Múlthétről Lucy köszön újra. Nekiszaladt mégegyszer Szomorúnak, és ellenében a bigbandes feldónak, duóban működik a kémia.
Blogok
Azt hitted, már semmi sem lephet meg? Végre teljes a 2022-es Budapest Ritmo lineupja: április 7-10. között 3 helyszínen 23 fellépő várja, hogy megtaláld közöttük új kedvenceidet.
Rolando Villazón és a L’Arpeggiata együttes március 4-i estjén megkaptuk azt, amiért nagyjából érdemes élni.
Kovács István előadásában, Horváth Csaba színrevitelében, mozgásszínházi elemekkel ötvözve mutatja be Keresztkantáták című előadását az OPERA március 26-án.
Vannak muzsikusok, akiket örökös kíváncsiság hajt, akik a megállapodottságnál szívesebben vállalják az új kihívásokat. Branford Marsalis ebből mutat ízelítőt április 2-án a Bartók Tavasz keretében.
Idén április 19-23. között rendezik a 17. Lyoni Nemzetközi Kamarazenei Versenyt, ahol ezúttal cselló-zongora formációkban mérhetik össze tudásukat a fiatal muzsikusok.
A zsűri fődíjat nyerte el a Magyar Zene Háza a világ legnagyobb és legrangosabb ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en.
2020 első félévében kapott rá megbízást a KÓTA, hogy az ifjúsági kórusok és a zenei nevelés támogatására hozzon létre sokszínű, értékvédő programot.
Jekken Péter fotóművész ezúttal a Műcsarnokban látható Derkó 2022 című kiállításon járt.
Nemes Anna Egyszerű bonyolult című kiállítása április elejéig látogatható, melyhez Gergye Krisztián készített különleges társművészeti performanszt.