Szeptember 21-én ünnepeljük a magyar dráma napját: ennek apropóján az M5 csatorna műsorra tűzi a Madách Projekt című performanszot.
Színház
A Robert Capa életét feldolgozó előadást a Spinoza Színház hozza el az eSzínház Fesztiválra Czeizel Gábor rendezésében.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a 14. dráMA kortárs színházi találkozón az Ifjú barbárok című előadásával vesz részt.
2023 nyarán megalakult a Hétpróbás Társulat: Lestyán Attila és Szabó Veronika szabadúszó színészek úgy döntöttek, elköteleződnek egymás mellett és a független színházakat sújtó létbizonytalanság közepette társulatot alapítanak.
Shakespeare klasszikusa Bagó Bertalan rendezésében szerepel az eSzínház Fesztiválon a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában.
Ismét megteltek Tállya utcái és pincészetei fesztiválozókkal, idén 6500 ember látogatott el a Kerekdomb Fesztiválra.
A Színházi Kritikusok Céhe idén 44. alkalommal, a Katona József Színházban adta át a Színikritikusok…
A két zsűri 10 különböző kategóriában osztott díjakat, valamint két közönségdíj és különdíjak is gazdára találtak a színház évadzáró gáláján.
Szeptember 22. és október 1. között rendezik meg hazánk egyetlen online színházi seregszemléjét, az eSzínház Fesztivált. Az előadások közül most a Don Carlost mutatjuk be.
A 21. század első magyar nagyoperettjének ősbemutatóját november 17-ére tervezik.