A II. világháború befejezése több szempontból is törésvonal az Operaház történetében. Többek között a színház…
Blogok
Wagner a Lohengrin bemutatója után levelet írt Huber Károlynak, melyben a Rienzit ajánlotta a Nemzeti Színháznak.
Az ifjú Gioacchino Rossini mindössze huszonegy éves volt, amikor három (egyéb források szerint négy) hét…
Albert, mint afféle vérbeli párizsi, máris biztosította az estéjét. Páholyt bérelt az Argentína Színházba. Franznak…
Amikor 1895. októberében Ferenc József – aki többek között a Horvátország apostoli királya címet is…
1941 óta kiáltják minden január elsején, a világ talán leghíresebb zenekarának tagjai a Musikverein felvirágzott…
A Caruso életét feldolgozó könyvek hosszú polcokat tölthetnek meg. Számtalan hivatásos és félhivatásos szakíró vizsgálta…
Nemrég, amikor Angerer Margitról írtam, azt hittem, hogy az ő ifjúságánál bonyolultabb történetbe nem fogok…
Azt hiszem, generációmnak egyik meghatározó „színházi” élménye, amikor általános iskolásként rendszeresen elrángatták a fél iskolával…
T, mint Traviata Érdekes megfigyelni, – s ez nem csupán itthoni jelenség – hogy a…