Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Don Giovanni az Operában

Don Giovanni az Operában

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Ha végigtekintünk a Don Giovanni honi előadás-történetének majd kétszáz évén, különös dolgot figyelhetünk meg. Ugyanis minden ez szinte az egyetlen olyan opera, amelyet minden “aranykorban” felújítottak. Így szinte valamennyi jelentős, Pesthez köthető alkotó megmutathatta, mit képzel a remekműről.

- hirdetés -

Az első Mozart-opera, melyet magyar földön bemutattak éppen a Don Juan volt, 1826-ban, Kolozsvárott. Arról, hogy hogyan is hangozhatott úttörő színészeink ajkáról a bonyolult partitúra, elképzelésünk sem lehet. Donna Annát Déryné énekelte, Giovannit Szerdahelyi József, Ottaviót Pályi Elek. Pályi – énekes, színész és műfordító – társulata egy évvel később Pestre majd Debrecenbe is eljutott a „vitézi, szomorú, vig Dall-játékkal”. A Nemzeti Színház viszonylag hamar, 1839-ben Szerdahelyi József fordításában mutatta be az operát, aki ekkor már Leporellót énekelte; Anna Schodelné, Elvira a másik jeles szoprán Felbér Mária volt. Az egyik korabeli kritika kifogásolja, hogy az első hegedűs a báli jelentben menüett helyett keringőt húzott. Hogyan lehetséges ez? Rejtély, annyi azonban bizonyos, hogy 1884-ig szinte minden évadban elővették a művet, négyszer fel is újították, s ez volt a legtöbbet játszott Mozart-opus, összesen 61 előadást ért meg Don Juan, vagy A’ kőszobor vendég címmel. „A Verdi operák után e dalművel hallva oly jól érezzük magunkat, mintha hosszas, egyhangú utazás után egy virágos oázba jutnánk…” – írják az egyik előadás után 1858-ban. Érdekes lenne végignézni, mikor mi hangzott el a műből. Annyi bizonyos, hogy Mozart recitativói csak 1882-ben kerülnek vissza az előadásba, de ekkor sem a komponista akarata szerint lett vége a darabnak, hanem egy Berlioz által beiktatott temetői kórussal.

