Tizenhárom premierrel – köztük három ősbemutatóval – várja a közönséget a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) a 2022/23-as évadban – közölte a társulat.
Színház
Varsányi Irén korszakos színésznő volt, akinek neve egybeforrt a Vígszínház első aranykorával. Rendkívüli tehetsége Bródy Sándort, Molnár Ferencet és Heltai Jenőt is megihlette.
1500 négyzetméter területen öt új próbatermet és hat gyakorlóhelyiséget adtak át június 10-én az Eiffel Műhelyházban.
A Rózsavölgyi Szalon Churchill és Garbo című előadása június 17-én lesz látható a Zsámbéki Nyári Színház színpadán.
Csapó Attila, Horváth Szabolcs, Igó Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Szántó Balázs, Szilágyi Csenge, ifj. Vidnyánszky Attila munkáját is díjjal ismerték el a Vígszínház évadzáró társulati ülésen
Haumann Péter február 18-án, a Pinceszínház Trezor című pódiumbeszélgetés-sorozatában állt utoljára színpadra.
A Hegedűs a háztetőn főszerepe mellett több karakterszerepben láthatta idén a közönség Dézsy Szabó Gábort. A színművésszel találkozásokról, mérföldkövekről, nézői elfogadásról beszélgettünk.
Auksz Éva nagy sikerrel alakítja kicsik és nagyok elbűvölő és ellenállhatatlan kedvencét, Mary Poppinst. A színésznővel beszélgettünk.
Június 13-án 200. alkalommal kel életre a világ, amelyet fizikai színházi rendező-koreográfus osztályának álmodott meg Horváth Csaba.
Jean Harlow mindössze 26 évet élt. Sokszor csak az első platinaszőke sztárként vagy Marilyn Monroe „őseként” emlegetik, azonban jóval több ennél.