Homonnay Zsolt nem csupán Az Orfeum mágusa egyik címszereplője, de a Somossy Károly életét feldolgozó operett ősbemutatójához kapcsolódó különleges esemény, az Orfeumi játékok rendezője is. Erről a rendezvényről és a premier felelősségéről is kérdeztük.
– Mennyiben hagyományos és mennyiben 21. századi operett Az Orfeum mágusa?
– Az operettek a megírás idejében a kortárs zenét jelentették, Az Orfeum mágusa pedig a műfaj stiláris elemeinek és sajátosságainak megfelelően, azoknak a tiszteletben tartásával, de 21. századi megközelítésből születik meg. A Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kiss B. Atilla álmodta meg, ahogyan az operettek fénykorában, úgy ma is születhessen új, a 21. században írodó operett. Ehhez ahogyan évtizedekkel ezelőtt a színidirektorok, szerzőket keresett és talált meg. Pejtsik Péter vadonatúj zenét komponált, olyat, amely remekül ötvözi a 19. század végén, 20. század elején divatos zenéket. Igazi csemege, ahogy helyenként szándékoltan beidézi egy-egy operettsláger kiindulási alapját, mintegy eljátszva azzal a gondolattal, hogyan, milyen inspirációból születhetett meg egy-egy ma is dúdolt népszerű dal, a Csárdáskirálynő Jaj, cicája például, ami a valóságban a Barrison lányok egyik műsorszámában hangzott el az Orfeumban, ott, ahol éppen Kálmán Imre zongorázott. Somossy mester életét Orbán János Dénes fogalmazta darabbá, ő írta az új operett szövegkönyvét és a dalok szövegét.
– Ritkán találkozni vadonatúj, de még csak újra felfedezett operettel is, jórészt a törzsrepertoár műveiben léptek színpadra újabb és újabb rendezésekben. Mekkora a felelősséget jelent ebben az esetben egy ősbemutató?
– Az Orfeum mágusával évszázados adósságot törlesztünk, az a célunk, hogy visszahozzuk a szakmai és a szélesebb köztudatba is Somossy nevét. Nekünk, színészeknek azonban minden bemutató ugyanakkora téttel és felelősséggel bír, ezért inkább úgy fogalmaznék, mást jelent a feladat összetettsége. Egy kicsit megidézi az operett műfajának megszületését, a hőskort is, hiszen nincsenek elődök, nincsenek hagyományok, nincsenek tradicionális megközelítési szempontok, hanem mi formáljuk a szerepeket magunkra. Annyiban valóban nagyobb felelősség, hogy mi rakjuk le az alapokat, általunk ismeri meg a közönség a darabot, és ebből reményeink szerint később más alkotók is táplálkoznak. Nincsenek ott előképként az ikonok, Sárdy János, Bilicsi Tivadar, Feleki Kamill, Latabár Kálmán, Rátonyi Róbert vagy épp Honthy Hanna, így Az Orfeum mágusa valóban olyan lesz, amilyenre mi fogalmazzuk. És ez nemcsak a figurákról szól, de a zenéről is, hiszen a darab a mi adottságainkra van komponálva. Összességében ez egészen mámoros érzés.
– Az Orfeum mágusa azok között a falak között játszódik, ahol a darabbeli események megtörténtek vagy megtörténhettek. A genius loci mennyiben segít?
– Nagyon érdekes nézegetni a korabeli képeket, aztán pedig felpillantani, és látni magunk körül ugyanazokat a falakat, páholyokat, gyakorlatilag ugyanazt a teret, amelyek között ezek az események zajlottak, ahol éjszakákat mulattak át. Olyan, mintha az a kor itt hagyta volna a lenyomatát, és azt a hangulatot nekünk csak ki kellene szabadítanunk a tapéták mögül, ami számunkra az időutazáshoz egy sokkalta valóságosabb helyzetet teremt, hiszen nem felépítünk egy díszletet, nem megidézünk egy korszakot, hanem ugyanazokon a deszkákon állunk. De mivel Somossy a maga korában hihetetlen modernnek számított, az előadás megvalósításában mi is ezt a szellemiséget követjük.
– Jól érzékelem, hogy a három novemberi bemutatóhoz kapcsolódó Orfeumi Játékokkal azt a különös élményt szeretnétek átadni a nézőknek, amit ti a színpadon átéltek már a próbák, illetve majd az előadás közben?
