A 2009-ben, budapesti és berlini művészek együttműködéséből született nemzetközi EuAct csoport a Manna Produkcióval és a budapesti Olasz Kultúrintézet együttműködésében egy különleges élményt nyújtó, többnyelvű színházi előadást mutat be William Shakespeare remekművéből. Az előadás olasz, magyar és angol nyelven kerül a pécsi Janus Egyetemi Színház színpadára március 8-án 19 órától.
A látszólagos valóságot és a természetfelettit vékony fátyol választja el egymástól; a bosszúálló megjelenésekor e fátyol látszólag megnyílik, aztán gyorsan újra be is zárul. A mi célunk a lehető legtovább nyitva tartani a rést a két világ között, feltételezve, hogy az embereket végső soron külső erők irányítják, amelyeknek ők gyakran csak közvetítőivé lesznek. Minden szereplő belép a Maelsrtöm-be, és élve-holtan, fiatalon-ősiként tér meg onnan. Hamlet apja, talán az igazi, nemcsak a fiát hívja erre az útra, hanem egy egész nemzedéket, egy egész korszakot. A tett az illúzió fátylába burkolózva valósulhat meg – de az alapja még így is metafizikai irónia.
A kulturális és nyelvi korlátok lebontására törekvő EuAct munkái évek óta magyarul, olaszul, angolul és németül szólalnak meg, olyan jelenségeken és témákon alapulva, amelyekkel a színház, mint művészeti ág, beteljesítheti méltó feladatát: hogy az emberi lény legbensőségesebb kapcsolati dinamikáját vizsgálja.
A Hamlet egy hatalmas óceán – mind átkelni rajta, mind a mélységét megtalálni óriási feladat. Mindkét cél elérése emberfeletti teljesítmény lenne. Szerény küldetésünk a második feladatot választja: lejutni abba a mélységbe, ahol már nem látszik a fény, és ahol titokzatos és bizarr tengeri lények kezdenek megjelenni. Az általunk létrehozott előadás kompozíciós technikájának célja azonos az előző, Othellóról szóló tanulmányunkkal kidolgozott munkarendszerünkével: azon keretek létrehozása, melyek rákényszerítenek, hogy a mű fő üzeneteit sorra vegyük, elgondolkodjunk rajtuk, hogy egy horizontális, időbeli sorrendtől mentes szerkezetben – azaz inkább költői, mint narratív nyelvezettel – újra összeállítsuk őket.
E keretekhez mérten, és nem egyéb szempontok szerint alakulnak ki a szerepek – nemtől függetlenül, pusztán a szereplők előhívásához szükséges energiák alapján. Hogy Hamlet nő vagy férfi, az nem fontos. Ezt a lehetőséget már több, mint egy évszázada is megtapasztalhatta a közönség: amikor egy ötven év feletti, falábú színésznő, Sarah Bernhardt eljátszotta a dán királyfit.
A cselekmény irányának feladása nagy felelősség, arra kényszerít, hogy elrugaszkodjunk a történettől a mítosz felé; szembesüljünk azzal az Amloðival, aki sosem engedte magát közel a kétségekhez, és rendkívüli türelemmel tervezte a mészárlást: az egész udvart csapdába zárta és felgyújtotta. A cselszövés felépítésében türelmesen, de a kötél, és nem a szándék türelmével.
A látszólagos valóságot és a természetfelettit vékony fátyol választja el egymástól; a bosszúálló megjelenésekor e fátyol látszólag megnyílik, aztán gyorsan újra be is zárul. A mi célunk a lehető legtovább nyitva tartani a rést a két világ között, feltételezve, hogy az embereket végső soron külső erők irányítják, amelyeknek ők gyakran csak közvetítőivé lesznek. És micsoda sámánokat láthatunk Hamletben és Opheliában! Az egyik a túlvilággal való találkozás felé siet, a másiknak sok tennivalója van előtte, de amikor lehetősége van szembenézni vele, nem habozik. Mi megpróbálunk megmaradni az anyag fátylán túl, még ha néha a képzelet ehhez nem is elegendő; megpróbálunk feszült figyelemmel kutatni, hogy a láthatatlan jelenlétét a láthatóban érzékeljük.
