Világsztárok összjátékát, a magas szintű örömzenélés élményét és nemzetközi, pezsgő fesztiváléletet hoz a fővárosba a 9. Fesztivál Akadémia Budapest 8+1 napon át, július 14-21. között – egy nulladik nappal kiegészítve július 13-án – Kokas Katalin Liszt-díjas hegedűművész, Érdemes művész és Kelemen Barnabás Liszt- és Kossuth-díjas hegedűművész művészeti vezetésével.
A fesztiválprogramot idén megelőzi július 4-14. között a rangos Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny Shlomo Mintz elnökletével. A Fesztivál Akadémia Budapest programjai számos különleges helyszínen várják az érdeklődőket, így a Zeneakadémián, a Millenium Házában, a Magyar Zene Házában, a BMC-ben és Budapest legszebb templomaiban is lesznek koncertek.
A fesztivál díszvendége Alessandro Baricco, aki először érkezik Magyarországra a Fesztivál Akadémia Budapest meghívására, tart előadást és egy beszélgetésen is részt vesz. A Dohány utcai Zsinagógában a fesztivál kiemelt eseményeként a magyar holokauszt 80. évfordulója alkalmából világsztárok részvételével rendeznek emlékkoncertet. A Fesztivál Akadémia Budapest különleges vállalása minden évben, hogy a fesztivál teljes hossza alatt mesterkurzusokra kerül sor a résztvevő világhírű művészek vezetésével.
A Fesztivál Akadémia Budapestet (FAB) kilenc éve hívta életre Kokas Katalin és Kelemen Barnabás azzal a céllal, hogy a magyar fővárosban egy nemzetközi rangú eseménysorozatot – fesztivált és mesterkurzusokat – hozzanak létre, egy valódi élő műhelyt. A FAB keretében a világ legjelentősebb komolyzenei sztárjai költöznek be nyáron Budapestre évről-évre és lépnek fel koncerteken a főváros legszebb helyszínein egyszeri és egyedi formációkban, vállalva mellette azt is, hogy foglalkoznak a kurzusokon résztvevő diákokkal. A FAB rendkívüli szakmai minőségét mutatja, hogy a világ legjelentősebb zenei eseményei között (Luzern-, Verbier, Salzburg) jegyzi a nemzetközi szakma.
„A fesztiválra érkező világhírű művészek nemcsak fellépőként, hanem a mesterkurzusok professzoraiként is szereplői a fesztiválnak. Minden művész felé kérésünk, hogy valamennyien vállaljanak mesterkurzust is így átadva tudásukat a következő generációknak. A diákok számára különleges lehetőség ez – nem véletlen, hogy minden évben több, mint százötvenen érkeznek külföldről csak a FAB nyári mesterkurzusokra -, hiszen sok ismert művész máshol nem oktat” – mondja Kokas Katalin, a FAB alapító művészeti vezetője.
„A fesztivál tíz napos elkápráztató eseménysor a szó nemes értelmében, világsztárok összjátéka, örömzenélés, mesterművek a legjobb szólistákkal előadva. A kamarazene a kifinomult közönség intim légkörében virágzik, erről szól a fesztivál. De utána oldódik a hangulat, a közös vacsorák az elmaradhatatlan cigányzenével, amitől mindez megismételhetetlen és utánozhatatlan lesz, bárhol is legyünk a világban. A FAB résztvevői – legyenek művész-tanárok, vagy diákok – a világ minden részére viszik hazánk jó hírét és térnek vissza sokan évről-évre hívásunkra. A Fesztivál Akadémia Budapest a világ leghíresebb szólistái révén országunk kulturális nagykövete is egyben” – fogalmazta meg Kelemen Barnabás, a FAB alapító művészeti vezetője.
A fesztiválprogram idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójával, a számos elismerést elnyert Ifjú Barbárok című előadással veszi kezdetét. Az előadást a fesztivál nulladik napján, július 13-án, valamint a nyitóestén, július 14-én este is játsszák a Magyar Zene Házában. A darabot Bartók Béla és Kodály Zoltán életéből inspirálódva Vecsei H. Miklós szövege és a társulat improvizációi alapján rendezte Ifj. Vidnyánszky Attila. A produkció a két világhírű magyar zenetudós, Bartók és Kodály barátságát, első népdalgyűjtő útjainak motivációit és élményeit dolgozza fel, miközben magyarságtudatunk, nemzeti azonosságtudatunk ma is aktuális kérdéseivel szembesíti a nézőt.
A magyar holokauszt 80. évfordulója alkalmából az áldozatokra emlékeznek a Fesztivál Akadémia Budapest július 15-ei koncertjén a Dohány utcai Zsinagógában olyan művészek részvételével, mint Dora Schwarzberg, Shlomo Mintz, Jens Peter Maintz, Thomas Dunford, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Alissa Margulis, Latica Honda-Rosenberg, Nora Schwarzberg, Maxim Rysanov, Kyril Zlotnikov. A koncerten közreműködik Fekete László, a Dohány utcai Zsinagóga főkántora. Az emlékkoncerten olyan, alkalomhoz illő művek hangzanak el, mint Bloch/Bosso Aprés Nigun-ja, Mendelssohn Oktett-je, Bloch: Baal Shem és Bruch csodálatos Kol Nidrei c. műve. Közreműködik a FAB mesterkurzus diákjaiból álló zenekar, valamint fellép a Söndörgő együttes.
A fesztivál számos napján matinékoncertek várják az érdeklődőket, amelyre szabad a belépés. Ezeken az alkalmakon a FAB mesterkurzus diákjai állnak színpadra bemutatva tudásukat az érdeklődőknek, kipróbálva magukat a világ egyik legszebb zenei intézményének színpadán, a Zeneakadémián. A FAB reggeltől estig zenét, pezsgést, programokat kínál. Míg a napközbeni matinékoncertekre, előadásokra vagy a mesterkurzusokra passzív hallgatóként akár csak „be lehet esni”, az esti nagykoncertekre érdemes előre megvásárolni a jegyeket.
Július 16-án este a Fesztivál Akadémia művészei a szóló repertoár varázslatos darabjaiból válogatnak. Elhangzanak Kreisler, Sarasate, Ravel, Wieniawsky, Paganini művei a Millenium Házában .
A Fesztivál Akadémia Budapest programsorozatában mindig találunk különleges, vagy szokatlan helyszíneket, amellyel nemcsak a zenei, hanem a helyi épített örökséghez is közelebb kerülhetünk. A július 17-ei „sétálós koncerteken” a közönség Budapest templomaiban tehet egy barokk sétát, négy templomban négy különböző koncertet meghallgatva. A Fasori Evangelikus Templomban a FAB mesterkurzusának hallgatói válogatnak Bach műveiből, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Templomban Bach 3. és 6. Brandenburgi versenye, Mozart c-moll Adagio és Fuga-ja csendül fel a FAB mesterkurzus diákjainak részvételével Maxim Rysanov vezetésével. A Mária utcai Jézus Szíve Jezsuita Templomban egy ritkán játszott mű, Strauss Metamorfózisok című darabját hallgathatják meg a résztvevők Kokas Katalin, Maxim Rysanov, Razvan Popovici, Fenyő László, Kokas Dóra és Fejérvári Zsolt előadásában. A Bakáts téri templomban Vivaldi Lantversenye csendül fel Thomas Dunford és a FAB mesterkurzus diákjaiból alakult vonós együttes előadásában.
A 20. és 21. századi zenék kerülnek előtérbe a FAB július 18-ai programján a BMC-Budapest Music Centerben, amelyet Eötvös Péter emlékének ajánlanak a szervezők és a résztvevő művészek. Az Eötvös Péter Emléknapon délelőtt Kurtág György tart 3 órás nyilvános mesterkurzust a BMC Nagytermében Bartók 2. vonósnégyeseiről. A színpadon a mester a Kelemen Kvartettel foglalkozik magyar nyelven, angol tolmácsolással. A legendás zeneszerző kurzusát és tanításait nemcsak szakmabeliek, hanem bármely érdeklődő meghallgathatja ezen a különleges eseményen, betekintve a kulisszák mögé, hogyan dolgoznak a művészek egy mű megértésén és megszólaltatásán a ma élő egyik legnagyobb mesterrel.
Az Eötvös Péter Emléknap esti koncertjén a BMC Nagytermében a kortárs zene olyan emblematikus művei – köztük számos Eötvös Péter mű – hangzik el, amelyek meghatározzák korunk zenéjét és utat mutatnak a jövő zeneszerző-generációinak. Közreműködik: Korcsolán Orsolya, a Kelemen Kvartett, Kelemen Barnabás, Jonian Ilias Kadesha, Kokas Katalin, Vashti Mimosa Hunter, Lukács Miklós, Alexander Lonquich, Latica Honda-Rosenberg, Diana Ketler, Alissa Margulis, Matthew Hunt, Csalog Gábor, Joó Szabolcs.
Július 19-én a Zeneakadémia Solti termében Beethoven egyik legnépszerűbb és legsikeresebb, fúvósokra és vonósokra írt kamaradarabja, az Esz-dúr szeptett hangzik el a FAB művészeinek előadásában – közreműködik Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Fejérvári Zsolt, Matthew Hunt, Benkócs Tamás, Jose Vicente Castello. A koncert második részében Tatiana Samoul, Jose Vicente Castello és Maria Meerovich szólaltatja meg Brahms Kürt trióját, amelyet a szerző 1865-ben édesanyja halálára írt.
Július 20-án, a délelőttöt az irodalom és a zene kapcsolatának szentelve Alessandro Barricoval hallhatunk beszélgetést, majd este a fesztivál által hirdetett nemzetközi rajzverseny dijátadójához kapcsolódóan elhangzik többek között Vivaldi: A négy évszak című műve nem a megszokott módon, hanem a zene mellett a szerző partitúraszövegeivel együtt – ehhez kapcsolódnak a nyertes rajzok, amelyeket a Zeneakadémia Nagytermében kivetítve ismerhet meg a közönség. Ugyanezen a napon olyan ismert és kedvelt zeneművek is felcsendülnek mint Schubert A-dúr zongoraötöse „A pisztráng”, vagy a Winterreise. A fesztivál díszvendégeként érkezik erre az estre Alessandro Baricco olasz író, akinek műveiből színészek olvasnak fel részleteket. A koncerten közreműködik többek között Baráti Kristóf, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Johannes Held, Csalog Gábor, Razvan Popovici, Fenyő László, Fejérvári Zsolt és Gloria Campaner.
A fesztivál zárónapján 14.00 órától fellépnek a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny díjazottjai, valamint Andreas Ottensamer és a FAB mesterkurzus diákjaiból alakult zenekar. A programsorozatot lezáró koraesti hangversenyen pedig olyan művekkel búcsúzhatunk a művészektől és az idei FAB Summerfesttől, mint Bach négyzongorás versenyműve, amelyet Alexander Lonquich, Maria Meerovich, Diana Ketler és Csalog Gábor előadásában hallgathat meg a közönség, valamint Brahms h -moll klarinétötöse, amelyben Matthew Hunt, Boris Brovtsyn, Kokas Katalin, Maxim Rysanov és Kokas Dóra áll színpadra. A koncert második felében egy hosszú nemzetközi közös turné után, amely többek között érintette a római Santa Cecilia Akadémiát és az amszterdami Concertgebouw-t is, Kelemen Barnabás, Nicolas Altsteadt és Alexander Lonquich ezúttal Budapesten, a Zeneakadémia Nagytermében adja elő Brahms H-dúr zongorás trióját.
A Fesztivál Akadémia Budapest koncertjeiről bővebb információ ide kattintva érhető el.