Papageno Radio
- hirdetés -
Színház SZFE A FreeSZFE hallgatói közössége nyitja meg 17. Verzió Filmfesztivált

A FreeSZFE hallgatói közössége nyitja meg 17. Verzió Filmfesztivált

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Kevesebb, mint egy hét múlva érkezik a Verzió, amely rendhagyó módon online, de idén is a Trafóból jelentkezik a nyitóesttel, november 10-én este 7 órakor. A legaktuálisabb dokumentumfilmek mellett rengeteg szakmai program és kerekasztal beszélgetés hozza el a filmfesztivál-hangulatot.

2020 minden szempontból rendhagyó év, a filmfesztiválok számára is, nem kivétel ez alól a Verzió sem. A fesztivál megnyitói, minden évben az emberi jogok mellett nyíltan és bátran kiálló közismert személyek, akik évről évre tanúvallomást tesznek a dokumentumfilmek kiemelt szerepe mellett, mely nem csak a múltat képes megörökíteni, de eszköz lehet a jövő formálására is, és nem lesz ez másképp idén sem. „A 2020-as év fontos közszereplői a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. Mind a száz valahányan. Így nagy örömmel jelentjük be, hogy a 17. Verzió Filmfesztivált a FreeSZFE hallgatói közössége egy különleges előadással nyitja meg, melyet élőben közvetítünk a Trafó nagyterméből” – mondta el Gyureskó Enikő, a fesztivál főszervezője.

A filmeket nem fix időpontban vetítik majd. November 10. és 22. között egy egyszerű regisztrációt követően mindenki akkor vált jegyet és nézi meg a választott filmet a weboldalon, amikor ideje engedi. Egyes filmekre limitált számban lesznek elérhetők a jegyek, és a filmek többségét csak Magyarországról lehet majd megnézni, de a Magyar-, valamint a Diák- és elsőfilmes verseny alkotásait ingyen és területi korlátozások nélkül nézhetik meg az érdeklődők.

- hirdetés -

A filmeken túl, a szervezők idén is készülnek egyéb programokkal, mint a kerekasztal beszélgetések, az egyes filmekhez kapcsolódó online közönségtalálkozók, és a szakmai panelek. Hála Q&A eseményeknek a nézők minden magyar filmnél és néhány nemzetközinél is beleláthatnak majd a rendezők gondolataiba, hiszen ezekben a közvetítésekben ők válaszolnak majd a beérkezett kérdésekre. 

Idén is lesz Diák Verzió. A résztvevők négy gondolatébresztő, a világban zajló eseményeket mélyebben értelmező és tartalmas beszélgetéseket ösztönző dokumentumfilmet nézhetnek meg. A filmekről emellett hét alkalommal, interaktív online filmklubok keretében beszélgetünk majd, meghívott szakértőink és a regisztrált osztályok aktív részvételével. Jelentkezési határidő: november 10. 

 

A 17. VERZIÓ Filmfesztivál az Európai Unió Kreatív Európa Programjának támogatásával valósul meg. 

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X