Az október 9-én induló negyedik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjaira már kaphatóak a jegyek.
Címlap
Featured posts
Gérard Korsten Beethoven első és utolsó szimfóniáját vezényli a Pannon Filharmonikusok élén május 3-4-én. Az osztrák karmestert a szerzőhöz fűződő személyes viszonyáról is kérdeztük.
Rajna Martint, a Magyar Állami Operaház első-, és a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmesterét látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában.
A világhírű zeneszerző, Tan Dun zenéje hidat képez a keleti és a nyugati kultúra közt. Buddha Passion című művét Magyarországon is bemutatja.
Toth Barbara hegedűművész a Kölnben és Londonban végezte hangszeres tanulmányait. Jelenleg is a brit fővárosban él, sokszínű művészi munkájába a koncertezés és a tanítás éppúgy beletartozik, mint a magyar gyökerek ápolása, vagy épp a fiatal művészek mentális egészségének támogatása.
Fekete hattyú címmel, balett-thrillerként dolgozza fel Csajkovszkij 150 éve megálmodott klasszikusának történetét a Szegedi Kortárs Balett.
Hernyák György Jászai Mari-díjas vajdasági rendező, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára kapja idén a Színházi Kritikusok Céhének elismerését.
Vasárnap este Kovács János és a Concerto Budapest koncertjén két mestermű hangzik el a Pesti Vigadóban, ennek kapcsán kérdeztük a karmestert.
Napjaink meghatározó Beethoven-specialistája, Rudolf Buchbinder érkezik a Bartók Tavaszra, hogy két estén, április 6-7-én eljátssza a zeneszerző összes zongoraversenyét.
Csikos Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művészt választották a Nemzet Színészének Benedek Miklós helyére.