operát”

A hivatkozások, illetve hivatalos titulusok szerint Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár. Egy korábbi interjúban a tanítást helyezte az első helyre, de...

Nádasdy Ádám: „Nem akartam, hogy az apám a verseimet olvassa” –...

Elsősorban műfordítónak tartja magát Nádasdy Ádám, de Szent Péternek inkább azt mondaná: tanár. A Presszóban többek között elmeséli, melyik fordítására a legbüszkébb, és most...

Lázadni emberi dolog

John Osborne: DÜHÖNGŐ IFJÚSÁG – Belvárosi Színház / Orlai Produkció, Budapest Mennyire aktuális ma Osborne klasszikusa mint a nemzedékek közötti feloldhatatlan társadalmi ellentétek drámája? Semennyire....

Ki érdemli a kritikusok különdíját?

A Színházi Kritikusok Céhe idén 39. alkalommal, 15 kategóriában nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A különdíj a más...

Hallotta már Nádasdy Ádámot zongorázni?

Egyedi élményben volt része a Magvető Café vendégeinek. https://www.facebook.com/nyary.krisztian/videos/10155153286259855/ (Via Nyáry Krisztián)

Promóció