Május 19-én mutatta be a Budapesti Operettszínház a Monte Cristo grófját. A művészt a Dumas-regényből készült musical főszerepéről, és a márciusban hatalmas sikerrel bemutatott rendezéséről, a Mária főhadnagyról is kérdeztük.
homonnay zsolt
A Budapesti Operettszínház következő bemutatója Huszka Jenő és Szilágyi László operettje, a Mária főhadnagy. Homonnay Zsolt rendezőt kérdeztük.
A James Bond-filmek zenei anyagának nagyszabású gálájával készül az Operettszínház jövő márciusban. A rendezőt, Homonnay Zsoltot kérdeztük.
Október 24-én az Operett Napját ünnepeljük. Az idei gála Kálmán Imre és Lehár Ferenc alakját idézi fel. Homonnay Zsoltot kérdeztük.
Egy tökéletesre csiszolt darab főszerepe és egy operettkomponistát ünneplő est megrendezése – Homonnay Zsolttal a Jekyll és Hyde-premier, valamint a Huszka Jenő-gála kapcsán beszélgettünk.
November 19-én mutatkozik be a közönségnek Tevje szerepében Homonnay Zsolt. A Budapesti Operettszínház művészével új feladatairól, az őszi hónapok kihívást jelentő szerepeiről és a tanításról is beszélgettünk.
Szeptember 24-én, 25-én és 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a már több alkalommal is…
Kiss Diána, a Budapesti Operettszínház primadonnája tavaly debütált a Budavári Palotakoncert fellépőjeként. Július 23-án és…
Július 23-án és 24-én este ismét felgyúlnak a fények, és örökzöld dallamok hangja tölti majd…