1926. augusztus 26-án született Egerben, és 1997. november 12-én hunyt el Budapesten az egyik legjelentősebb 20. századi magyar zenetörténész, zenekritikus, aki a zenei ismeretterjesztésben is jelentős szerepet játszott.
„Kroó György nem volt specialista szobatudós. Széles érdeklődése, lenyűgöző nyelvtudása, zene, színház, irodalom, képzőművészet gyors és rendkívül intenzív befogadása arra tette alkalmassá, hogy fontos összefüggésekről, nagy témákról gyakran nyilatkozzon meg. Műfaji határok nem léteztek számára: a legbonyolultabb dologról tudott élvezhető rádióelőadást készíteni, s egy látszólag egyszerű kérdés hatalmas tanulmányra serkenthette.
Zsigereiben érezte a zenét, s élményét írásban, szóban egyaránt maradéktalanul át tudta adni.
Ez volt megejtően szuggesztív tanításának legfőbb titka (1961-től zenetörténet-tanárként, 1972-től haláláig a zenetudományi tanszak vezetőjeként). Kulcsa volt a lélekhez, az a bizonyos „hatodik érzék”, amelynek segítségével mélyebbre pillantott másoknál. Generációkat tanított, nemcsak a zenetudományi tanszakon, hanem – hangszeres muzsikusokat – általános zenetörténeti óráin is. Tanítása a különlegesen ihletett interpretáció izzásában vált költőivé, amelyet maradandóan égetett be tanítványai szívébe”
– fogalmazta meg Batta András Kroó György titkát.
