A magyar színművészet hagyományainak felkutatására és tudományos feldolgozására 1952 novemberében megalapították az Országos Színháztörténeti Múzeumot.
Kiállítás
A Virág Judit Galéria árverésén kalapács alá kerül többek között az ismert gyűjtő Nudelman László magángyűjteményének számos darabja.
2022 novemberében látható a hazai művészmozikban az Exhibition on Screen sorozat új gyöngyszeme, a Delacroix-tól Gauguinig – A dán műgyűjtő.
Warholnak utoljára 15 éve szerepelt árverésen a Fehér szerencsétlenség (Fehér autóbaleset tizenkilencszer) című nagyméretű vászona.
III. Károly brit király akvarelljének hiteles, aláírt nyomata a becsült ár tízszereséért kelt el a Bonhams’ Skót otthonok című árverésén.
1912. február 4-én született és 1971. október 30-án hunyt el Macskássy Gyula, magyar rajzfilmrendező, akinek olyan alkotásokat köszönhetünk, mint A kiskakas gyémánt félkrajcárja vagy a A telhetetlen méhecske.
A Magyar Fotóművészek Szövetsége rendezésében megvalósuló Fotóhónap évről évre a magyar fotókultúra legátfogóbb és leggazdagabb rendezvénysorozata.
Fotóhónap keretében egy ikonikus fotográfus, az észt származású, de Dél-Afrikában élő és alkotó világhírű dokumentarista fotográfus, Juhan Kuus fotóit állítják ki „Közvetlen történelem – Juhan Kuus életműve” címmel a Mai Manó Házban.
Egy nem akármilyen várakozásokat keltő tétel kerül árverésre Berlinben: Max Beckmann egy önarcképe alaposan megdöntheti az ország eddigi legmagasabb aukciós leütési csúcsát.
A Cziffra György-emlékév és a Várkapitányság együttműködésében nagyszabású kiállítás nyílt Cziffra György életéről, munkásságáról a Várkert Bazárban.