Dacolva a világjárvány árnyékával, legutóbb 2020 augusztusban üdvözölhettük Budapesten Jonas Kaufmannt, aki az Eiffel Műhelyház Parkfoglaló gáláján lépett fel. Szereplése nagy öröm volt, hiszen ezt megelőzően több alkalommal is le kellett mondania budapesti koncerteket. A művészt az Opera Magazin kérdezte.
– Hogyan és mikor dől el, ha nemet kell mondania? Milyen szempontokat kell figyelembe vennie egy ilyen döntésnél?
– Nagyon egyszerű: ha beteg vagy, ne énekelj! Különben tönkreteheted a hangod, és ki vállalna felelősséget ilyen kockázatért? Természetesen megértem azokat, akik sok pénzt költöttek utazásra, szállodára, belépőjegyekre, majd csalódniuk kellett, mert lemondtam a koncertet. Viszont abban is biztos vagyok, hogy nem akarták volna azt hallani, hogy küszködöm, hogy épp kárt teszek a hangszálaimban.
Az éneklés olyan, mint az élsport: csak úgy működik, ha egészséges vagy.
– Hogyan érinti a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet?
– Megpróbáltam a legtöbbet kihozni a helyzetből: kicsit visszavenni a tempóból, pihenni, a dolgok jó oldalát nézni, a lehetőségeket keresni. Felhívtam a zongoristámat, Helmut Deutschot is, akivel ugyan harminc éve ismerjük egymást, de most volt esélyünk egy sokáig elhanyagolt projektre: arra, hogy dalokat vegyünk fel. Mivel egy állami rendelet miatt nem mehettünk be a stúdióba, az egész műveletet mi magunk oldottuk meg. Ez végül áldásnak bizonyult, hiszen a saját, magán környezetünkben valami teljesen más született, mint stúdiókörülmények között.
Sokkal közelebb kerültünk ahhoz a korszellemhez, amelyben a darabok keletkeztek.
Ráadásul ezeket a műveket sokkal intimebb közegben adták elő, például privát körökben, szalonokban. Több lehetőség volt a spontaneitásra is: „Nézzük csak meg ezt, próbáljuk ki azt!” Vagyis ebben az esetben a rossz valami jót is eredményezett. (A sorozat első albuma 2020 szeptemberben jelent meg Selige Stunde / Boldog óra címmel – a szerk.)
– Régi szerepálma volt Otello, amit szintén lemezre vehetett a Sony Classicalnál. A tavaly júniusban napvilágot látott album kapcsán felmerül a kérdés, hogy egy lemezfelvétel mennyire tudja visszaadni a színpadi előadás varázsát?
– Antonio Pappano vezényletével dolgozni a stúdióban áldás. Általában időbe telik, mire egy ilyen helyzetben kialakul a színpadi atmoszféra, de Tonynak megvan az a különleges tehetsége, hogy ezt nagyon rövid idő alatt megteremtse. Ez egy lenyűgöző képesség, és igencsak hálás vagyok érte.
– Nemcsak lemezek révén, koncerteken, opera-előadásokon, turnékon találkozik a közönséggel. Könyv és saját készítésű képekkel gazdagított fotóalbum is szerepel a portfóliójában. Miért tartja fontosnak, hogy ennyire sokféle módon szólítsa meg a közönséget?
– Nos, mindez PR és marketing. Jó dolog a színpadon énekelni, de ahhoz nem elég, hogy még szélesebb réteghez eljussunk. Ezért lényeges felvételeket készíteni, tévéműsorokban fellépni, könyveket kiadni és a közösségi média számára is anyagokat gyártani.
– Talán ehhez a széles látókörhöz tartozik az is, hogy külön lemezt szentelt az operett műfajának. A Wien című albumból 2020 januárjában Budapesten is énekelt egy estet. Köztudott, hogy nagymamájától „örökölte” a műfaj szeretetét és mindig mosolyt csal az arcára egy-egy operettdallam. Gondolt már arra, hogy egyszer végleg lecseréli Siegmundot Eisenstein báróra?
– Miért is cserélném le Siegmundot Eisenstenre, ha lehetőségem van mindkét szerepet énekelni? Már megformáltam Eisensteint Drezdában egy szilveszteri koncertszerű előadáson 2018-ban, de természetesen nagyon szeretném színpadi produkcióban is eljátszani. Egyébként A denevér egy másik tenor szerepét, Alfrédot már játszottam sok évvel ezelőtt Bécsben. Az Egy éj Velencében Caramellóját is énekeltem egy 1993/94-es produkcióban Regensburgban. Ez volt az első professzionális színpadi előadás, amiben még diákként vettem részt.
Szeretem az operettet, a bécsi dalokat, nemcsak hallgatni, hanem előadni is.
– Az 2020 augusztusi Parkfoglaló gála Budapest új játszóhelyének, a Magyar Állami Operaház legújabb bázisának ünnepe is volt. A világ minden nagy operaházának ünnepelt vendégeként szívesen lép fel teljesen új, még nem bejáratott helyeken?
– Nagyon is. Bármennyire is szeretek nagyszerű akusztikájú, régi operaházakban énekelni, mindig kíváncsi vagyok új termekre és helyszínekre. Sőt, a járványnak köszönhetően még inkább nyitottnak kell lennünk az új megoldásokra.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.