Páll Éva a magyar népi hagyomány egyik leghitelesebb tolmácsa. Aki ellátogat július 6-án a Magyar Zene Háza szabadtéri színpadára, magával vihet valamit a régi idők szelleméből nemcsak a szívében, hanem a fülében is.
Blogok
Vásáry Tamás a kilencvenes évek közepén indította el A zenén túl című részint ismeretterjesztő, részint mélyen személyes sorozatát.
Rendkívül eseménydús napokon van túl a MÁV Szimfonikus Zenekar, ugyanis öt nap alatt öt koncertjük volt, ráadásul Japán különböző városaiban.
A háromnapos Soproni Kórusünnepen koncertterem színpadán, templomban, múzeumkertben és még a Sopron feletti Dalos-hegyen is szólt az énekszó
A Művészetek Völgye idén sem felejtkezett el a világzene szerelmeseiről, több tucat programmal várja őket a Világzenei Udvarba.
A Danubia Zenekar próbajátékot hirdet brácsa tutti és klarinét II. egész állásra, valamint oboa I. félállásra határozott idejű kinevezéssel.
20. jubileumára készül augusztusban az ország egyik legegyedibb hangulatú művészeti fesztiválja, a pannnonhalmi Arcus Temporum.
Augusztus elején a Renewable Music projekt keretében az UMZE Kamaraegyüttes Balogh Máté, Samuel Hvozdík, Katarzyna Krewińska és Ian Mikyska műveit adja elő.
A Senki többet? blogunk szerzőjével, Martos Gáborral A műkereskedelem legjei – Árverési csúcsok 1701-től napjainkig könyvéről beszélgettünk.
Futur orientalisztik kapás a legmenős napjaink éneklányától aki csak névazonosa Mrs. Mark Zuckerbergnek, amúgy meg önjogon (már amennyire ez Kínában lehetséges) sztár a keleti végeken Priscilla Chan néven.