Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Az áldozat neve: Senta

Az áldozat neve: Senta

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Az átgondolt drezdai műsor-összeállítást jelzi, hogy A bűvös vadász felújításának másnapján a másik fontos német romantikus operát, A bolygó hollandit tűzte műsorra a színház. A Semperoper a kilenc Richard Strauss ősbemutató mellett három korai Wagner mű – a Rienzi, A bolygó hollandi és a Tannhäuser – első előadásával is büszkélkedhet. Ez pedig nemcsak rangot ad az intézménynek, s nemcsak az élő és folyamatos hagyományt jelenti, hanem egyúttal a felelősséggel is jár, hiszen amikor a fenti operák színpadra kerülnek, meg kell felelniük a Semperoper évszázados minőségének.

- hirdetés -

Weber halála után Kreutzer, Lortzing, Marschner és Nicolai lettek a legjelentősebb német komponisták. Műveik ma már csak elvétve láthatók, s egyiket sem tekinthetjük A bűvös vadász méltó folytatásának. Az ifjú Richard Wagner a párizsi csalódás után, 1842-ben érkezik Drezdába. Alig háromnegyed évvel később bemutatja A bolygó hollandi első változatát a Semperoperben. Nem sokkal később megszervezi, Weber hamvainak Londonból Drezdába való szállítását. A búcsúbeszédet természetesen ő maga mondja. Szándéka világos: ezzel jelenti be igényét a német zeneszerzők trónjára. Ma már tudjuk, a harmincegy éves pökhendi Wagner jól ítélte meg önmagát.
Ahogy A bolygó hollandi nyitánya megszólal a pazar akusztikájú Semperoperben, azonnal világossá válik, miképp vette át Wagner a stafétabotot Webertől és miképp indult tovább A bűvös vadász által kijelölt úton. (Valószínűleg tudat alatt még az impotens – legalábbis önállóan lőni képtelen – Maxot is átemelte a hasonlóan töketlen Erik figurájába.) Constantin Trinks ugyan nem tudja azt a mindent átvilágító mélységet elővarázsolni a Staatskapelle zenekarából, mint előző nap Thielemann, de intenzitásban nem volt hiány, ahogyan az énekkar is hasonlóan markánsan zengett, mint A bűvös vadász nagy kórustételeiben.
Lehet-e még érdekes Bolygó hollandit rendezni? Van-e még a műnek olyan rétege, amit az elmúlt harminc évben nem veséztek ki? A színpadilag erősen feledhetőre sikerült Weber premier után meglepő választ adott a fenti kérdésekre Florentine Klepper 2013-as rendezése. Úgy tűnik, a Semperoperben gondos játékmesterek dolgoznak, az előadás két évvel a premier után is tiszta és érthető, kopásnak semmi nyoma. Martina Segna mindhárom felvonásban használatos letisztult díszlete egy kies tengerpartot ábrázol, erre ereszkedik le Daland házának fala is. A történet a múlt század végén játszódik, valahol északon. Senta általában megkettőzve van jelen, az énekesnő mellett egy kislány szerepeltetésével a főhősnő múltja elevenedik meg. Florentine Klepper rendezése ugyanis Senta életét meséli el. A történet egy temetéssel indul, de nem derül ki, ki fekszik a koporsóban. A gyerek Sentát a faragatlan tengerész apja mindig magára hagyta, a kislány naphosszat a stégen ülve vár. Az örökké kanos matrózok őt sem kímélik, rá is kivetik a hálójukat. Senta egy meglőtt fekete madarat talál a parton, később ez a madár „alakul át” a Hollandivá, akinek jobb karja helyett szárnya van. A rendezőnő a címszereplő figurája nem izgatja különösképpen, alakját nem emeli el a megszokott kliséktől. Senta ettől az idősebb úriembertől várja a megváltást. Hiszen ebben a történetben ő az áldozat, a Hollandi pedig csak eszköz. Még a kincseket is, melyért Daland könnyedén eladja lányát, a kislány varázsolja elő a földből.
A második felvonás asszonyai a matrózokhoz hasonló sematizált szörnyű alakok. Mind terhes és Mary segítségével a nagyrészük meg is szül a Fonókórus alatt. Aztán a színpad közepére tolt ágy már magától kezdi okádni a gyerekeket. Csoda, hogy Senta, aki maga is rabmadár alig várja, hogy valaki kiragadja ebből a világvégi falusi börtönből, ahol az asszonyok sorsa csak annyi, hogy egymás előtt csevegve megszüljék a távolban hajózó férjük gyerekét? A harmadik felvonásban váratlan fordulatot vesznek az események: a vidám matrózkórus Daland temetésén zeng. Erik szeretné a ravatal előtt beváltani Senta egykori ígéretét, és mindenáron az ujjára húzná a gyűrűt. A lány ezt nem hagyja, végül mindkét férfit eltaszítja magától. Egyedül maradva, megszabadulva gyerekkora rabtartójától és az összes fóbiájától, hajnalban boldogan ragadja meg bőröndjét és indul el az ismeretlen felnőtt világba.
A szép, újragondolt rendezést méltó énekesi teljesítmények kísérték. Napjaink egyik vezető jugendlich-dramatisch szopránja, Ricarda Merbeth délben kapta a telefonhívást, hogy be kéne ugrania a drezdai előadásba, melyet korábban sohasem énekelt. Ennek ellenére az intelligens művésznő tökéletesen magáévá tette a koncepciót és egy pillanatra sem lehetett észrevenni, hogy nem dolgozott a rendezővel. Markus Marquardt nemesen egytömbből faragott férfias és időtlen Hollandit ábrázolt, aki mindenféle nyafogás nélkül viselte a sorsát. Tomislav Mužek feltűnően szépen énekelte a teljesen érdektelen Erik szólamát. Az előadás gyenge pontja Michael Eder volt. Dalandja mintha az NDK-s időkből maradt volna tévedésből a színházban. Ellenben az afroamerikai Tichina Vaughn (Verona Amnerise) Maryként több mint luxus. A pazar hangú művésznő a nemcsak dadát varázsol a színpadra, hanem egy olyan rettentő ősanyát is, akinek közelségében nem csoda, hogy Senta nem akar gyereket sem a kisvadásztól, sem a törött szárnyú öregúrtól.

Előző cikkÚjjáépítés
Következő cikkFaust az Operában

Promóció

Mit keres a fizikus a múzeumban?

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X