Papageno Radio
- hirdetés -
Színház SZFE Fischer Iván felajánlotta segítségét az SZFE ügyében

Fischer Iván felajánlotta segítségét az SZFE ügyében

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Fischer Iván a HVG-nek adott interjúban beszámolt a koronavírus-járvány Budapesti Fesztiválzenekart érintő hatásairól, emellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem kapcsán is elmondta véleményét.

- hirdetés -

„Az SZFE diákjai olyan odaadással és tehetséggel vettek részt több operaelőadásomban, a Figaróban, a Don Giovanniban, a Brundibárban, a Poppea megkoronázásában, hogy személyes felelősséget érzek az iránt, hogy ezt a ragyogó iskolát meg kell menteni. Van egy találó angol közmondás: „if it ain’t broke, don’t fix it”. Ha valami jó, ne javítsuk meg. Ezt a gondolatot Vidnyánszky Attilának is ajánlom. Ha bármiben tudok segíteni, szívesen, hívjon fel” – fogalmazott a karmester.

Ide kapcsolódik:
„Ez a Don Giovanni mindenestül a zenéről szól”

Fischer Iván arról is beszélt, hogy fő céljuk, hogy a zenekart és közönséget is maximálisan megvédjék a járványidőszakban, ezért válságstáb működik náluk, naponta konzultálnak szakértőkkel, a zenekar tagjait rendszeresen tesztelik, valamint szigorú maszkviselési és higiéniai szabályokat tartanak be. Továbbra is terveznek online koncerteket, de már előrébb is gondolkodnak, hiszen az élő koncertek biztonságát szeretnék megteremteni. Ennek érdekében emailban felvette a kapcsolatot az országos tisztifőorvossal és a kormány tagjaival is, hogy engedélyezzék a Biztonságos Koncerteket.

Ide kapcsolódik:
Minden koncert előtt gyorstesztelné közönségét a Fesztiválzenekar

„Senki sem tudja, mi lesz a járvány után. Jön a vírusok kora, és marad a félelem? Vagy hatalmas igény lesz újra telt házas színházi előadásokra, koncertekre? Mindenesetre a Fesztiválzenekar sokoldalúsága segíthet. Otthon érezzük magunkat a koncertteremben, de ha szükséges, kimegyünk az emberek közé is, iskolákba, idősotthonokba, bérházak udvaraiba, ahova kell. Azok a zenekarok, amelyek csak a régi szokásokban bíznak, esetleg veszélybe kerülhetnek”  – szögezte le a dirigens, ugyanakkor hozzátette, a zenére akkor is nagy szükség lesz.

(HVG)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X