– Hogy mit csináltam huszonhat évesen? Pár évvel a diploma után állást kerestem, próbáltam beilleszkedni. És te? – Operát írtam becsületről, kitaszítottságról, rágalmakról, önfeláldozásról.
A fenti dialógusban egy 21. századi fiatal beszélget a 19. századi olasz opera egyik nagymesterével: valakivel, aki egész életében fiatal volt, mivel nem érte meg azt a kort, amikor már középkorúnak vagy idősebbnek nevezhették volna. Vincenzo Bellini (1801–1835) – a bel canto, a „szép éneklés” ideáljáról elnevezett operaiskola halhatatlan mestere – harmincnégy évet élt. Abba a különleges „válogatottba” tartozik, amelybe rajta kívül olyanokat sorolunk, mint Pergolesi, akinek huszonhat, Schubert, akinek harmincegy, Mozart, akinek harmincöt esztendő adatott. Ennyi idő alatt kellett megmutatniuk, kik ők és mit gondolnak a világról.
Bellini fiatal életét egy ritka, fertőzéses úton terjedő vastagbélbetegség, az amőbiázis vette el. Teljes életművét egyetlen évtized alatt alkotta meg: tíz esztendő, tíz befejezett és bemutatott opera huszonnégy és harmincnégy éves kora, 1825 és 1935 között. Köztük olyanok, mint a Rómeó és Júlia, Az alvajáró, a Norma vagy A puritánok.
A kalóz (Il pirata) nem tartozik Bellini leghíresebb és legsikeresebb operái közé, de részben éppen azért érdekes, mert ritkán felbukkanó különlegesség, márpedig az ilyen művek előadása olykor szenzációhoz vezet, mint annak idején, 1974-ben Verdi operája, A lombardok Erkel Színház-i bemutatója, amely a magyar operajátszás legendás eseményévé vált. A másik fontos körülmény: A kalóz, ez a viszonylag korai, 1827-ben bemutatott kétfelvonásos opera, Bellini harmadik befejezett zenés színpadi alkotása hozta meg szerzőjének az európai hírnevet. Ez a mű volt tehát az áttörés, amelynek sikere a milánói Scalában előkészítette a terepet a későbbi nagy alkotások számára.
A Nemzeti Filharmonikusok műsorpolitikájának már Kocsis Zoltán főzeneigazgatói működése idején szerves részét alkotta a törekvés, amelynek szellemében a zenekar és a vele szimbiózisban működő kórus, a Nemzeti Énekkar nemcsak a szimfonikus és az oratorikus repertoár kincseit osztotta meg a közönséggel, hanem időről időre a zenés színpad világára is ablakot nyitott: ennek jegyében született a nagy jelentőségű és hézagpótló Richard Strauss-sorozat. A zenés színpadi alkotások bemutatása a jelenlegi főzeneigazgató, Vashegyi György koncepciójának is lényeges eleme: a Nemzeti Filharmonikusok minden évadban operabérletet kínál közönségének, s ebben az érdeklődők ritkaságokkal éppúgy találkozhatnak, mint a törzsrepertoár legnépszerűbb kedvenceivel.
A kalóz előadógárdája nemzetközi: A két főszerepet Kolonits Klára és Paolo Fanale alakítja, Ernesto szólamában Alexey Bogdanchikov lép színpadra. A koncertszerű előadást Dinyés Dániel vezényli. A gazdag melódiavilágú mű fordulatos cselekménye a XIII. századi Szicíliában játszódik. Gualtiero koholt vádak alapján száműzött, majd kalózzá lett gróf. Egykori szerelmese, Imogene arra kényszerül, hogy – börtönbe vetett apját ezzel mentve meg – éppen választottja ellenségéhez, Ernestóhoz menjen feleségül. Ebből az alapkonfliktusból bomlik ki az érzelmekben és indulatokban bővelkedő, fordulatos történet.
