Szabó Ildikó szeptember elején adott koncertet a Prussia Cove Kamarazenei Fesztiválon, a közeljövőben pedig számos további rangos szereplés vár a fiatal csellóművészre.
zene
Készülő 5. nagylemezének egyik darabjához készített mozgalmas és látványos klipet a Bordó Sárkány zenekar.
Az ország egyik legrégebben működő népzenei együttese, a Muzsikás október 6-8. között saját fesztivállal várja a közönséget.
Mocsári Károly október 17-én a Concerto Budapesttel közös koncerten tiszteleg a 70 éve született Kocsis Zoltán emléke előtt.
Zenei karrierjük elején álló művészeknek hirdet pályázatot a Classical ME projekt koordinátora, a romániai tribul artistic.
Különleges koncertre kerül sor október 1-jén a BMC-ben a Nádas Péter Budapestje elnevezésű programsorozat keretében.
Október 2-án Antal Mátyás vezetésével készül különleges koncertre a Szent István Filharmonikusok a Müpában.
A Regensburger Domspatzen több mint ezeréves történetében első ízben lányok is megkezdhették tanulmányaikat.
Szeptember 23-án Baráti Kristóf Bartók II. hegedűversenyét játssza a Concerto Budapesttel. A művészt a darabról, a felkészülési időszakról és Bartókhoz fűződő személyes kötődéséről kérdeztük.
Daniela Spalletta olasz jazzénekes az A.I.R. elnevezésű ösztöndíjprogram keretében több koncertet is ad Magyarországon.