A frissen megnyílt Operaház már az első évadjában elővette a Don Juant. Az előadás sztárja Marie Wilt volt, a jeles osztrák koloratúrszoprán, Pest visszajáró vendége. 1885. február 21-én, Bignio Lajos énekelte a címszerepet, Broulik Ferenc Don Ottaviót, Maleczkyné Ellinger Jozefa Donna Elvirát, az elkoptathatatlan Kőszeghy Károly Leporellót. A korabeli kritika nem mondható lelkesnek: „Középszerűnek is alig mondható előadás… A zenekar ismét rettenetes dolgokat mívelt. Igazi barbár módon bánt el Mozart gyönyörű zenéjével, a mi csak az által vált némileg érthetővé, hogy a kar-nagyi széken Erkel Gyula ült…”
1890-ben nem kisebb egyéniség újítja fel a megkopott produkciót, mint a színház akkor vezetője, Gustav Mahler. Ez az a máig legendás előadás, – és hivatkozási alap- melyen a másik zeneszerző óriás, Johannes Brahms azt találta mondani, hogy „ha az ember jó Don Juant akar hallani, Pestre kell érte mennie.” „A  új betanítású operát Mahler igazgató vezényelte, s minden egyes nuanceot az ő gondos részletezésével domboritott ki.” – írja a korabeli kritika, mely az énekesekkel már koránt sem volt ennyire elégedett. Szapulták az ifjú Takáts Mihályt a címszerepben és a szintén frissen szerződtetett Donna Annát, Szilágyi Arabellát. Az előadás egészen az 1910-es évekig futott néhányszor évente, s olyan nagyságok is felléptek benne, mint Lili Lehmann és Fritz Feinhals.
A korszakalkotó rendező, Hevesi Sándor már operaházi működése idején is szerette volna a Don Juant beilleszteni Mozart-ciklusába (A varázsfuvola, Szöktetés a szerájból, Ámor játékai), de a világháború kitörése megakadályozta ebben, így csak 1917 októberében kerülhetett sor a régen várt reprízre. „Mozart … éppen abban tündököl, hogy egy pillanat alatt, egyetlen taktus segítségével képes átcsapni a tragikus hangulatból a komikusba és viszont, sőt mi több, egyetlen ária, vagy terzett keretén belül valódi borzalmat ad, de egyúttal e borzalom paródiáját. Egy Don Juan előadásnak tehát a legnagyobb problémája, hogy e kettősséget hogyan bírja a színpadon megoldani.” – írta Hevesi a Magyar Színpadban a premier napján. Érdemes e sorokat komolyan venni, mert az derül ki belőlük, hogy ő volt az első ember a magyar operatörténetben, aki a műveket nem csak felrakta a színpadra, hanem az operában, mint önálló zenés színházi műfajban gondolkodott. Természetesen még messze járunk a kritikai kiadásoktól, és a korhű hangszereken való játéktól. Hevesi – Kerner István karmesterrel egyetértésben – bele is nyúl a zene szövetébe, Anna II. felvonásbeli áriáját a sextett után teszi, Elvira áriája helyett; a temető és a lakomaképet így kapcsolva össze. Az előadás Harsányi Zsolt új fordításában, ezektől a mai szemmel furcsa változtatásoktól függetlenül hatalmas siker volt, a színház a legjobb erőit mozgatta meg, Venczell Béla, Sándor Erzsi, Székelyhidy Ferenc, Szemere Árpád, Medek Anna, Szende Ferenc, Dalnoki Viktor és Hajdu Ilona énekelték a szólókat. Hevesi rendezése 1929-is élt, s ez idő alatt kevés új szereplő áll be. Egy apró gesztusról még érdemes szót ejtenünk: az 1927 május 21-ei előadást a dalszínház a nagy magyar bariton, Takáts Mihály síremléke javára tartotta, azaz az est bevételéből állították a ma is látható emléket. Megszívlelendő a gesztus, hiszen számos nagy művészünk – köztük Jámbor László – végső nyughelye van siralmas állapotban napjainkban.
1931. május 28-án tartja az Operaház a következő Don Juan felújítást. A színlapról a díszlettervező neve nem derül ki, így csak gyaníthatjuk, hogy az 1917-es Bánffy díszletek éltek tovább az egykori címszereplő, Szemere Árpád rendezésében. Ez a produkció minden bizonnyal inkább vokálisan lehetett erős. A premiert Hans Knappertsbusch vezényelte, a további előadásokat Ferencsik János, 1935-ben egy előadást Erich Kleiber. Székely Mihály, később Losonczy Gyorgy énekelte a Kormányzót, Bodó Erzsi, Báthy Anna, majd Osváth Júlia Annát, Székelyhidy Ferenc és Rősler Endre Ottaviót, Svéd Sándor a címszerepet, Tihanyi Vilma, Nagy Margit, majd Báthy Anna Elvirát, Szende Ferenc és Kálmán Oszkár Leporellót, Maleczky Oszkár Masettót, Halász Gitta és Orosz Júlia, végül a pályakezdő Gyurkovics Mária Zerlinát. Az Operaháznak ekkoriban kezdett irigylésre méltóan változatos repertoárja kialakulni, melybe a Don Juan évi két-három alkalommal fért bele.

