Kétszáz éve, 1823. április 12-én született Moszkvában és 1886. június 14-én hunyt el Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij orosz drámaíró.
Kispolgári-hivatalnoki családban látta meg a napvilágot, apja bírósági tisztviselő volt. Édesanyja korán meghalt, apja másodszor is megnősült, s a svéd származású mostohaanya a nemesi életforma követelményei szerint szervezte meg a gyermekek neveltetését, szellemileg szabad és mozgalmas világot teremtve számukra.
Osztrovszkij 1840 és 1843 között a Moszkvai Egyetem jogi karán folytatott tanulmányokat, ám az egyetemet nem fejezte be. 1843-tól nyolc éven keresztül a Gyámügyi és Kereskedelmi Bíróságon írnokoskodott, itt szerzett tapasztalatai bőséges forrásanyagot jelentettek későbbi drámáihoz. Már diákéveiben szenvedélyes színházlátogató volt, s igen fiatalon kezdett el írni, bár ekkor még elsősorban prózai műveket.
1851-ben úgy határozott, hogy az írásnak szenteli életét, s a Moszkvityanyin című szlavofil folyóirat munkatársa lett. Az újság az új, realista irodalom, a folklór és a népművészet, a népélet iránt igyekezett felkelteni az olvasók érdeklődését, s szerzői többnyire fiatal irodalmárok, zenészek, színészek és képzőművészek voltak.
Osztrovszkij drámaírói debütálása is erre az időszakra tehető, darabjaiban a jobbágyreform előtti Oroszország életét, főleg a negatívumokat (a korrupciót, a hivatalnokok visszaéléseit) igyekezett pellengérre állítani. E témában egyik legjobb műve a Holló a hollónak (más fordításban Kéz kezet mos) című 1850-es komédiája, amelyről Gogol is elismeréssel nyilatkozott. I. Miklós cár azonban betilttatta a darabot, azt tizenegy évig be sem mutathatták, a szerzőt pedig megfigyelés alá helyezték.
Az 1850-es évek elején alkotói útkeresése során, a szlavofil írók és publicisták hatására Osztrovszkij is az orosz patriarchális életmód értékeit kereste, a színpadról immár nem elszomorítani, hanem megnevettetni akarta kortársait. Ekkor írt vígjátékai közül is kiemelkedik a Ne kapaszkodj más szekerébe (1852) és A szegénység nem bűn (1853).
1856-ban a Szovremennyik című folyóirat állandó munkatársa lett, s közelebbi kapcsolatba került az orosz demokratikus újságírás képviselőivel. Műveiben ismét felerősödött a társadalomkritika, kiéleződött az ábrázolt konfliktusok drámaisága. 1860-ban írta meg talán legjobb művét, a Vihart, amelyet napjainkban is gyakran műsorukra tűznek a magyar színházak. A darabot, amelyben a hősnő, Katyerina szerelmén és tragikus sorsán keresztül a tradicionális életforma és az új törekvések harca jelenik meg, Nyikolaj Dobroljubov irodalomkritikus Osztrovszkij legkövetkezetesebb művének tartotta.
1862-ben nyugat-európai körutat tett, Ausztria, Itália, Franciaország és Anglia voltak útjának állomásai, majd hazatérése után a Volga-vidéket járta be. Ez utóbbiról Volgai éjszakák címmel ciklust is tervezett, de csak néhány darabja készült el. Ekkor írta történelmi tárgyú drámáit, majd Hópelyhecske című drámai költeményét, amely Ibsen Peer Gyntjéhez hasonlóan szimbolikus jelentésekkel teli mű. 1868-ban az Otyecsesztvennije zapiszki munkatársa lett, s itt jelentette meg Karrier című szatíráját, amely a becsapott szélhámos gogoli témáját dolgozza fel újra. Ekkor jelent meg az Erdő című darabja is, amelyet később Mejerhold és Sztanyiszlavszkij is színpadra állított.
Késői korszakának művei az ún. szomorú komédiák, a nők helyzetét ábrázolják a reformok utáni Oroszországban, mint a Gazdag menyasszonyok, Az utolsó áldozat, a Hozomány nélküli menyasszony. A színház mellett Osztrovszkij komoly szervezőmunkát is végzett: 1859-ben több társával létrehozta az Irodalmi Alapot, 1865-ben a Művészkört, 1874-ben az Orosz Drámaírók Társaságát, amely anyagilag is segített a rászoruló művészeken.
Emellett fordított is, például Machiavellit és Shakespeare-t. Magánélete nem volt mentes a gondoktól: első felesége 1867-es halála után két évvel nőül vette a moszkvai Kis Színház egyik színésznőjét, akinek költekező életmódja örökös pénzzavarokba sodorta. Élete utolsó éveiben az író több elismerésben is részesült: 1883-ban és 1884-ben is megkapta a Gribojedov-díjat, és mellé évi háromezer rubel életjáradékot. A viszonylagos anyagi biztonságot azonban nem sokáig élvezhette, 1886. június 14-én Scselikovóban meghalt.
Osztrovszkij életműve igen változatos, negyvenhét darabja között mindenféle műfajt megtalálunk, a tragédiától a drámai etűdig. Az új típusú realista színház létrehozásáért harcolt egész életében, s műveiben is jól felismerhetők e realizmus jegyei: a társadalomábrázolás pontossága és a jellemek árnyalt kidolgozása.
Ivan Goncsarov az orosz nemzeti színház megteremtőjének tartotta, Dobroljubov pedig így jellemezte munkáit: „Darabjai se nem helyzet-, se nem jellemkomédiák, hanem valami újat képviselnek, amit az élet drámájának nevezhetnénk.”
Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:
