A barokk klarinét lesz főszerepben a Gödi Barokk Napokon

Az idei Gödi Barokk Napok második koncertjén, július 14-én a barokk klarinét kerül a középpontba. A koncert azért különleges, mert Magyarországon először szólal meg Johann Melchior Molter két concertója korhű hangszeren. A koncerten azonban egy másik premierre is sor kerül, ugyanis először lép fel a rendezvényen Baranyay Piroska barokk csellójával, és most először fog együtt játszani Karosi Bálint zeneszerző-orgonaművésszel, akit ezúttal nem csak csembalón, de barokk klarinéton is hallhat a közönség.

A régizenélésnek itthon a nyolcvanas években volt az első hulláma, a szombathelyi Savariát például 1980-ban alapították, John Eliot Gardiner pedig 1990-ban lépett fel először Budapesten az Angol Barokk Szólistákkal és a Monteverdi Kórussal. Hollandiában és Angliában már a húszas években megszületett „az eredeti hangszeres mozgalom”, száz évvel később pedig a világon számos zeneakadémiának van régizene tanszéke, bár Budapesten egyelőre még hiányzik az intézményi keret.

De mi is a régizene? Egyes 1984-as sajtóforrások szerint „a történeti és művészi hitelesség igényével megszólaltatott régi zene” és „műfaji megjelölés”, szemben a régi zenével, amely „minden, ami nem kortárs”. Az viszont, hogy a historikus hangszereknek, amelyekre az adott műveket eredetileg írták a zeneszerzők, milyen szerep jut a régizenélésben, megint egy külön kérdés. Az biztos, hogy sokkal kényesebbek, mint modern változatuk.

A Gödi Barokk Napokat a Belépés Családostul mozgalom évek óta szervezi Karosi Bálint ötlete nyomán. Ugyan nem minden koncerten kapnak teret a korhű hangszerek, azonban most vasárnap, július 14-én Magyarországon elsőként hangzik el barokk klarinéton Molter első két klarinétversenyét (A-dúr és D-dúr). A német hegedűs és zeneszerző öt klarinétversenyét Horváth László 1990-ben vette fel a Hungarotonnál, de modern klarinéttal. A koncerten többek között el fog hangozni Telemann D-dúr csellószonátája és Frescobaldi műve is. Először lép fel a rendezvénysorozaton az elismert „régizenés”, Baranyay Piroska, aki több turné alkalmával is fellépett Gardinerrel és az Angol Barokk Szólistákkal első csellistaként, de megannyi más régizenei együttessel is rendszeresen játszik együtt.

A csellóról visszatérve a klarinétra, a korhű hangszert Karosi Bálint számára egy fiatal historikus zenész és hangszerkészítő Bostonban, a régizenélés egyik mai fellegvárásban élő Thomas Carroll készítette. Hogy ezen a ponton a hangszertörténetre is kitérjünk, mind a klarinét elődjét, a chalumeau-t (amely elnevezés a nádra utal), mind a ma barokk klarinétként ismert hangszert, amely egyébként „kis trombitát” jelent, a Nürnbergben élő Johann Christoph Denner találta fel a 18. század elején.

Az 1800-as évektől jelent meg a klasszikus klarinét, amely a zenetörténeti összegzésekben általában egyszerűen arra a hangszerre utal, amelyet a klasszikus korszakban használtak, ezt követte a „Böhm-hangszer”, a modern klarinét, „amelynek technikai lehetőségei szinte végtelenek”. Ahogy Pernye András a hatvanas években fogalmazott, „a régebbi és a mai klarinétos között gyökeres különbség van. A régi klarinétos kiegyenlítette a különböző regiszterek különbségeit ‒ az új klarinétos viszont megpróbálja létrehozni, visszaállítani azt”.

A klarinét később jelent meg, mint a többi fafúvós hangszer, ezért a barokk korszakban kevés szólómű született. Molter mellett Vivaldi is írt klarinétra versenyművet és Telemann is komponált chalumeau-ra, azonban a barokk klarinét igen szűk (28!) repertoárjának mérföldkövét egyértelműen Molter hat 12-13 perces concertói jelentik, amelyek az 1740-es években születtek meg. A legelső ilyen mű „clarinettora” és vonósokra 1728-ban született a német Rathgeber tollából, 1733-ban pedig az olasz Paganeli is írt egy klarinétversenyt.

Molter Bach után 11 évvel született és a versenyműveket D-klarinétra írta. Mivel a chalumeau regisztere nagyon limitált és rossz az intonáció, Molter a felső regisztert használta zeneszerzéskor, amely sokkal tisztább. Ahogy Karosi Bálint meséli, a német Johann Melchior Molter mind a hat háromtételes versenye azonos struktúrára épül fel, amelyből kettő szólal meg vasárnap. A Vivaldira utaló ritornello formát használó első tétel technikailag a legnehezebb rész. A második lassú és lírikus tételt egy rövid táncforma követi, amelyben akár felismerhető ‒ ahogy a koncert klarinétosa fogalmazott ‒ a „barokk populáris zene” is. Ez az elegáns tétel „az eper a habtorta tetején”.

Karosi Bálint zeneszerzőként külön értékeli is, hogy Molter mennyire jól ismerte a hangszer és a játék korlátait, és hogy a hangszer minden lehetőségét kihasználta. Például jól tudta, hogy a magas regiszterben kell írnia, mert az tiszta. A művész azt is elárulta, hogy számára az előadás sokkal nehezebb, mintha modern hangszeren játszana, mert „minden hangot ki kell kísérleteznie”. A régizenével való találkozás azonban csiszolja a zenei gondolkodást, és „visszavezet a friss forrásokhoz”; limitálttá válnak a harmóniák és a hangterjedelem.