Jelenet az 1931-es előadásból
1941-ben, Mozart halálának 150. évfordulója tiszteletére, Oláh Gusztáv díszleteiben és Márk Tivadar jelmezeiben Rékai András állította színre az operát. Jemnitz Sándor kritikájában elsősorban a rendezőt kárhoztatja azért az ötletért, hogy az egyes jelenetek között leereszteti a függönyt, s ezáltal darabokra szaggatja a művet. „Azt hittük, a filmmel versenyt futni igyekvő színpad a végleg letárgyalt és elintézett problémák közé tartozik. Ámde akadnak színpadi rendezők, akik makacsul folytatják meddő próbálkozásaikat.” – világít rá a kor színházi dilemmájára az ítész. Az előadást most is Ferencsik János vezényli, de a szereposztás friss: Fodor János, Tamás Ilonka, Pataky Kálmán, Losonczy György, Rigó Magda, Székely Mihály, Hámory Imre és Gyurkovics Mária. Jemnitz így zárja írását: „…szeretnők megjegyezni, hogy a Mozart-kultusz most újra föllendülőben van nálunk is, másutt is. Mi sem érthetőbb ennél. Korunk zaklatott emberisége a zenei lángész felé fordul, akinek hagyatékában megtalálja azt, amit leginkább nélkülöz – a harmóniát.” Ez lesz a gondolat fogja évtizedekre világszerte meghatározni Mozart műveinek értelmezését. Ez a finom hófehérparókás porcelánfigurák kora, melyet csak évtizedekkel később törnek össze.

