A négyévszakos gumikról még a mai napig megoszlanak a vélemények.
Szerző: (x)
Húsvétkor az ünnepi menü kitalálása, a tojások festése és a versek tanulása mellett a dekorálás is fontos szerepet kap. A dekoráció tekintetében az egyik legfontosabb elem az asztaldísz. Cikkünkben ennek a kiválasztásához és elkészítéséhez szeretnénk segítséget nyújtani.
Marokkó földrajzilag és átvitt értelemben is a legnyugatibb muszlim ország.
Igen régóta használunk ülőbútorokat, nincs ez másként a ma ismert kanapékkal sem. Az ókori Egyiptomban és Görögországban is használtak ilyen típusú berendezési tárgyakat, de ezek nem igazán hasonlítottak a maiakra.
A MÁV Szimfonikus Zenekar február 22-én Kaposváron, február 23-án pedig a Zeneakadémián ad hangversenyt Csaba Péter vezényletével.
Ha már elkezdtétek szervezni a nagy napot, talán nem ismeretlen a helyzet, hogy minden ötlet, ami szembejön, egy-egy új lehetőség, és egyre nehezebb eligazodni.
Várdai Istvánnal az Aranyteremről, a legrégebbi Stradivari-csellóról, és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral megtalált közös hangról beszélgettünk.
A híd felé címmel ad szólókoncertet Kováts Kriszta február 16-án, pénteken fél 8-kor a Madách Színház Tolnay Szalonjában
Két zenés produkcióval várja közönségét az Örkény Stúdió: Franz Schubert dalciklusával, a Winterreiséval és a T’N’D című koncertelőadással.
Az EuAct csoport a Manna Produkcióval és a budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködésben adja elő Shakespeare klasszikusát március 8-án a pécsi Janus Egyetemi Színházban.