A fenti kijelentés Szerb Antalnál olvasható, aki úgy vélte, Molière komédiái „olyan nagyszerűek, hogy már nem is igazán mulatságosak”. 1622. január 15-én született Párizsban Jean-Baptiste Poquelin, azaz Molière francia drámaíró, színész és rendező.
Apja jómódú kárpitos, királyi inas volt, fiát is kárpitosnak szánta. Ám az ifjú a párizsi egyetemen filozófiát és jogot tanult, csak időnként gyakorolta apja mesterségét. Amikor átvehette anyai örökségét, hátat fordított a szülői háznak, a kárpitos műhelynek, felvette a Molière nevet és színésznek állt.
A színház- és irodalomkedvelő Béjart családhoz költözött, s hamarosan a négy évvel idősebb Madeleine Béjart (1618-1672) szeretője lett. Vele és színésztársaival létrehozta a L’Illustre Théatre nevű társulatot, amely Párizsban nem sok sikert aratott, sőt csődbe is ment, és Molière kétszer is az adósok börtönébe került miatta.
A társulat 1645-től könnyed olasz bohózatokkal és Molière zenés vígjátékaival vidéken turnézott. 1658-ban XIV. Lajos is látta egy előadásukat, s pártfogásába vette a művészeket. A társulat otthonra lelt Párizsban, Molière pedig elkezdhette „szárnyalását”. Első párizsi darabja, a korának finomkodó társalgási stílusát kigúnyoló A kényeskedők című műve támadások kereszttüzébe került, ám a király jól szórakozott rajta és az író mellé állt.
Tette ezt később is többször, hiszen kedves szerzőjének darabjai sokszor igencsak sértették hol az egyházat, hol az arisztokráciát, hol a sznob polgárságot.
1662-ben Molière feleségül vette egykori szeretőjének, Madeleine Béjart-nak 19 éves leányát, Armande-ot, a frigy azonban támadások sorát indította el. A lány származása meglehetősen zavaros volt, ez táptalajt adott az olyasféle pletykáknak, hogy a saját lányát veszi el. Ezekre válaszul írta meg a Nők iskolája című darabját, amelyet 1662-ben színre is vittek a szerző és ifjú neje főszereplésével. A frigy később is számos szóbeszédnek szolgált alapul, mivel felesége rendszeresen csalta előkelő urakkal. Ellenségei ezen kívül is számos váddal megtalálták plágiumtól a szeméremsértésig.
A Nők iskoláját követően, eleget téve a király rendelésének, több zenés darabot és balett-komédiát írt. Közben elkészült egyik remekműve, a mindenféle képmutatást és álszenteskedést leleplező Tartuffe.
A darab 1664-es bemutatója egyházi körökben olyan botrányt kavart, hogy Párizs érseke be is tiltotta a darabot.
A Tartuffe ezután csak nyomtatásban terjedhetett, 1669-es újbóli színrevitelekor aztán kitörő sikert aratott.
A tilalom nem csüggesztette el a szerzőt, aki az ezt követő időszakban alkotta legjobb és legismertebb darabjait: a Don Juant, A botcsinálta doktort, a Mizantrópot, az Amphitryont, a Dandin Györgyöt és a pénzimádat lélekgyötrő komédiáját, A fösvényt.
Különös módon ezek a darabok nem arattak akkora sikert, ezért a következő három évben visszatért a balett-komédiákhoz.
E műfajban is kiválót alkotott az 1670-es Úrhatnám polgárral, amely a nemesek kegyeire és „kultúrájára” vágyó sznob polgár gyilkos szatírája.
A túlfeszített munkatempó egyre jobban aláásta a vélhetőleg már tüdőbajos Molière egészségét. A visszaemlékezések szerint kortársai gyakran gúnyolták a szerzőt hipochondriája miatt. Valószínűleg nem segített a helyzetén az sem, hogy – amint az munkáiból is kitűnik – mániákusan gyűlölte az orvosokat. 1673. február 17-én,
A képzelt beteg előadása közben rosszul lett, bár végigjátszotta a darabot, hogy színészei és színpadi munkásai ne essenek el az est jövedelmétől, az éjszaka folyamán meghalt.
Temetése dísztelen volt és csendes, titokban hantolták el, mivel színészeket nem járt ekkoriban megszentelt földbe temetni.
Molière művei sokféle forrásból táplálkoztak, felhasználta többek között a vérbő, francia vásári komédia és a rögtönzésen alapuló olasz commedia dell’arte elemeit. A természetes ész nevében kifigurázta az emberi gyarlóság, a kicsinyesség és a jellemgyengeség megnyilvánulásait, a társadalom nevelésére irányuló törekvése, racionalizmusa, páratlan komikus vénája minden idők egyik legnagyobb vígjátékírójává avatta.
A színpadok nagy klasszikusa maradt máig, darabjait szerte a világon játsszák. Magyarországon először az iskolai színjátszás fedezte fel a 18. század elején. A korai Molière-fordítások közül kiemelkedtek Kazinczy Ferenc munkái, később többek között Illyés Gyula, Vas István, Mészöly Dezső, Petri György és Parti Nagy Lajos is fordította műveit.
(forrás: MTVA portréarchívuma, Szerb Antal: A világirodalom története)