Jelenet az 1941-es felújításból
A háború után 1947-ben Nádasdy Kálmán rendezi meg a Don Juant, az új díszleteket ismét Oláh Gusztáv, a jelemezeket Márk Tivadar tervezi. A szereposztás nem sokat változott: karmester: Ferencsik János, Kormányzó: Fodor János, Donna Anna: Osváth Júlia, Don Ottavio: Rösler Endre, Don Juan: Losonczy György, Donna Elvira: Orosz Júlia, Leporello: Kálmán Oszkár, Masetto: Reményi Sándor, Zerlina: Neményi Lili. Ezzel a produkcióval mutatkozik be, s vezényli tizenkétszer itt tartózkodása alatt Otto Klemperer, erre emlékszik az idősebb generáció, ez volt a „szép előadás”. Egészen 1970-ig volt színen, 1956-tól az Erkel Színházban is játszották, új díszletekkel. Később beállt Mátyás Mária és Papp Júlia (Anna), Remsey Győző, Nagypál László, Ilosfalvy Róbert, Barta Alfonz (Ottavio), Melis György, Svéd Sándor, Bende Zsolt (címszerep), Sándor Judit, Takács Paula (Elvira), Littasy György, Székely Mihály, Nádas Tibor (Leporello), Nádas Tibor, Katona Lajos (Masetto), Szecsődy Irén, Gyurkovics Mária, Gáncs Edit, Koltay Valéria, László Margit, Raskó Magda (Zerlina). Két világsztár is énekelte a címszerepet: Cesare Siepi 1968-ban, Theo Adam pedig 1970-ben.
Békés András 1974-es rendezése a megszokott Nádasdy produkció után, nem volt igazi közönségsiker (fordító: Oberfrank Géza, díszlet: Forray Gábor, jelmez: Márk Tivadar, vezénylet: Erdélyi Miklós és Borbély Gyula). Fodor Géza idézi valahol, hogy mennyire nem tetszett neki annak idején a produkció. „Csakhogy: a ’70-es években nem volt rálátásom arra, hogy a Mozart-operajátszás világszerte krízisben volt, akkoriban vált anakronisztikussá, érvénytelenné az a hagyomány, amelyet nálunk … Nádasdy  rendezése képviselt, s gyorsult fel az a paradigmaváltás, amely a rendezői operaszínház radikális problémalátásának és interpretációs szabadságának mai kiteljesedéséhez vezetett. Ma már látom: Békés András … a nap követelményét érezte meg, s abba az irányba indult el, amelybe a nemzetközi operavilág. De a ’70-es években még a nyitott nemzetközi operavilágban sem voltak következetesek az útkeresések, hát még nálunk!” A szereposztás – ami szemmel – több kérdést is felvet bennünk. Szalma Ferenc és Bódy József (Kormányzó), Horváth Eszter és Sass Sylvia (Donna Anna), Berkes János és Kelen Péter (Don Ottavio), Melis György és Miller Lajos (Don Juan), Sudlik Mária és Rohonyi Anikó, majd Déry Gabriella (Donna Elvira), Várhelyi Endre és Gáti István (Leporello), Bordás György és Széki Sándor (Masetto), Kalmár Magda és Kincses Veronika, később Csengery Adrienne (Zerlina). A produkciót mindössze öt évig játszották, az Operaház bezárásával járó repertoárcsökkentésnek esett áldozatul.
1982. december 2. Ettől a dátumtól számíthatjuk a legújabb kori magyar operajátszás kezdetét. E napon mutatták be az Erkel Színházban Jurij Ljubimov Don Giovanni adaptációját. Ekkor ment a mű először eredeti nyelven és címmel; díszlet: David Borovszkij, jelmez: Makai Péter, karmester: Fischer Iván, szólisták: Begányi Ferenc, Kukely Júlia, Gulyás Dénes, Melis György, Sudlik Mária, Polgár László, Vághelyi Gábor és Kalmár Magda voltak. Az előadásról számtalan kritika, tanulmány és elemzés jelent meg. Az akkori közönség ma is kitörő áhítattal, vagy jeges borzongással emlegeti a produkciót, ki-ki vérmérséklete, beállítottsága, látóköre szerint. A Don Giovanni rés volt és vízválasztó. Az első produkció, ami kifütyültek. Ez a fütty, mellyel azóta is találkozunk néha, nem azonos a „nyugati füttyökkel”, nem a megértést követő elutasítás motiválja, hanem valami mélyebb: a félelem az ismeretlentől. Czenner Mihály – a kiváló színháztörténész – mondta egyszer még a Békés-féle előadás kapcsán: „Én olyan Don Juant nem nézek meg, ahol a Kormányzónak nincs rendes lovasszobra.” Ez a fajta gondolkodás jellemző a honi operaközönség egy részére, akik bárhol is tartson a világ ragaszkodnak a maguk vélt vagy valós hagyományaihoz. Ezt törte meg Ljubimov, amikor egy pajtába helyezte vissza a Don Giovanni „vásári komédiáját”. Sokak szemében máig megbocsáthatatlan bűn. Pedig ez az előadás is több mint tíz évig futott, és kopott le értelmetlenségig. Ezalatt rengeteg művész állt be a darabba: Kováts Kolos, Bárány Paál László, Gurbán János és Rácz István énekelték a Kormányzót, Temesi Mária, Csavlek Etelka, Dénes Zsuzsanna, Ardó Mária, Felber Gabriella Annát, Bándi János, Berkes János, Laczó András és Mukk József Ottaviót, Gáti István, Csurja Tamás, Ötvös Csaba és Póka Balázs Giovannit, Andor Éva, Kincses Veronika, Takács Mária és Christu Olympia Elvirát, Szüle Tamás, Kenesey Gábor és Clementis Tamás Leporellót, Tóth János, Martin János, és Sárkány Kázmér Masettót, Csengery Adrienne, Decsi Ágnes, Zempléni Mária és Ötvös Csilla Zerlinát. A későbbi előadásokat Kovács János, Bartal László, Lukács Ervin és Oberfrank Géza vezényelte.
A legutóbbi felújításra 2003 decemberében került sor. Kesselyák Gergely e művel mutatkozott be az Operaházban rendezőként, az előadásokat Kovács János, majd Kesselyák, illetve Lukács Ervin vezényelték. A Kormányzót Jevgenyij Nyesztyerenko,  Kováts Kolos, Rácz István és Cserhalmi Ferenc, Annát González Mónika,  Kolonits Klára és Bakonyi Anikó, Ottaviót Kovácsházi István, Timothy Bentch és Szappanos Tibor, a címszerepet Busa Tamás, Kálmándi Mihály, Molnár Levente és Horváth Ádám, Elvirát Bátori Éva, Fülöp Zsuzsanna és Fodor Beatrix, Leporellót Ionel Pantea,  Tóth János és Bretz Gábor, Masettót Massányi Viktor, Hábetler András és Molnár Zsolt, Zerlinát Herczenik Anna , Mitilineou Cleo és Sáfár Orsolya énekelték. Utoljára 2010. június 19-én ment az opera, ez volt a 493. Don Giovanni előadás az Operaházban. Hogy a soron következő felújítás tartogat-e korszakalkotó megoldásokat, rövidesen kiderül. 
Fotók: Magyar Állami Operaház Archívuma

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X