Ha van opera, ahol az átöltözések az abszurditás határát súrolják, akkor az Mozart Così fan tutte című, 1790-ben komponált vígoperája.
Zene
A 86 éves zeneszerző a laulasmaai Arvo Pärt Központban vehette át a kitüntetést Németország Észtországba delegált nagykövetétől.
November 15-én este hallgathatjuk meg a Magyar Rádió Művészeti Együttesei által Pilinszky János születésének 100. évfordulója alkalmából kiírt pályázatának nyertes zeneművét.
Az év elején a Filharmónia Magyarország magyar vonósnégyesek részére írt ki pályázatot, melynek mesterkurzusai november 18-án 19 órakor zárulnak a Nádor teremben rendezett ingyenes koncerttel.
Torokgyulladás miatt nem tudta folytatni az előadást Plácido Domingo a Bécsi Állami Operaház Nabuccójában, helyére a mongol Amartuvshin Enkhbat állt be a szünet után.
Körner Tamás, a magyar komolyzenei élet egyik meghatározó alakja blogjában legemlékezetesebb személyes történeteit osztja meg velünk, ezen a héten Kocsis Zoltánról.
A Góbé zenekar új összeállítása Bartók 44 hegedűduóját állítja párhuzamba azok forrásanyagaival. A kiadvány november 23-án 20 órától a Papageno Rádió műsorán is hallható lesz.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar december 5-i zeneakadémiai koncertjén a népzenétől és a cigányzenétől kapott sokrétű motiváció kerül reflektorfénybe a zeneirodalom klasszikusain keresztül.
November 13-án a Régi Zeneakadémián mutatták be a Liszt Ferenc műveinek ismeretlen változatait DVD-n is tartalmazó kötetet.
A mai epizódban Beethoven (1770-1827) egyetlen operájával, a Fidelióval foglalkozunk.