Minden szereplő belép a Maelström-be, és élve-holtan, fiatalon-ősiként tér meg onnan. Ha a Haza válik a köztes térré élet és halál között, akkor a hősiességnél is többre van szükség. A tragédia elkerülhetetlensége mélységes humort kíván. A tett az illúzió fátylába burkolózva valósulhat meg – de az alapja még így is metafizikai irónia. Ehhez meg kell próbálni értelmet adni Hekuba tragédiájának.
Az EuAct Magyarországon
Az EuAct nemzetközi csoport 2009 óta számos előadást, kétnyelvű előadást és több mint 35 színházi workshopot szervezett olasz és magyar művészekkel Budapesten és Szegeden.
Paolo Antonio Simioni, az EuAct alapítója koordinálta a 2013-as olasz-magyar kulturális évad egyik ülését, valamint számos más, a Magyar Külügyminisztérium, a Balassi Intézet és a budapesti Olasz Kultúrintézet által támogatott rendezvényt.
Néhány előadás, sok más mellett, amelyek Magyarországgal együttműködésben jöttek létre: Nikolaj Stavrogin – Vallomás (Székely B. Miklós), Othello (Sx5), Trisztán (Gryllus Dorkával, a velencei Teatro La Fenice színpadán), Trisztán S2 (videóelőadás), Mihi Ipsi Scripsi (a budapesti LIC, a római Balassi Intézet e a Teatro La Fenice támogatásával), A lift kulcsa (videóperformansz az Elephant Stúdióval együttműködésben), Figura Humana (Magyar Paviolion a 2015-ös milánói Expo-n), Raszputyin küldetése (Szőcs Géza rendezésében).
Az EuAct Group Budapest és Berlin között, nemzetközi kontextusban született, célja a kulturális és nyelvi korlátok lebontása. Az érzelmi állapotokon és a szereplők fizikai cselekvésein alapuló megközelítés lehetővé teszi, hogy a közönség a szavak megértésén túl kapcsolódjon be az előadásba, és így közelebb kerüljön magához a cselekményhez.
A kulturális és nyelvi korlátok lebontására törekvő EuAct munkái évek óta magyarul, olaszul, angolul és németül szólalnak meg, olyan jelenségeken és témákon alapulva, amelyekkel a színház, mint művészeti ág, beteljesítheti méltó feladatát: hogy az emberi lény legbensőségesebb kapcsolati dinamikáját vizsgálja.
A rendező, Paolo Antonio Simioni, az EuAct művészeti igazgatója.
1993 óta dolgozik Olaszország legjelentősebb színházi, filmes és televíziós intézményeiben. Mindössze 29 évesen rendezőként és színészként meghívták a spoletói Festival dei Due Mondi fesztiválra; négyszer hívták meg rendezőként, színészként és tanácsadóként a Mittelfestre. Műsorait a RAI (Országos Olasz Televíziós Hálózat) sugározta. Dolgozott a Cinecittà stúdióban, a genovai Teatro Nazionale, a Sony Pictures, a Palazzo delle Esposizioni, a Teatro delle Tosse, a Teatro Sociale di Como, a Biennale di Venezia rendezvényein, valamint dolgozott többek között Ron Howard-dal, Tom Hanks-szel, Darmiud Lawrence-szel, Terence Hill-lel, Sergio Castellitto-val, Lena Lessinggel, Gabriele Vacis-szel.
Megjegyzés az előadáshoz és a produkcióhoz
A Shakespeare-mű válogatott képeit olyan struktúra szervezi, amely megtöri az események időbeli sorrendjét. A néző egyből a cselekmény konfliktusának közepébe kerül; figyelmét nem vonhatja el a jóvátehetetlen tragédáról, amely így a dráma minden eseményének szűrőjeként fog működni, a Shakespeare által megjelenített, megkerülhetetlen jelentőségű eseménysor további megértését segítve.
A szerkezet töredezettségének köszönhetően az események a lényegre koncentrálódnak, a szöveg megtisztul minden sallangtól, dramaturgiai átvezetéstől, a szórakoztatás kötelességétől: ami marad, az a mű tiszta esszenciája.
