Középiskolásként, gyalogosan, kazettás magnóval vágott neki első gyűjtőútjának Agócs Gergely. A népzenész-néprajzkutató szerint bár van okunk szomorúságra, hiszen a régi hagyományőrző mesterek műveltsége ma már csak nyomokban érhető tetten, vigasztalhat bennünket például a táncházmozgalom léte és az eddig felgyűjtött népzenei anyag. December 16-án este a Magyar Zene Házában a Felföldi utakon című program vázát Agócs Gergely gyűjtései adják, de hallhatunk kárpátaljai ruszin és tátrai gorál dallamokat is.
– 1985-ben az akkor 15-16 éves Agócs Gergely egy napon úgy döntött, hogy elindul Fülek környékére, népzenét gyűjteni. Honnan jött az ötlet? Miért érzett erre indíttatást?
– Néptáncegyüttesben táncoltam akkoriban, és a koreográfusunk, Mlinár Pali behozta az egyik próbára Martin György szatmári gyűjtéseit, amiktől teljesen belelkesültem. Talán el is hangzott, hogy Fülek környékén is lehetne hasonló gyűjtést végezni, de a lényeg, hogy bennem akkor és ott fogalmazódott meg az elhatározás, hogy ezzel a hagyományos népi kultúrával szeretnék úgy megismerkedni, hogy az hiteles legyen. Vagyis rájöttem, hogy a hiteles forrást kell megkeresem. De
főleg tanulni szerettem volna, ezért rögzítettem magamnak dalokat és hangszeres zenét.
Mert bár az együttesben táncos voltam, már akkor is foglalkoztam hangszerekkel. Nagyon hamar tudatosult bennem, hogy a népzenekutatás a felvidéki magyarság területén addig elsősorban a vokális teljesítmények feltárásával foglalkozott, úgyhogy megtaláltam magamnak a feladatot: legyen felgyűjtve a hangszeres zene is!
– Tehát elindult egy kazettás magnóval?
– Pontosan. Gyalog indultam az első gyűjtőutamra, és valójában ráéreztem arra, amit később néprajz szakon tanítottak is nekünk: találni kell egy-két informátort, akiktől meg lehet kérdezni, hogy kiket érdemes megkeresni az adott faluban. Hogy nemcsak úgy, találomra bekopogtatunk házról-házra, hanem először bemegyünk a kocsmába vagy a boltba, ott szóba elegyedünk a kocsmárossal vagy a boltos nénivel, hogy a faluból ők kit tudnának javasolni, kit érdemes meghallgatni, mert szépen énekel vagy játszik valamilyen hangszeren.
– A felvidéki gyűjtéseket folytatta a 90-es években is, sőt, ma is rendszeresen jár oda. Mi változott 1985 óta?
– Rengeteg minden. Harminc-harmincöt évvel ezelőtt ezeknek a falvaknak az idősei érdekes, izgalmas művelt emberek voltak – még ha a műveltségük döntő mértékben a hagyományos, paraszti műveltség elemeiből is építkezett, de az műveltség volt.
Ma a hagyományőrző mestereknek ugyanezekben a falvakban élő gyerekeik, unokáik az akkori idősek műveltségének már csak a foszlányait hordozzák magukban.
Ennek pedig oka az információs robbanás, hiszen a magyar falvak lakossága ma a balladák éneklése, vagy a mesemondás helyett a szappanopera-sorozatokat nézi, ami elidegeníti őket egymástól. Harminc-harmincöt évvel ezelőtt, az akkori hatvanas-hetvenes-nyolcvanas nemzedék tagjai közül mindenki birtokában volt valamilyen hagyományos műveltségnek. Akinek nem volt jó hangja, az gyönyörűen hímzett, akinek nem volt jó kézügyessége, az szépen táncolt – szóval a társadalom birtokában volt a saját műveltségének, az önazonosságát, identitását adó műveltségnek. Szomorúan látom, hogy ez leromlott, de valamelyest vigasztalhat bennünket, hogy van táncházmozgalmunk, s az ebben kialakult átadás-átvételi módszereknek köszönhetően legalább hitelesen tudjuk tolmácsolni mindazokat a műveltségi elemeket, amelyeket a személyes találkozások során a régiektől megtanulhattunk, megörökölhettünk.
– És nyilván a felgyűjtött népzenei anyag is vigasztalhat…
– Talán. De az, hogy nekem van a számítógépemen 850 órányi népzenei anyag, nem egyenértékű azzal, hogy el tudok énekelni háromszáz-négyszáz magyar népdalt. Ez utóbbi veszett el.
– A december 16-i koncerten ebből a 850 órai népzenei anyagból is hallhatnak majd az érdeklődők részleteket a Magyar Zene Házában?
– Természetesen. Ezen az estén a Fonó Zenekar előadásában nagyrészt az én gyűjtéseim anyagából merített összeállítások hangzanak el, illetve meghívtuk a felvidéki Muzička együttest. A Muzička annak a szlovák táncházmozgalomnak az úttörő zenekara, amelynek húsz évvel ezelőtt volt szerencsém ott állni a bölcsője mellett. Fellép még Pál István Szalonna – aki a Fonó Zenekar tagja – családjából az édesapja Pál Lajos, és a húga Pál Eszter is, akikkel kárpátaljai és ruszin népzenét is játszunk majd, a Muzičkát pedig megkértük, hogy játsszanak gorál népzenét is. Úgyhogy nagyon színes este vár a hallgatóságra, és nem az a gondunk a koncert anyagának összeállítása során, hogy mit játszunk, hanem hogy mit ne játszunk abból a széles repertoárból, ami a rendelkezésünkre áll, és illik a koncert tematikájába.
– A koncert előtt ön előadást is tart majd. Miről?
– A felvidéki népzenei gyűjtés történetét fogom elmesélni az érdeklődőknek, illetve arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy miért különleges a felföldi magyar népzenei dialektus, illetve a Felvidéken a magyarokkal együtt élő más népek zenéje. És persze arról is beszélek majd, hogy még mindig van mit gyűjteni ezen a területen, tehát érdemes elindulni. Akár gyalogosan, egy kazettás magnóval is.
FONÓ ZENEKAR, PÁL ESZTER, MUZICKA (SK): FELFÖLDI UTAKON
2022. 12. 16., csütörtök 19:30
A koncertre ide kattintva lehet jegyet váltani.
A cikk megjelenését a Magyar Zene Háza támogatta.
