Papageno Radio
Színház SZFE Vasvári Csaba: „Akik erre képesek, azoknak a karrierjét nem kell félteni”

Vasvári Csaba: „Akik erre képesek, azoknak a karrierjét nem kell félteni”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A diákok részéről páratlan kreativitást és erőt látok, ahogy megszervezik az épületfoglalást, amilyen fegyelmezetten viselkednek, kezelik a provokációkat, pontosan és érthetően kommunikálnak, s közben majd minden hétvégére nagyon sok munkát igénylő akciót szerveznek. Akik erre képesek, azoknak a karrierjét nem kell félteni.

Egy egész nemzedéken nem állhat bosszút a kormány – ezt mondta a HVG hetilapnak az SZFE ügyéről Vasvári Csaba, aki 2008 és 2016 között a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke volt, illetve 2011-től együtt ült Vidnyánszky Attilával az emberi erőforrások miniszterének tanácsadó testületében, a Színházművészeti Bizottságban, egyebek mellett a mai kulturális államtitkár, Fekete Péter társaságában.

Vasvári a lapnak elmondta, annak idején azért mondott le, mert számára egyre vállalhatatlanabbá vált a társaság által képviselt irány, és egy eset rámutatott arra, hogy az elnökségen belül a demokratikus döntéshozatal maradéka is elveszett.

Ide kapcsolódik:
SZFE kancellár: „Ezt az anarchikus helyzetet mindenképpen meg kell szüntetni"

A Színházművészeti Bizottság – amelynek akkor három tagja elnökségi tag volt a Teátrumi Társaságban – delegált négy szakembert a soproni Petőfi Színház igazgatói pályázatának bírálóbizottságába. Konszenzussal, szakmai alapon összeállítottuk a névsort, szavaztunk, meg is hívtuk őket a bizottságba, aztán Attila – aki ekkor már nem is volt tagja a Színházművészeti Bizottságnak – őrjöngeni kezdett, és új névsort követelt. Azok pedig, akik maguk is részt vettek a korábbi döntésben, asszisztáltak ehhez. A testület elnökeként abszurdnak és megalázónak tartottam ezt az eljárást

A színésszel készült teljes interjú a HVG hetilapban olvasható.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X