Negyvenhat évvel halála után jelképesen újratemették Joséphine Baker amerikai származású francia énekes- és táncosnőt, revüsztárt, a második világháború alatti francia ellenállás egyik kiemelkedő alakját.
Intermezzo
Csűrös Karola színművésztől december 7-én, kedden vesznek végső búcsút a Farkasréti temetőben – tudatta a Madách Színház és a család.
Az eredeti angol kiadással egy időben magyarul is megjelent Get Back címmel a Beatles együttes utoljára kiadott lemezének készítését megörökítő könyv.
Az első postai bélyegre a Sotheby’s aukcióján lehet licitálni december 7-én. A postatörténeti ritkaság akár 4–6 millió fontért (1,7–2,5 milliárd forintért) is elkelhet.
A Rossini Operafesztivál Juan Diego Flórez-t nevezte ki művészeti vezetőnek Ernesto Palacio ajánlására. Az új vezető 2022. január 1-jén kezdi meg a munkát.
Nem sok kortárs képzőművész performansza kering vírusvideóként a közösségi oldalakon. Marina Abramovic legendás, provokatív alkotó, női ikon, aki idén ünnepli 75. születésnapját.
A Mindörökké látványtervezőjét, Nyitrai Annát díjazták hétvégén a Tallinni Fekete Éjszakák Nemzetközi Filmfesztiválon. Pálfi György filmje Tar Sándor novellája alapján meséli el egy szerelmi háromszög történetét.
A Rigai Színházi Díjkiosztón Juhász András videoművész Reinis és Krista Dzudzilo díszlet- és jelmeztervezőkkel együtt…
A pad Farkas Gábor zongoraművész előadásában Frédéric Chopin és Liszt Ferenc műveit játssza – közölték a Planet Budapest 2021 találkozón.
A csodálatos színésznővel, Nagy Marival, a világhírű csellóművésszel, Várdai Istvánnal és a Müpa törzsközönségével a főszerepben érezik az Ajándék című kisfilm.