Két Junior Prima Díjas jazz-zenész, Rafael Mário és Drippey Máté ad közös koncertet október 22-én az MVM Classic&Club keretében. Az MVM Zrt. által életre hívott koncertsorozat egyik fő célkitűzése, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson és inspiráló találkozásokat tegyen lehetővé a fiatal művészek számára. A következő koncerten egy szaxofon–zongora párosításra kerül sor, amelynek részleteiről Máriót és Mátét kérdeztük.
– Ismertétek már egymást korábbról?
Drippey Máté: Valamennyire igen. Én 2015 és 2018 között jártam BA képzésre a Zeneakadémiára, Mário pedig a mesterszakot végezte akkor, tehát volt egy kis átfedés a tanulmányainkban.
– Mit tapasztaltok a próbák során, milyen együtt játszani?
Rafael Mário: Szerintem hamar megtaláltuk a közös hangot. Egyezik a zenei elképzelésünk, Máténak remek ötletei vannak a dalaimhoz, úgyhogy nagyon pozitívnak érzem ezt a találkozást.
– Hogyan alakítjátok ki a koncert műsorát?
DM: Ez egy speciális eset, hiszen két olyan zenész került most össze, akik még nem játszottak együtt. Nagyon szeretem Mário zenéjét, viszont én egy picit más stílust képviselek, ezért tényleg nagy öröm, hogy ilyen hamar egymásra találtunk. A koncerten játszunk majd Mário és az én szerzeményeimből is, így mindketten meg tudjuk mutatni a saját zenei világunkat. Ezenkívül hozzuk a közös nyelvet is, ami a jazz örökzöldekben található meg.
RM: Tulajdonképpen különböző világok találkoznak a koncerten.
– Az előadóművészet mellett mindketten szereztek zenét is. Hogyan kell elképzelni nálatok az alkotás folyamatát?
RM: Én abszolút nem az a fajta zeneszerző vagyok, aki eldönti, hogy bemegy a dolgozószobájába, és ír egy darabot. Teljesen indokolatlan helyszíneken jutnak eszembe dallamfoszlányok, például a buszmegállóban, vagy ha a fiammal sétálunk a Ligetben. Ilyenkor ezt gyorsan rögzítem a telefonomra, és természetesen a későbbiek folyamán kidolgozom. De „megrendelésszerűen” saját magamnak sem tudok alkotni, sokkal inkább a pozitív és a negatív élmények hatására jönnek a gondolatok, ötletek.
DM: Nálam is hasonlóan működik. Van egy olyan része a komponálásnak, ami ösztönös, amikor tényleg jön az ihlet. Azt a néhány dallamot úton-útfélen, ahol épp járok, feléneklem vagy felfütyülöm. Később pedig jön a kidolgozós rész, amikor leülök, és megírom a folytatást vagy a befejezést. Próbálgatom a zongorán vagy a szaxofonon, hogy mi szólna jól. Tehát valahogy a kettő egyszerre működik.
– Mindketten megkaptátok a Junior Prima Díjat, Máté idén, Mário pedig 2018-ban. Hogy érzitek, milyen segítséget jelent a pályátokon ez az elismerés?
RM: Nekem elsősorban abban adott megerősítést, hogy jó úton járok, ezt kell folytatnom. És emberileg is nagy dolognak tartom, hogy kaphattam egy ilyen jelentős díjat. Ez a titulus, hogy „Junior Prima Díjas zenész”, azóta is gyümölcsözik, nagyon pozitív hatása van a karrieremre nézve.
DM: Teljesen egyetértek Márióval abban is, hogy ez a legnagyobb szakmai elismerés, amit egy 30 év alatti magyar zenész elnyerhet Magyarországon. Számomra már az is meglepetés volt, hogy jelöltek a díjra, úgyhogy nagyon örültem, hogy meg is kaptam! Szerintem a díjjal járó anyagi támogatás is sokat számít egy zenész életében, hiszen mind arra törekszünk, hogy a lehető legjobb minőségű hangszeren játszhassunk. A szaxofon esetében szerencsére könnyebben elérhető egy csúcskategóriás hangszer, mindenesetre a díj ebben is segítséget nyújt.
– Jelenleg mire fókuszáltok leginkább szakmai téren?
RM: A folyamatos alkotásra, a megújulásra, és hogy minél szélesebb körben meg tudjam mutatni a zenémet. Arra törekszem, hogy minden évben jelenjen meg egy-két lemez a nevem alatt, a triómmal (Rafael Mário Trió – a szerk.), vagy egy olyan összetételű együttessel, amit éppen megálmodok. Nagyon hálás vagyok, hogy kapunk erre támogatást, hogy zavartalanul tudunk alkotni.
DM: Ahogy hallgatom Máriót, jó érzés megerősítést kapni arról, hogy ugyanolyan céljaink vannak. Én jelenleg Lausanne-ban tanulok egyetemen, ahol jövő nyáron fogom elvégezni a tanári szakot. Utána még kint maradnék egy-két évet, mert Bázelben van egy olyan képzés, ahol amerikai mentorok segítségével lehet tovább fejlődni, különböző projektekben részt venni. Úgy gondolom, az szakmailag még sokat jelentene számomra. Emellett épp az ilyen találkozásokra vágyom leginkább, mint most Márióval. Ezeken az alkalmakon fel tudom mérni, hogy mennyire tudok alkalmazkodni a másikhoz, és hogy mire vagyunk együtt képesek.
– Hosszú távon mik a céljaitok?
RM: Az, hogy világsztárok legyünk! (nevet) Szeretnék külföldön turnézni a zenekarommal, akár a tengerentúlon is. Jó lenne megmérettetni a magyarországi zeneszerzői énemet máshol. Két évet éltem már Kanadában, ahol nagyon jól fogadták a saját darabjaimat is, úgyhogy szeretném gyarapítani az ehhez hasonló élményeket.
DM: Úgy tervezem, hogy a tanulmányaim után visszatérek Magyarországra. Nekem is van egy jazz-zenekarom, a Symbiosis 5, amivel igyekszünk mi is határon túlra menni. Annál nagyobb dologra valóban nem vágyhat egy zenész, minthogy a saját kompozícióit játszhassa minél szélesebb közönség előtt. Szeretném a zeneszerzést is jobban a mindennapjaim részévé tenni, mert eddig leginkább a gyakorlásra fókuszáltam. Illetve a hangszerelés is érdekel. Leggyakrabban kvintett formációra szoktam hangszerelni, de ha csatlakozik hozzánk egy plusz zenész, akkor még több a lehetőség. A jövőben örülnék ilyen feladatoknak is.
Az október 22-i koncert részletei és regisztráció ide kattintva lehetséges.