A nemzetközi téren is igen aktív jazz együttes, a Bágyi Balázs New Quartet nemrégiben sikeres turnét bonyolított le Kínában. Játszottak többek között a Taihu Nemzetközi Jazz Fesztiválon, valamint neves egyetemeken adtak mesterkurzusokat. Fellépéseik sorában kiemelkedő volt a sanghaji Blue Note Klubban adott koncertjük, amely jazztörténeti jelentőséggel is bírt, hiszen ők az első magyar formáció, akik a neves helyen játszottak.
– A sanghaji Blue Note Club mennyiben hozza azt az életérzést, amit Amerikában lát az ember hasonló helyeken?
– A Blue Note az egyik legerősebb brand a jazz világában, a klubhálózat franchise rendszerben működik. Összesen kilenc Blue Note van világszerte, ebből Európában mindössze egy, Milánóban. A név kötelez, minden nagyon hasonló, a kialakítás, a méret, az enteriőr és az érzés is persze, kicsi amerikai „terület” Kínában. A profizmus is hasonló, nagyon színvonalas kiszolgálást kaptunk, nagy tisztelet, megbecsülés és érdeklődés övezte a fellépésünket. Hatalmas dolog az ikonikus amerikai zenészek képeivel illusztrált klubban fellépni, boldog vagyok és hálás, hogy eljuthattunk ide. Rendszeresen koncertezem az USA-ban is, ugyanaz az ismerős érzés járt át.
– Mit tudsz elmondani a kínai jazz életről? Akár a kínai művészek, akár a helyi színtér vagy az ott fellépő nemzetközi sztárok vonatkozásában?
– Kínába rendszeresen jártunk a pandémia előtt, azonban öt év után most voltunk először. Erre is utal a turné mottója „Back to China Tour”. Korábban voltam egyedül is játszani, illetve tanítani, azt gondolom mára nagy tapasztalatom van az ottani jazz élettel kapcsolatosan. A neves és igazán magas szinten játszó muzsikusok külföldön tanultak, Európában, vagy az USA-ban, mint kollegánk Li Xiaochuan is, aki ma a Shanghai Conservatory of Music trombita professzora. Turnénkat Huang Yong barátom pekingi ügynöksége szervezte, ő egyébként keresett basszusgitáros, illetve zenei producer is hazájában. Vannak mára jazz tanszakok a nagyvárosokban, de ezen a téren is a legnagyobb aktivitás az észak-keleti Jilin provincia Changchun városában található, ahová sok éve rendszeresen visszajárunk tanítani. Az elmúlt 10 évben rengeteget fejlődtek, bár hatalmas lemaradást kell behozniuk jazz terén, ott az egyetemi szint kb. a mi konzis szintünknek megfelelő.
Szintén csak a nagy metropoliszokban, de vannak prosperáló jazz klubok, ezek mind magán kézben. Sanghajban találkozhatunk inkább csak külföldi zenészekkel, számos amerikai van, bár az elmúlt években, a Covid és a sorozatos lezárások következtében, illetve a mai politikai helyzet és a hidegháborús hangulat miatt sokan el is költöztek. Amit viszont érdemes és fontos kiemelni a kínai jazz-élettel kapcsolatosan, hogy bár még ott sem vonz hatalmas tömegeket a műfaj, de az ottani közönség java részét a fiatal korosztály adja. Ez sajnos Európában és Észak-Amerikában nincs így.
– Milyen programot játszottatok kint?
– A turnén javarészt a legutóbbi Decade című lemezünk anyagát játszottuk, de a pekingi Taihu Jazz Fesztiválos koncertre egy nagyon kompakt sok számos setlistet raktam össze. Ebben helyet kapott a 2018-as China Jazz Suite albumon található Tibetan Tales, valamint régebbi számok is. Itt 45 perc alatt 9 kompozíciót játszottunk el, nagyon szigorú szerkezetben, rövidebb szólókkal. Nem szoktunk így játszani, általában 45 percre négy darab jut, sokkal több improvizációval. A fesztivál után a klubos fellépéseken, mint pl. Guanghzou-ban az Enlightening Jazz Clubban is, inkább ez utóbbi program volt a jellemző.
– Van-e olyan, amit mi, európaiak tanulhatunk a kínai zenészektől?
– Vannak formációk, akik sokat merítenek a népzenéből, de kimondottan a jazz területén azt kell mondjam, hogy jelen szinten még sokat tanulhatnak tőlünk.
– Milyen irányba fejlődhet a jazz világszerte? Lehet, hogy rossz szó a fejlődés, talán az átalakulás pontosabb…
– Ezek elég globális folyamatok, amik a jazz-t is elérik, mozgatják. Én a nagy amerikai és európai fesztiválok programjaiban inkább a felhígulást érzékelem, a műfaj vegytiszta képviselőinek mellőzését a populáris produkciókkal szemben. Sajnos azok a trendek, amelyek a világ globális működését jellemzik, mint a felszínesség, a marketing stratégiák hangsúlyos térnyerése, a túlzott és kíméletlen üzletközpontú szemlétet, vagy az instant működés, az értékek háttérbe szorulását eredményezik. Vannak persze egyedi üdítő színfoltok, kezdeményezések és műhelyek, de összességében nekünk egy óriási harc és misszió ebben egyediséget és színvonalat képviselni. Művészeti értelemben tehát én nem látom a fejlődést, az átalakulást igen. Az én értékrendem szerint nem jó irányban mennek a dolgok. Számomra az a tanulság mindebből, hogy megpróbálom szemléletben átvenni és alkalmazni mindazt, ami technikai módon segítheti a művészi elképzeléseim felszínen tartását és közönséghez juttatását. És időről-időre én is igyekszem megújulni.
