December 3-án újra itt a lehetőség, hogy a Swing-swing zenéje mellett eltölthess egy kellemes estét a Hangvilla kávézójában!
PR
Decemberben számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is.
Bartók Béla Brácsaversenye erősen töredékes formában maradt az utókorra, 1945-ben bekövetkezett halála miatt ugyanis nem tudta befejezni a művet.
November 23-án Ács Dominika is Junior Prima Díjat kapott. A fuvolaművésszel és összművészeti alkotóval a díjról, számára fontos küldetésekről és jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
A 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál keretében november 29-én 16 órától kerül sor Josh Aronson dokumentumfilmjének ingyenes vetítéséra a Bálint Házban.
Laki Péterrel, a Budapesti Operettszínház művészével Az Orfeum mágusa bemutatóját követően beszélgettünk Somossy Károlyról, Lazarovits Zdénkóról és Az évad operettszínész kitüntetésről.
Okos Viola énekes-dalszerző nem mindennapi zenei világot mutat be első szólóalbumán. Az előadóval a lemezmegjelenés kapcsán beszélgettünk inspirációkról, tervekről és alkotói folyamatokról.
Két alkalommal, december 3-án és 10-én láthatjuk a Baltazár Színházban az óvodás és alsó tagozatos gyerekeknek szóló Graffaló című meseelőadást.
A holland jazz vibráló színeit hozza el ismét az Opus Jazz Clubba a Dutch Focus december 7. és 9. között.
Idén a VI. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál során öt roma színház produkcióit ismerhetjük meg november 27. és december 3. között.