A képviselők egyhangú támogatásával elfogadott előterjesztés szerint Ábrahám Levente egyedüliként adott be érvényes pályázatot az igazgatói posztra.
Intermezzo
Antonietta Stella szoprán, aki valamennyi jelentős olasz operaházban és a Metben is rendszeresen fellépett febr. 23-án hunyt el, 92 évesen.
Sean Penn amerikai színész jelenleg is a frontvonalon tartózkodik, hogy személyesen dokumentálja az Ukrajna és Oroszország között kialakult fegyveres konfliktust.
Valerij Gergijev nem vezényel a hétvégén, ahogy Gyenyisz Macujev szólista sem lép majd fel – jelentette be a Carnegie Hall.
Zoltán Áron, a Vígszínház Junior Prima díjas színművésze izgalmas versprojektet alapított VerShaker címmel. A részletekről kérdeztük.
Idén február 24-én adták át a Kortárs Magyar Dráma-díjat, melyet Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – alapított.
Az északolasz dalszínház intendánsa levélben szólította fel állásfoglalásra Valerij Gergijevet az ukrán-orosz fegyveres konfliktus kapcsán.
Danza címmel tart új bemutatót a Szegedi Kortárs Balett, a két egyfelvonásos darab koreográfusa Enrico Morelli és Walter Matteini.
Elhunyt Oláh János a harmincöt évvel ezelőtt a szabolcsi Paszabról és környékéről indult Parno Graszt nagybőgőse.
Az ukrán kormány minden hatvan év alatti férfit hadba hívott, így a beregszászi színészeket is.