Kováts Kriszta különleges helyszínen, a Rumbach zsinagógában tartja következő lemezbemutató koncertjét, június 26-án, 19 órakor. Szirtes Edina Mókus és Fábri Péter a vízről írt dalokat a színésznőnek: pocsolyákról és óceánokról, esőről és hóról, csöpögő csapról és vízvezetékszerelőről szól majd az este, melyen Kriszta muzsikuskollégái – Lázár Zsigmond, Németh György, Keönch László, Mazura János – mellett a zeneszerző is ott lesz a színpadon. Mókusról, delfinekről, a férjről, aki a verseket írja, s a közös alkotás legszebb gyümölcséről beszélgettünk a Jászai Mari díjas színésznővel.
Evitaként robbant be a köztudatba, majd a Rock Színház alapító tagja lett, játszott Győrben, Veszprémben, Debrecenben, Tatabányán, s a mai napig munkakapcsolat köti a Madách Színházhoz. A Macskák Grizabellája, a Mamma Mia! musical Donnája. Énekesnőként eddig több mint tíz önálló albuma jelent meg. Kováts Kriszta számos szerepben tündököl: játszik, énekel, rendez és műsort vezet, s mindegyik egyformán fontos számára. Nem veszi félvállról vállalásait, teljes erőbedobással dolgozik, csak a tökéletessel elégedett. Céltudatos és határozott, nehéz rajta fogást találni, nem érzelgős nő. Viszont rögtön az első kérdésre tőle szokatlan válasz érkezik.
– Miért énekelsz az új lemezen épp a vízről?
– Én minden vízbe belemegyek! (nevet) Vízből vagyunk, nélküle nem tudnánk élni, ott van bennünk, körülöttünk, mindenütt, imádom a vizet! Ahogy ez már több korábbi dalomból is kiderült. Az Önarcképek című dalt most is el fogom játszani a koncerten, hiszen ugyanazok a szerzők és témában is teljesen ide illik, egy tóparton játszódik.
– A férjednek ilyenkor csak annyit mondasz, hogy írjon a vízről dalokat?
– Ha megvan a témánk, ő elvonul, megírja a dalokat, nem enged beleszólást. Valójában nem nekem ír, még ha ott is vagyok a fejében, ő önálló szerző. Amikor készen van, megmutatja a szinte tökéletes szöveget. Ha valami esetleg nem tetszik, azt elmondom. Ő pedig nagyon morog. (nevet) Aztán újra nekiül, sokkal jobbat ír, és végül hálás nekem, hogy szóltam. Egyszer volt csak, hogy nem akartam elénekelni, amit írt, annyira távol állt tőlem a szöveg. Ment is a kukába.
– Tehát semmi nyomást nem raksz a férjedre?
– Az az egy rendelésem volt felé, hogy delfinekről mindenképpen írjon dalt, annyira közel érzem magamhoz őket. Bár ezen most vitatkozunk, hogy ez kinek az ötlete volt. (nevet) A többi dalnál teljesen szabad kezet kapott, így lett pár csodálatos, lírai dal, ami nagyon passzol a vízhez. De vannak vicces dalok is. Az egyik a vízvezetékszerelő dala, ami arról szól, hogy nincs vízvezeték-szerelő, mert eltűnt a Kárpát-medence mélyén. Hadd idézzek belőle:
„Van itt helyette van itt egy bátor gázszerelő,
zsebében tűnt el mélyre az ország, eltette ő.”
– Ez nem is annyira vicces, inkább szarkasztikus.
– Péternek van egy egyéni költői világa, benne a mi véleményünkkel, hasonlóan gondolkodunk a világról. Teljesen képszerűen ír, profi dalszövegeket alkot. Mókus pedig jól hallja ezeket a verseket.
– Vele hogyan találtatok egymásra?
– Szirtes Edina Mókust én fedeztem fel, több mint húsz éve. A Kovátsműhely nevű csapatommal volt egy klubunk, ahol rendszeresen zenéltünk. Dörnyei Gabi, az akkori dobosom mondta, hogy ismer egy nagyon tehetséges lányt, aki istenien hegedül, meg énekel. És tényleg! Én teljesen beleszerettem Mókusba. Olyan dalszerzők fordultak meg a Komédiumban, mint Tolcsvay Laci, Lerch István, Szörényi Levente, Bródy, Bornai, Dés. Rögtön odavoltak Mókusért, hívták mindenhova, amit abszolút megérdemelt. Azóta rendezőként is hívom, például a Baltazár Színházba, ő hozzám passzoló zeneszerző. Kedves nő, de határozott, elképesztő tempót diktál, én szintén pörgős vagyok, ezért is szeretünk együtt dolgozni.
– Mindig mint alkotótárs beszélsz a férjedről. Milyen a ti párosotok a színpadon kívül?
– Péter gyakorlatias, racionális férfi, akire mindenben számíthatok. Akármit teszek az életben, ő ott jár a fejemben: vajon mit szólna? Nálunk Péter a megfontoltabb, én hebrencs vagyok. Itthon a családom remekül szórakozik azon, hogy mennyire gyerekes tudok lenni. Másrészt meg túl gyorsan jár az agyam, és néha kihagyom a mondat felét, csak az elejét meg a végét mondom el. Péter mondja is, hogy nagyon egyéni módon rövidítem a mondandómat, úgy, hogy azt ember meg nem érti. A férjem és a lányom megértenek. (nevet)
– Lányotok, Fábri Flóra is zenei pályán indult el.
– A lányunk a közös alkotásunk legszebb gyümölcse. Flóra csembaló művész, aki Berlinben él, Detmoldban tanít, mint professzor, és világszínvonalú régi-zene együttesekkel dolgozik együtt. Rengeteget koncertezik külföldön, nagyon büszkék vagyunk rá. Flóra nem akarta, hogy a szülei őt nyomasszák, felépítette magát a klasszikus zenei pályán, és saját jogán lett belőle kiváló művész. De 15-én például itthon is látható: szólókoncertje lesz a Kiscelli Múzeumban.
– Vele sosem szerepeltetek közösen?
– De, kétszer. Egyszer a Müpában, az Önarcképek koncerten, ahol rengeteg vendégzenész volt.
A Greensleeves című dalról azt gondoltam, gyönyörű lenne, ha Flóra lekísérné csembalón. A próba elején én csak néztem a lányomat elolvadt szívvel, hogy milyen édes és helyes. Aztán egy perc múlva ezt elfelejtettem, mert ott ült velem szemben az öntudatos művész, aki kőkeményen mondja a véleményét. Kialakult köztünk egy művészi párbeszéd, kiderült, milyen jól tudunk együtt dolgozni. Ennek az eredménye lett a Biblia-show is, ami a lányom ötlete volt, Wolf Péter barokk trióra hangszerelte, és a lemezen Flóra csembalózik és a lemezbemutatón is ő játszott.
– Biztosan hiányzik. Hogyan tudtok találkozni?
– Nemrég volt a születésnapom, kérdezte tőlem, mit vegyen. Mondtam, hogy semmire nincs szükségem, csak közös élményt akarok vele. Együtt eltöltött időt szeretnék kérni, ha ez lehetséges. Kitaláltuk, hogy Ausztriában, a Mondsee-nél fogunk nyaralni három napot, csak mi ketten. Nagyon várom.
