Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye? – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
A modern nyugati világ válságának jellemző termékei a televíziós valóságshow-műsorok, amelyek valamely torz, de legalábbis kétségbevonható értékrend mentén mutatnak fel – jelen időben – egy olyan teljesítményt, amely a tömegkultúra elvárásrendszerére rímel. A műfajnak számos előzménye volt – közülük az egyik a nagy gazdasági világválság idején az amerikai nagyvárosokban megrendezett, mesés nyereménnyel kecsegtető monstre táncverseny. Horace McCoy ezt tematizáló regénye Sidney Pollack 1969-es filmje révén híresült el (Jane Fonda emlékezetes, nagy alakításával), de csakhamar megjelentek a színházi adaptációk is. Több helyen mai átiratban mutatták be (mint például hat-hét évvel ezelőtt a Vígszínházban, Eszenyi Enikő rendezésében), de a legtöbbször ragaszkodtak az eredeti verzióhoz.
A marosvásárhelyi előadást rendező Mădălin Hîncu is ezt tette: a fiatal román alkotó nem a keretek korszerűsítésével aktualizál, hanem az emberi kapcsolatok végletes dimenziónak felmutatásával. Nem a műfaj manipulatív mechanizmusára fókuszál (amit a nézők egyébként is jól ismernek), hanem arra, hogy a boldogságvágy és az érvényesülési kényszer összekapcsolódása miképpen írja át az őszinte érzelmeken alapuló kapcsolatokat. A két főszereplő, a visszafogottságában is erős Robert (Varga Balázs) és az öntörvényű, kissé vad Gloria (Keresztes Varga Andrea; a másik szereposztásban Gecse Ramóna) tisztában van vele, hogy az áhított anyagi nyereség komoly szellemi, lelki veszteséggel jár, de nincs más választásuk, csak a nagyvilági siker hajszolása. Hiába látják, hogy a show mindenkit megnyomorít, s hogy egy ilyen versenyben csak vesztesek vannak, nem tudnak kiszállni. Amikor mégis, az már a vég: Gloria ugyanúgy elhasználódik, mint az immár semmire sem jó lovak, amelyeket szánalomból lelőnek. Robert számára természetes, hogy teljesíti a lány utolsó kérését: megszabadítja az egzisztenciális szenvedésétől.
A marosvásárhelyi előadás által megjelenített szűkös világban éles ellentétben van a csillogó show hamissága és az emberi szenvedések igaza. Ez a kettősség ad drámai feszültséget a történetnek. Rocky Gravo szerepében Bartha László Zsolt ellentmondásos személyiségként állítja elénk a nagyhatalmú „porondmestert”: időnként ellenszenvesen kegyetlen, máskor éppenséggel együttérző figurája az előadás egyik legárnyaltabb karaktere. Mindazonáltal a világ, amelyet személyében is reprezentál, a kilátástalanság csimborasszója: úgy kínál komoly reményt, hogy közben az értelmét számolja fel. És ez független a gazdasági válságtól – az előadás tragikumában van valami a nagy görög drámák időtlen világából. Ettől lesz ma is aktuális.
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja
