Kóczán Péter brácsaművész, karmester tíz éve vezeti a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekart. A liszti örökségről, a nemzetközi kapcsolatokról és az együttes által betöltött kistérségi misszióról is beszélgettünk, miközben közelgő Mahler-koncertjük is szóba került.
– 2013-ban vette át a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar vezetését. Milyen célkitűzésekkel érkezett?
– Annak ellenére, hogy egy nagyon komoly, kialakult rendszerekkel és jól működő folyamatokkal rendelkező, közel 200 éves együttest vettem át, azt láttam, hogy a zenekar nem feltétlenül tölti be a város és a térség kulturális életében azt a helyet, amit megérdemelne. Reformokra folyamatosan szükség van, hiszen változnak a körülmények, és az eredeti elképzeléseket folyamatosan adaptálni kell a kor igényeinek megfelelően. Azon kezdtünk tehát dolgozni, hogy a Soproni Szimfonikusok körül egyfajta műhely, egy meghatározó zenekedvelő közösség alakuljon ki, nem utolsó sorban azzal a szándékkal, hogy felhívjuk a legfiatalabb generáció figyelmét a művészi értékekre és benne a zenei pálya lehetőségeire.
– Milyen folyamatok, újítások jellemezték az elmúlt időszakot?
– Karmesteri tanulmányaimat Johannes Wildner és Simeon Pironkoff vezetésével végeztem a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen (MDW), hangszeres előadóként pedig sok helyen megfordulhattam, egyszóval számos olyan élő kapcsolatom van, amit igyekszem a soproni együttes javára fordítani. Az elmúlt évtizedben megsokszorozódtak a lemezfelvételeink, olyan művészekkel dolgozhattunk mint Somodari Péter, Jandó Jenő, Csillagh Katalin vagy Willmek Zoltán és külföldi meghívásoknak is rendszeresen eleget teszünk. Felvételeink elérhetővé váltak több zenemegosztó csatornán, élő kapcsolataink kiállták a coviddal terhelt évek szakítópróbáját is; két korábbi sikeres vendégszereplés után Bayreuthba is visszahívtak minket a jövő évi Liszt Fesztiválra.
– A liszti örökség milyen feladatokat ró az együttesre és hogyan lehet ezeket összeegyeztetni a közönség és közösségformáló misszióval?
– Liszt életműve nem csak Sopronnak különleges, de egy olyan összeurópai értéket képvisel, ami minket kifejezetten felszabadít. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nemzetközi levegőt enged a kisvárosi létünkbe. Ez egy olyan adomány, amivel nincs más dolgunk, mint megőrizni és továbbvinni. Előadjuk a műveket, életben tartjuk, de nem mi fogjuk újraértelmezni, mert a darabokban már eleve ott van az újító szellemiség. A műsorszerkesztésünk, a bérleteink nagyrészt az alapművekre koncentrálnak, de persze szeretünk kikacsintani is.
– Április 26-án például Mahler IV. szimfóniáját adják elő Sopron nemrég felújított Szent Mihály-templomában.
– A darabot a Lipcsei Szimfonikus Zenekarral közösen adjuk elő, akikkel 2019 óta vagyok kapcsolatban. Nagyon jól megértjük egymást, tekintve hogy az alapok és a működésünk is hasonló. Az együttes Lipcse két nagy zenekara mellett szintén egyfajta regionális missziót lát el. A Mahler-szimfónia előadása közös ötletből született, Robbert van Steijn karmestert és engem is már régen foglalkoztat a gondolat. A szólista Drüszler Edit soproni énekművész lesz, akivel már többször dolgozhattunk együtt. Októberben egyébként mi utazunk majd Lipcsébe, akkor Beethoven IX. szimfóniáját adjuk majd elő.
– Milyen várakozásokkal tekint a jövőbe?
– A körülmények sokszor nem adnak erre okot, de optimista vagyok mert azt látom, a legfontosabb projektünk, a fiataloknak szóló programjaink népszerűek és működnek. Kapcsolatainkat egyre szorosabbra fűzzük a helyi művészeti iskolákkal, a diákokat bevonjuk a koncertjeinkbe, az ismeretterjesztési feladatokba. A repertoárt tekintve nyitni szeretnék, hiszen az alapot már lefektettük, miért ne léphethetnénk tovább. Nagyon örülnék, ha a kortárs művek közül is felmutathatnánk néhányat a közönségünknek, a közeljövőben Szokolay Sándor és Soproni József életművével szeretnék többet foglalkozni. Bízom benne, hogy partnerekre találok.