Sütő András: Advent a Hargitán – Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg
Sütő András balladai hangulatú, metaforikus sorsdrámája a nyolcvanas évekbeli első bemutatója óta majdhogynem klasszikussá lett. Megrendítő történelmi áthallásai, gazdag néprajzi vonatkozásai, s nem utolsó sorban bibliai parafrázisai miatt olyan egyetemes érvényű drámaként mutatható fel a történet, amely mindig aktuális. Volt olyan emlékezetes előadása, amely a darabbeli Nagy Romlásként megnevezett hegy motívuma mentén a szörnyű veszteség, a rombolás témáját helyezte középpontba, egy másik nagy hatású színrevitele a szüntelen várakozás gyötrelmeit állította fókuszba. Dér András zalaegerszegi rendezésének alapja a hit erejének felmutatása.
A Balogh Tamás által megformált Bódi Vencel beleöregszik önmarcangoló bánatába, amit leánya elköltözése okozott, de megingathatatlanul hisz abban, hogy gyermeke egyszer visszatér – erre gondolva gyújt minden szenteste egy lámpást. A másik „öreg”, Zetelaki Dániel szerepében Farkas Ignác szintén hisz a gyermeke visszatérésében, nem törődve a racionális érvekkel. De a legnagyobb hite Árvai Rékának van (Kováts Dóra), aki elvesztését követően húsz éven át kutatja szerelmét, Zetelaki Gábort (Ticz András), s végül nemcsak megtalálja, de fel is támasztja. A másik, általam látott szereposztásban Rékát Dér Mária ihletett alakításában láthatjuk.
Ilyen módon mozgatja a hit a cselekményt, erős misztikus kapcsolódásokkal, melyek közül legfontosabb Réka átváltozása jégmadárrá.
Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című művében ezt írja a jégmadárról: „Szín szerint ez is olyan Isten remeke, mely röptében úgy megragyog, mint valami kék drágakő. (…) Barangoló madár, mely megjelenik, aztán eltűnik, évek múlva ismét jön. (…) Szépsége és ritkasága miatt grácia neki.”
Kezdetben Réka is ragyog, de a küzdelmes várakozás két évtizede alatt szépsége megkopik. Közben viszont felnő a lánya, Kisréka, aki ugyanolyan tünemény, mint egykor az anyja volt. Mint ismeretes, ez aztán megtéveszti a darabban a feltámadt Zetelaki Gábort, aki a kislányt azonosítja a szerelmeként. Dér András rendezésében ez fontos elem: egy rendhagyó szerelmi háromszögként mutatja be a sors által összeboronált hármas viszonyt. Olyan kapcsolatként, amelyben senki nem lehet igazán boldog – hiába az igaz szerelem, hiába a hegyeket megmozgató hit. Ettől lesz katartikus az előadás zárlata.
Molnár Anna líraian szép díszlete egyszerre idézi meg a hófedte erdélyi fenyvesek és a sóvárgó lélek tisztaságát, a szintén általa tervezett jelmezek visszafogottságuk ellenére is képesek megjeleníteni viselőik karakterét. Az előadás harmadik meghatározó rétege a gyermeki ártatlanság misztériumához kapcsolódik, amely velünk él akkor is, ha éppen nem vesszük észre. A zalaegerszegi előadásban végső soron a gyermekien csengő énekhang az, amely a leghitelesebb módon fejezi ki azt, amit jobb híján csodának hívunk.
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja
