Június 17-től július 7-ig Japánban turnézott a MÁV Szimfonikus Zenekar. Az ott szerzett élményekről ezúttal a zenekar tagjai meséltek.
MÁV Szimfonikus Zenekar
Az ember életében vannak olyan lehetőségek, amik nem mindennap fordulnak elő. Ilyen lehet például egy álommunka, egy külföldi ösztöndíj vagy épp egy háromhetes japán út. A MÁV Szimfonikus Zenekarnak – és velük együtt nekem is – az utóbbi lehetőség megadatott, és a turné legfontosabb történéseiről ebben a formában fogok beszámolni.
Háromhetes turnén vett részt Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar, amelynek kapcsán Lendvai György ügyvezető igazgatót kérdeztük.
Véget ért a MÁV Szimfonikus Zenekar háromhetes, jubileumi japán turnéja, amely során 13 koncertet adtak Kobajasi Kenicsiró és Mario Kosik vezényletével.
A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobajasi Kenicsiró vezényletével.
Rendkívül eseménydús napokon van túl a MÁV Szimfonikus Zenekar, ugyanis öt nap alatt öt koncertjük volt, ráadásul Japán különböző városaiban.
Június 17-én kezdődött a MÁV Szimfonikusok japán turnéja, amelyen eddig csupa telt házas koncertet adott Kobajasi Kenicsiró vezényletével a zenekar.
Az ember életében vannak olyan lehetőségek, amik nem mindennap fordulnak elő. Ilyen egy például egy háromhetes japán út, ami a MÁV Zenekarnak – és velük együtt nekem is – most megadatott. A turné legfontosabb történéseiről ebben a formában fogok beszámolni.