Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso „A klasszikus zene jövője itt van”

„A klasszikus zene jövője itt van”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

 A fenti állítás a kínai-amerikai kulturális intézet vezetőjének szájából hangzott el Pekingben néhány hónappal ezelőtt. Shirley Young az elmúlt évek kulturális pezsgését látva úgy vélekedik, hogy a Távol-keleti ország jelenti az egyedüli reményt a klasszikus zene túléléséhez. A gondolat egyáltalán nem alaptalan. Ha szemügyre vesszük Kína zenekultúráját, gazdasági és művészeti adottságait, egy izgalmas, nagy reményekkel kecsegtető ország képe bontakozik ki előttünk. A világ legnagyobb gazdaságáról lévén szó, mindez olyan léptékben, ami nyugati szemmel gyakran elképzelhetetlennek tűnik.A kínai operajátszás is sosem látott fejlődésnek indult: a New York Times összesítése szerint tavaly a Pekingi Egyetemen operatanszakot hoztak létre és megtartották az NCPA (Pekingi Országos Előadó-művészeti Központ) második operafesztiválját, amelynek során tíz hét leforgása alatt tizenkét különböző művet adtak elő. Sanghajban bemutatták Richard Wagner Ring-tetralógiáját. A fővárosban zenei fesztivált rendeztek, amelyen egyetlen hét során bemutatták Händel Semeléjét és két kínai szerző egy-egy művét is. Pekingbe érkezett a londoni Barbican központ, a párizsi Chatelet színház és a berlini Deutsche Oper igazgatója, hogy részt vegyen egy konferencián. Az NCPA karácsonyra klasszikus (európai) operagálákat szervezett, idén februárban pedig a Traviatát mutatták be. Kínában látszólag minden adottság megvan a műfaj hosszú távú sikeréhez: egyre szélesedő közönség, bőséges művészutánpótlás, szinte korlátlan gazdasági potencia és erőteljes kormányzati támogatás. Ennek következményeként országszerte egymás után épülnek az izgalmas dalszínházak. Legutóbb Zaha Hadid kantoni operaépülete irányította a világ figyelmét Kínára és az ország kulturális ambícióira. Zaha Hadid Cardiffba tervezet épülete Hogy mennyire a válóságban gyökereznek Young asszony szavai, azt Zaha Hadid személyes pályafutása is alátámasztja: Hadid 1994-ben nyert először operaház tervezésére kiírt pályázatot, akkor a walesi Cardiffba, ami az építész első nagy volumenű megvalósult munkája lehetett volna, azonban a lakosság tiltakozása és a döntéshozók rövidlátásának következményeként végül nem épült föl. Ma azonban a 15 évvel később átadott Guangzhou Operaházat a szakma építészeti mérföldkőként, Zaha Hadid építészetének kiteljesedéseként emlegeti.  Az operaház a Gyöngy folyó partján az elmúlt években létrehozott új negyedben áll, a novemberben nyíló Guangzhou International Finance Center 440 méteres tornyának tövében. A negyed tervét 1983-ban jelentette be a város akkori polgármestere, ám a megvalósítás egészen a kétezres évekig elhúzódott.  A 73 ezer négyzetméteres épület két, organikus tömegre bomlik, mintha csak a Gyöngy folyó vize mosta volna ki a partra. Az egyikben egy 443 fős, kisebb terem, a másikban az 1803 fős koncertterem helyezkedik el. Utóbbi háromszintes betonszerkezetét szabadon álló, gránit- és üveglapokkal burkolt fémszerkezet takarja. A háromszög alakú táblákat tartó-merevítő szerkezet csillag alakú csuklópontjai igazi mérnöki bravúrnak számítanak. A ház egyben a számítógépes tervezés mérföldköve, a helyszínre látogató, Hongkongban dolgozó magyar építész, Santos Dániel szerint az első megvalósult épület Hadidnak a parametrikus tervezést alkalmazó korszakából.  A külső látványa lényegében semmit sem tartalmaz abból, amit egy épülettől várnánk. Sehol egy megszokott derékszög, ablaknyílás. A formák organikusan tekeregnek, az épület testébe kanyonok mélyednek, a fém- és kőburkolat olykor szinte átmenet nélkül üvegre vált, bepillantást nyújtva a hasonlóan szemkápráztató belsőbe. A tervezőket bevallottan a folyóvölgyek erózió-alakította világa ihlette, de az épület némely nézetből akár a tengeri állatok évmilliók során kialakult, áramvonalas testét is megidézi. Az épületet körülvevő, a 322 férőhelyes mélygarázsra emelt pódium főlépcsőjének tetején várja a látogatót a főbejárat. Innen a rendezvényekre is alkalmas, nagyméretű előcsarnokba lépünk be. „A belső kialakítás telis-tele van a Hadidra jellemző ívekkel, letisztult, fekete-fehér fényjáték jellemez minden részletet. Az építészeti nyelv hasonló a római MAXXI-éhoz, de az ívek és formák ott Hadid régebbi korszakát idézték” – mondja a helyszínen járt Santos Dániel. A belső a fekete padló és a fehérre festett falak és acélszerkezetek ellentétére, valamint a követhetetlenül egyedi formavilágra épül. Hagyományos lámpatesteknek se híre, se hamva. A világításért a mennyezeten kanyargó fénycsíkok, illetve a homlokzati szerkezetbe épített, az éjszakai látványról is gondoskodó fénycsövek felelnek. Az egyes szintek, helyiségek, falak, padlók és mennyezetek között elmosódnak a határok. Az épület már az előcsarnokban is organikus egész látszatát kelti.   A koncertterem lélegzetelállító belsőt kapott. Első pillantásra úgy tűnik, mintha egyben öntötték volna ki: az illesztések láthatatlanok, a vonalak folyamatosak, az íveket nem töri meg semmi. Egyike a világ kevés aszimmetrikus koncerttermeinek, ami azonban a szakemberek szerint nem ment a tökéletes akusztika kárára.  Az építésszakma egyöntetű véleménye, hogy korszakalkotó épület született, mely méltó folytatója a Sidney Operaház által kezdett hagyománynak, hogy egy színház építészeti nívójával is felhívhatja magára a világ figyelmét. A kantoni operaház igazi próbája azonban az lesz, hogy képes-e az építészeti nagyszerűséghez méltó izgalmas, modern színházat játszani a falai között. Az ország kulturális élete minden esetre bizakodásra ad okot.   forrás itt.

- hirdetés -
Előző cikkOpera ABC – Aida
Következő cikkSzolor, a gyáva

Promóció

Mit keres a fizikus a múzeumban?

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X