A brüsszeli Liszt Intézetben Maurer Dóra követői címmel nyílt kiállítás, amely azt mutatja be, hogyan hatott oktatóként a vizuális művész a következő generáció alkotóira.
Intermezzo
A parlament november 9-én szavazta meg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet tulajdonosváltását.
November 18-án Yolanda Auyanet címszereplésével érkezik a Müpába Donizetti hazánkban ritkán hallható alkotása, a Lucrezia Borgia.
A Vidám Színpad vezetőségének közleményét, melyben Straub Dezső korábbi Facebook-posztjára reagálnak, az alábbiakban közöljük.
Lázár Helga 2017-ben végzett az SZFE-en bábrendezőként. Pályája indulásáról, a női szerepről és helyzetről, magyar és a német színházi és bábszínházi közeg különbségeiről is beszélgettünk vele.
A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatának októberi témája az online színház jelene és jövője volt.
Újra várjuk a jelentkezőket a Nyílt Fórum írói vándortáborába. Pályázni teljesen vagy nagy részben kidolgozott drámaszövegekkel lehet.
Rangos elismerést kapott Bergendy Péter a Post Mortem című filmalkotásért a Ravennai Nightmare Filmfesztiválon.
Az amerikai filmgyártás megkerülhetetlen alakja az Oscar-díjra jelölt Pieces of a Woman után a hazai mozikban november 25-től látható Evolúció című filmet is támogatja.
Danyiil Trifonov és a Müncheni Filharmonikusok koncertjével nyitották meg a város új kulturális negyedében, a Gasteig HP8-ban található Isarphilharmonie koncerttermet.