Az énekmondás hagyománya a magyar és a török zenében hosszú időre nyúlik vissza – ennek igazáról mindenki meggyőződhet május 14-én a Magyar Zene Házban, két kiváló előadó, Mansur Bildik és Róka Szabolcs közös estjén. Kettejük koncertje kivételesen izgalmas találkozásnak ígérkezik, ráadásul a műsor folyamán Róka Szabolcs narrációjában barangolhatjuk be az énekmondás dimenziót. Őt kérdeztük az énekmondásról és a koncert részleteiről.
– Az énekmondásnak a magyar és a török népnél is megvan a hagyománya, de meddig kell visszamenni az időben, hogy a kezdetekhez jussunk? Van-e átfedés a két nép énekmondó stílusa között?
– Talán érdemesebb onnan közelíteni, hogy milyen különbségekről beszélhetünk? Mi, magyarok, hosszú ideje egyedül vagyunk a Kárpát-medencében, nyelvrokonság nélkül, miközben a törökök egyrészt vallási, másrészt kulturális alapon folyamatosan kapcsolatban állnak az ázsiai népekkel; azeriekkel, kurdokkal, üzbégekkel, kazahokkal, de hangszerhasználat terén az ujgurokig elmehetünk. Nekik tehát több lehetőségük van arra, hogy az énekmondó stílust folyton újra építsék, megújítsák. Ránk, magyarokra viszont erősen hatottak a németek, a szlávok, a románok és a törökök is. Ráadásul Magyarországon az énekmondó gyakran persona non gratának számított, hiszen a nemzeti ellenállás megtestesüléseként tekintettek rá. Mondjuk, ha valaki 1849 után Kossuthról vagy Damjanichról énekelt, az a Habsburgok szemében kiiktatandó személynek számított, de ugyanez történt a Rákóczi-szabadságharc után, vagy az 1600-as években is. A hangszerek közül pedig a koboz a tárogatóval együtt tiltott volt.
– A reformáció elterjedése fontos mérföldkő a műfaj hazai történetében.
– A református gyülekezetek elterjedése, a református énekszerzők megjelenése fellendítették a magyar kultúrát azzal, hogy megjelentek írásban is a magyar nyelvű énekek. Hogy a korábbi időkben mi volt a jellemző, arra a népzene adja meg a választ, még akkor is, hogyha abba rendesen „beleszóltak” a svábok, a szászok, a románok, vagy akár a szlovákok– vagyis nagyon erős hatások érvényesültek.
– Miről szólnak ezek az énekmondós énekek?
– Háborúban háborúról, békében békéről, szerelemről, halálról, nyomorúságról, Istenről, tréfáról. A trubadúr és a minnesänger hatás már az Árpád-háziak, az Anjouk és a Luxemburgiak idején érezhető volt, de közben a magyar archaikus zenei kultúra is virágzott, bár elég nehéz rekonstruálni. Például Luxemburgi Zsigmond zenésze, Oswald von Wolkenstein írt egy éneket hét nyelven – magyarul is.
– A május 14-i koncerten hallható hangszerek mennyire hasonlítanak egymásra? Mit kell tudni róluk?
– A saz, amelyen Mansur Bildik játszik, illetve hozzá hasonló hangszer, már az ókori egyiptomi falfestményeken is felfedezhető, ma pedig egészen Nyugat-Kínáig meg lehet találni. Sajnos azt nem tudjuk elmondani a kobozról. Azt sem tudjuk pontosan, hogy nézett ki, mert eleink elfelejtették leírni. De úgy vélem, hogy a népzenét és az énekmondást nem az határozza meg, hogy milyen hangszeren kíséri valaki az énekeket, hanem hogy hogyan énekel, hogyan játszik hangszerén. A mi megközelítésünk általában az, hogy a korabeli szöveghez próbálunk korabeli dallamot találni. Ha megvan, örülünk, ha nincs, akkor töredékekből igyekszünk összeállítani valamit, ami illik a szöveghez.
– Mit fogunk hallani az esten? Hogyan épül fel a program?
– Még formálódik, szeretném, ha lenne népzenei téma török és magyar oldalról is megvilágítva. El fogom énekelni a fent említett hét nyelvű művet. Lesznek virágénekek, török és magyar szerelmes énekek: Balassi Bálint korából. Izgalmas lenne egy ének Hunyadi Jánosról, hátha reflektál rá Mansur Bildik. Kuruc kori énekeket és a 19-20. századól legalább egy-egy balladát fogunk előadni. Még nem tudom, hogy ő miket szeretne énekelni, de május 14-ig kiderül.
– Szerinted mi ennek a koncertnek a legfontosabb hozadéka?
– Az énekmondás nincs jelen a köztudatban, elvétve lehet csak találkozni vele, és bízom benne, hogy ezen az estén sokakkal megismertethetjük. Ami azonban lényegesebb, ebben a szétesőfélben lévő világban kultúrák kapcsolódásával foglalkozva, a romlás, a széthullás ellen cselekszünk. Kulturális kapaszkodóhálót szövünk magunk és utódaink számára. Ezért is lesz fontos ez az este a Zene Házában.
További információ és jegyvásárlás ide kattintva.
A cikk a Magyar Zene Háza támogatásával jelent meg.
