A francia romantikus operairodalom egyik kiemelkedő előadóművésze, Aude Extrémo áriaesttel érkezik a Concerto Budapesthez június 6-án. A zeneakadémiai koncert karmesterével, Vashegyi Györggyel a próbák szünetében beszélgettünk.
Címlap
Featured posts
Meghalt Horváth Iván. Vezetékneve az egyik leggyakoribb Magyarországon, keresztneve sem volt ritka egy időben, de így, egyben – Horváth Iván –: márkanév, és nemcsak szűkebb szakmájában, az irodalomtörténészek között.
Az Ensemble LUX együttes első magyarországi fellépése kapcsán a kvartett egyik alapítójával, Thomas Wally hegedűművésszel beszélgethettünk.
Várdai István csellóművész, karmester, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője volt Szatmári Róbert vendége.
Beck Zoltán és Szűcs Krisztán sok féle zenekarban zenélt már együtt, de a Másnap az első közös szívügyük, amit június 2-án a VárkertFeszten hallhatunk.
Az Amorf Ördögök, illetve a Samurai Drive közelgő koncertje kapcsán Tövisházi Ambrust és Nóvé Somát vettük rá egy közös beszélgetésre.
Május 30. és június 8. között rendezik meg Zürichben és Winterthurban a 16. Anda Géza Nemzetközi Zongoraversenyt. Balogh Ádám egyedüli magyarként vesz részt a megmérettetésen.
Tompos Kátya Junior Prima díjas és Jászai Mari-díjas színésznő 1983. március 13-án született és 2024. május 31-én hunyt el.
A Szerelmi bájitalt mutatja be augusztus 10-én a Szegedi Nemzeti Színház, amelyről Dobszay Péter zeneigazgatót kérdeztük.
Gyermekeknek szánt formában mutatják be májusban az Operaházban immár a harmadik klasszikus balettet, A kalózt. Radina Dacéval beszélgettünk.