Tizenhét mesterkurzussal várja a résztvevőket a XXIII. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara.
Zene
Július 19. és 28. között a Művészetek Völgyében közönségkedvenc színházi produkciók, újcirkusz és kortárs tánc teszik még varázslatosabbá az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját.
Július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül idén nyáron is magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendez a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Eszterházán.
Kovács Gergely zongoraművészt látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában.
Az operaénekesnő Dallapiccola Il Prigioniero és Menotti La Medium című egyfelvonásos operájában is színpadra lép július 11-én a Chicagói Operafesztiválon.
Amolyan igazi nyár az, ami hallik mai Szomorún keresztül. Talán fesztivál offszínpadának főműsorideje, vagy kommercializált tábortűzkoncert, fizetős haverokkal pimpelt folyóparti házibuli.
Az idei évben negyedik alkalommal meghirdetett Mesélő hangjegyek rajzpályázatra rekordszámú alkotás, a 3 korosztályban összesen 1.377 rajz érkezett be.
A Tholeifur Örn Arnarsson rendezésében, Szemjon Bicskov zenei vezetésével megvalósuló előadás egyetlen, élő közvetítés erejéig látható július 25-én 16 órától.
Július 4-én este a Zeneakadémia Solti Termében megnyílt a Fesztivál Akadémia Budapest nyári programsorozatának keretében a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny, amelyre a világ minden részéről érkeztek résztvevők.
A díjra – amely anyagi és szakmai támogatással egyaránt jár – 30 év alatti, innovatív gondolkodású komolyzenei szakemberek, művészek, vagy művészcsoportok pályázhatnak.