– Igen, egyértelműen az a célunk, hogy az Operettszínház egész területén,vagy a színház főbejáratánál. vagy például Kálmán Imre Teátrumban, a Somossy Orfeum egykori Télikertjében, a nézők maguk is belekerüljenek a darab világába. Cigányzenészek, orfeumi hölgyek és urak, dizőzök várják őket, pincérek sürögnek-forognak, pontosan úgy, ahogy a száz-százhúsz évvel ezelőtti miliőben, ám – és ez az est különlegessége – mindez a kulisszák helyett a már akkor is létező helyszínen történik. A színpadon túl is végigvezetjük a közönséget a mulató különböző szegletein, sőt még a konstantinápolyi negyedet is „feltámasztjuk”. Olyan lesz ez az esemény, mintha a múlt és a jelen a valóság síkján találkozna. 21. századi módon szeretnénk átélhetővé tenni ezt a világot. Nem panoptikumszerűen, hanem interaktív módon, egy olyan időutazáson, amelyben nem mi megyünk vissza az időben, hanem az a bizonyos kor jön el hozzánk.
– A Huszka-, illetve a Kálmán–Lehár-gála és a Mária főhadnagy után ez a feladat is komoly színháztörténeti kutatást igényelt?
– Abszolút. Megmondom őszintén, egy kis lelkifurdalásom is volt, hogy mennyire keveset tudtam előzetesen Somossy Károlyról, hiszen fantasztikus dolgokat hozott létre. Egyszerűen érthetetlen, mennyire kikopott a neve köztudatból, hogy eltűntek a szemünk elől a fantasztikus alkotásai, pedig igazi ikon lehetne.
Ahhoz, hogy elmélyüljek az életében, rengeteget segített Somfai Péter Somossy, a Mágus című könyve. Egy kivételes emberi sorsa és karrierje rajzolódott ki belőle, és egy kivételes hely története, az Orfeumé, amely amellett, hogy hihetetlen események helyszíne volt szerelmektől botrányokon át egészen a krimibe illő gyilkosságokig, a kor legmagasabb technikai és színháztechnikai színvonalát képviselte. Újra definiálta a szórakozás fogalmát, megteremtette a mulatót mint intézményt és európai hírűvé tette ezt a budapesti helyet. Itt még az angol trónörökös is rendszeres vendég volt, épp ezért a darab szereplői közül jó néhányan léteztek a valóságban is.
A pesti éjszaka Somossy körül csoportosuló figurái elképesztően izgalmas személyiségek voltak. Lazarovics Zdénkó, egy bácskai mágnás például annyi pénzt kártyázott és mulatott el, amit ma már milliárdokban számolnánk, hogy aztán annak a prímásnak a hegedűtokját cipelje, akivel előtte a nótáját húzatta. És ez csak egy kis történet, bárhol ütjük fel az Orfeum vendégkönyvét, épp ennyire hihetetlen és épp ennyire igaz sztorikba botlunk. Vagy nézzünk egy nagyszabású projektet: megépített egy egész városrészt, egy negyvenezer vendég szórakoztatására alkalmas mulatónegyedet a Kopaszi-gát térségében, ezzel jóval megelőzve Las Vegast. Intrikusai ármánykodása és a szúnyogok miatt azonban csődbe ment. Az ellenlábasokat ma is értjük, de a szúnyogok igazán abszurdan hangzanak, pedig csak annyi történt, hogy a Duna-parton éjszaka, a több tízezer ember jelenlétére, villanyra világításra a vérszívó rovarok odarajzottak, a vendégek pedig egyre inkább nem az autentikus isztambuli hangulattal foglalkoztak, hanem a kellemetlen rovarokkal. Igazi tragikomikus vég.
– Mi volt Somossy titka?
– Az, hogy ráérzett a korszellemre. Nem egyszerűen csak fogékony volt az újdonságokra, de igazi reformernek számított, a maga műfajában olyan vízionáriusokhoz hasonlítanám Leonardo da Vinci, Einstein Tesla vagy épp Steve Jobs. Volt valamiféle küldetéstudata, és olyan erővel, olyan karizmával rendelkezett, hogy meg tudta teremteni hozzá a feltételeket, a pénzt, az energiát, az emberi erőforrásokat. Volt egy álma, hogy egy világszínvonalú mulatót, mulatókat hozzon létre – és létrehozta. Én ezt lelki akaratot keresem, ebből a belső világból próbálom megformálni Somossyt, akit meggyőződésem, hogy a szórakoztatóiparban P. T. Barnum mellett kellene emlegetni, a The Greatest Showman jelző rá is ugyanúgy áll.
És ha már a titokról beszélünk, fontosnak tartom, hogy Bozsik Yvette rendező segítségével egy misztikusabb világot is igyekszünk megteremteni az előadásban. Nem fogjuk leleplezni, hiszen a legnagyobb mágusok trükkjeiben ott a varázslat, de szeretnénk érzékeltetni, hogy egy megfoghatatlan, definiálhatatlan képességgel és karizmával is rendelkezett Somossy, valami olyan plusszal és teremtő erővel, ami csak az egészen kivételes személyiségekre jellemző.
