Egy dél-afrikai belföldi járat utasainak sejtelmük sem volt arról, hogy a repülőjegyük mellé rögtönzött koncertet is kapnak majd a levegőben – számolt be a ClassicFm.com.
Intermezzo
A Székesfehérvári Balett Színház új otthonra lelt a Kaszap István utca 6. szám alatt – közölte a fehérvári önkormányzat kommunikációs központja.
1881. február 12-én született és 1931. január 23-án hunyt el Anna Pavlovna Pavlova orosz balett-táncosnő, a 20. századi klasszikus balett kiemelkedő alakja.
A 73 éves négyszeres Grammy-díjas angol–ausztrál énekesnő és színésznő a rákkal folytatott hosszú küzdelem után hunyt el.
Jankovics Marcell születésnapjához igazítva, október 20-tól látható a mozikban utolsó munkája, a Toldi című egészestés animációs film.
A Novák Eszter által rendezett Pergolesi-előadás különlegessége, hogy ötvözi a felolvasószínház és a klasszikus operajátszás hagyományait, a magyar és az olasz nyelvet.
Egy az Oroszvilág internetes portál hasábjain nemrég publikált, 1997-es keltezésű, a Kurír akkori főszerkesztőjének, Szücs Gábor címzett levélben vall névváltoztatásának történetéről Darvas Iván.
Dustin Hoffman kétszeres Oscar-díjas amerikai filmszínész, producer 1937. augusztus 8-án látta meg a napvilágot Los Angelesben.
Mozart Planet címmel rendez koncertsorozatot Mozart műveiből a Concerto Budapest augusztus 11. és 14. között nyolc balatoni helyszínen.
A tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt hegymászó felesége, Sterczer Hilda történetét és gyászfeldolgozását meséli el a Magasságok és mélységek című mozifilm.