A Sotheby’s a napokban jelentette be jövő februári árverésének első kiemelkedő tételét, Diego Velázquez portréját Bourbon Izabella spanyol királynéról.
Blogok
Idén is tíz fiatal muzsikus vehette át az MVM Zrt. által támogatott magyar zeneművészet kategória Junior Prima Díját. Interjúnkban Gudics Martin basszusgitár-művészt kérdeztük hangszere sajátosságairól, további terveiről, valamint ikertestvérével közös projektjeiről.
Hegedű+cselló+harmonika világbajnoknak gondolt társítása sok dalnak áll jól (szarkazmus!), rendkívül hatásvadász hangzást biztosítanak általában minden feldolozásnak. Próbáltam ezért előre utálni a Matthias Well-féle verziót is, de hallva azt, nem igazán sikerült.
Lars Vogt itt összegyűjtött korai felvételei egy olyan művész dokumentumai, aki mindig hiteles maradt, mind önmagához, mind a zenéhez.
Miért aktuális ma Gogol Revizorja? Miért nézzünk Molnár Ferenc-darabot? Mitől élvezetes a mese műfaja? Megjelent a Nemzeti Magazin legfrissebb száma.
December elsejétől kezdődik a jegyárusítás a Tamási Áron Színház szilveszteri előadására, amely John Kander – Fred Ebb – Bob Fosse Chicago című közismert musicalje lesz.
Közös koncert a jazz és a szabad rögtönzés jegyében. December 5-én Danilo Pérez és tanítványa, Szabó Dániel lép fel a Müpában.
Emlékezetes volt a Budapest Ballet Grand Prix zárónapja. A Gálát követően a zsűri két meghatározó tagjával beszélgettünk.
Kiválóan szerepeltek a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói az első alkalommal kiírt Budapest Ballet Grand Prix-n.
Ma három éve, hogy a KultúRecept első adását megosztottuk. Ezt a születésnapot azzal ünnepeljük, hogy egyrészt egy hosszabb kihagyás után újraindulunk, másrészt ezentúl podcast formában is elérhetővé tesszük beszélgetéseinket a Papagenón.